Belföld

Autós felvonulással tiltakoznak a kormány ellen

Jövő csütörtökre autós felvonulást hirdetett Budapestre a kormányellenes tüntetésekről ismert Büki Zoltán. Többek között az útdíj bevezetése és a magánnyugdíjpénztárak államosítása elleni tiltakozásul szerveződik az akció.

Az autós felvonulás résztvevői délután 4 órakor az 56-osok teréről indulnának, és előbb a Parlamenthez hajtanának, a következő állomás a Köztárasági Elnöki Hivatal lesz, majd útba ejtik a Képviselői Irodaházat, és onnan térnek vissza a Hősök teréhez – írja a nol.hu. A szervezők “szeretnék elérni, hogy töröljék el az útdíjat a városokat elkerülő autópályákon,   kormány számoljon el a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdnyi államosított vagyonával, illetve hozza nyilvánosságra az 1990 óta kötött valamennyi szerződést, amelyben közpénzekről van szó” – olvasható a demonstrációról a cikkben.

Büki Zoltán, aki a nap folyamán megalapított Demokratikus Magyarországért Civil Társaság létrehozója és az egyik kormányellenes Facebook-csoport alapítója, korábban országos blokádot hirdetett. Ám az akciót a rendőrség nem engedélyezte, ezért bíróságra került az ügy. Büki Zoltán korábban úgy nyilatkozott, március 1-jétől kell útlezárásokra számítani a taxisblokádnál is nagyobbra tervezett autós demonstráció keretében.

A rendőrségi határozat ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemről a héten várható döntés a bíróságon – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik