Belföld
A párt frakcióvezetője szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk".
2015. 02. 12. 17:54
Az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyva a Fővárosi Törvényszék szerint sem állapítható meg bűncselekmény – jelentette be maga Hunvald György.
2015. 02. 12. 17:54
Budaörs korlátozott parkolást vezet be május 1-étől. A templom téren és környékén 2 óra várakozás után büntethetnek.
2015. 02. 12. 17:39
A párt honlapján tett közzé egy elmosódott - 3 kilogrammos csomagra vonatkozó - tértivevényt, illetve egy aláírás nélküli, digitális levelet.
2015. 02. 12. 17:16
Közel a duplájára nőtt a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást.
2015. 02. 12. 16:32
Az elit középiskolákban, mint például a Fazekas 20 közgazdaságtan iránt érdeklődőből 19 külföldi egyetemre akar menni.
2015. 02. 12. 16:08
A kormány hat és fél hónappal a törvényi határidő lejárta, két nappal a beiskolázási határidő előtt jelentette meg, mely szakmák oktatását támogatja az állam.
2015. 02. 12. 15:27
Az egyik maga a Tilos Kulturális Alapítvány, amelynek most már befogadták a pályázatát, a másik vélhetően a Gazdasági Rádiót működtető vállalkozás.
2015. 02. 12. 14:42
Az uniós biztos csütörtökön, Budapesten vette át a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által adományozott egyetemi díszpolgári oklevelet.
2015. 02. 12. 14:20
Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a kormányzat ezzel is azt szeretné elérni, hogy a családbarát szemlélet erősödjön, legyen "trendi" Magyarországon.
2015. 02. 12. 14:01
A küldő ország szuverén döntése, hogy melyik diplomatáját milyen állomáshelyre küldi és honnan hívja össze, ez az Egyesült Államok belügye - mondta a külügyminiszter az amerikai ügyvivő távozásával kapcsolatban.
2015. 02. 12. 13:21
Alapvető élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal és téli takarókkal segíti a harcok elől elmenekült családokat Ukrajnában az Ökumenikus Segélyszervezet. A segélyprogram május végéig tart.
Bár a két ország között lehetnek megközelítésbeli különbségek, a legfontosabb kérdésekben mindig egyetértettek, és megtalálják a módját, hogy ez a jövőben is így legyen.
2015. 02. 12. 12:51
Az LMP szerint az MSZP a tapolcai képviselőjelöltje "ultimátumszerű" megnevezésével másodszor is bebizonyította, hogy nem célja a kétharmad megdöntése, ahogy a Jobbiknak sem, amely szintén bejelentette önálló jelöltjét.
Az Együtt feljelentést és közérdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az "államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt" - közölte Szigetvári Viktor társelnök.
2015. 02. 12. 11:58
Ennek az új szakasznak a szimbolikus lépése az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) való megállapodás - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
- 18:01 „Macron tudja, hogy ő a legnépszerűtlenebb elnök” – Föld/osztás Kerner Zsolttal és Pál Zsomborral
- 17:27 „Évente körülbelül 156 órát töltök edzéssel” – Szandi videóval szemléltette, hogyan tartja magát formában
- 17:23 Pszichiátriára került a putyinista blogger, aki nemrég háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt
- 17:21 Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók
- 16:46 Elkezdték felélni a benzinkutak Magyarország stratégiai üzemanyag-tartalékait
- 16:29 „Nem követtem el bűncselekményt, nem nekem kéne itt ülnöm!” – folytatódik minden idők legmocskosabb magyar sportbotránya
- 16:25 „Az egyik szórakozóhelyén csak úgy kellett kérni a kólát, hogy üvegeset vagy zacskósat akar valaki” – Kocsis Máté cégek tönkretételével és drogozással vádolja a Tisza egyik jelöltjét
- 15:58 Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen
- 15:49 Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 15:33 Egy hét alatt ötvenezren látták a Magyar Péter-dokumentumfilmet
- 15:21 Jön a frissítés, amivel még kényelmesebbé válik a BudapestGO alkalmazás
- 15:12 Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
- 15:05 Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek?
- 15:04 A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban van, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 10:08 300 macska és 200 kutya foglalta el egy hétvégére a Lurdy Házat
- 12:40 „Számunkra ez egy megalázó ítélet!” – megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai
- 15:47 EUrologus: Húsz ország vezetője szólalt fel és ítélte el Orbán Viktort az EU-csúcson
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 05:58 A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
- 09:49 Balázsékat 22 millióra, a TV2-t a Megasztár miatt 3 millióra büntette a Médiatanács
- 11:02 Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján
- 13:14 Élő eseményen kérdeztük Török Gábort a választásról – galéria
- 12:18 Bérmegállapodás a győri Audinál: hidegzuhany a dolgozóknak
