Elindult az eddigi legnagyobb magyar segélyprogram Ukrajnába

Alapvető élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal és téli takarókkal segíti a harcok elől elmenekült családokat Ukrajnában az Ökumenikus Segélyszervezet. A segélyprogram május végéig tart.

Korábban a témában:

A nagyszabású segéléyakció keretében Ukrajna hét régiójában hétezer belső menekült kap támogatást. A segélyprogramot bemutató sajtótájékoztatón Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója hangsúlyozta, a helyszíni tapasztalatok megerősítették, hogy a lakhelyüket elhagyó családok helyzete a legtöbb helyszínen kritikussá vált. Az őket befogadó közösségek nem képesek hosszú távon kezelni az elhúzódó katonai krízis miatt tartósan náluk ragadó nagyszámú menekültet, így a háborús helyzet eszkalálódása mellett a belső menekültek kritikus helyzete is növeli egy tömeges menekültáradat megindulásának kockázatát.

Az Ökumenikus Segélyszervezet januárban indult segélyprogramja hét régiót érint: míg Harkovba, Herszonba, Zaporizzsjába és Kijevbe már eljutottak az első segélycsomagok, az Ivano-Frankivszkba, Lvivbe, illetve Kárpátaljára tervezett szállítmányok a következő hetekben jutnak célba. A Segélyprogram során mintegy 1350 család, összesen több mint hétezer fő részesül segítségben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.