Belföld

Navracsics Tibor egyetemi díszpolgár lett

Az uniós biztos csütörtökön, Budapesten vette át a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által adományozott egyetemi díszpolgári oklevelet.

A címet tanúsító oklevelet az egyetem rendkívüli szenátusi ülésén Patyi András, az NKE rektora adta át Navracsics Tibornak, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős tagjának.

Patyi András elmondta: Navracsics Tibornak politikusként, állami vezetőként kiemelt szerepe volt az egyetem létrejöttében. A rektor emlékeztetett: Navracsics Tibor még miniszterelnök-helyettesként, közigazgatási és igazságügyi miniszterként terjesztette az Országgyűlés elő a közszolgálati egyetem létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.

A szenátusi ülésen elhangzott, hogy az egyetem 2014 októberében adományozta a díszpolgári címet a politikusnak.
Navracsics Tibor az oklevél átvétele után azt mondta, hogy talán Magyary Zoltán meg nem valósult álmát sikerült kiteljesíteni. Nélküle nem lehetne ma Magyarországon korszerű közigazgatás – tette hozzá. Szavai szerint az egyetemi képzés komplexitása, gyakorlatorientáltsága és a nemzetközi nyitottsága az, amely az Európai Unió felsőoktatási politikájának is legfontosabb célkitűzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik