Belföld

Ismét magyarországi szakembereket nevezett ki a multi-nacionális kereskedelmi kon-szern, a Metro AG két régióbeli társaságának vezetőségébe. A nagykereskedelmi lánc kiépítését ezúttal Romániában és Ukrajnában irányítják hazai szakértők. Az itthon jelenleg mintegy háromezer főt foglalkoztató magyar leányvállalat eredményességét jelzi, hogy miután részt vehetett a bulgáriai és a horvát
2002. 08. 12. 08:36
Medgyessy Péter szerint szólnak érvek a 2004-es előrehozott választások mellett és ellen is. "Lehet, hogy a négy évre szóló felhatalmazással rendelkező kormány hatékonyabban kezdhetné el az ország uniós éveit. Egy akkora sorsforduló, mint a csatlakozás, a rengeteg jó mellett hoz váratlanul nehéz pillanatokat, szituációkat is" - fogalmazott a miniszterelnök. "Ám amellett is szólnak ér
2002. 08. 12. 08:31
A Magyar EU-bővítési Üzleti Tanács (HEBC) legfrissebb jelentésében egyenlő esélyű roma foglalkoztatási program indítását javasolja a kormánynak. A hazai össztermék kétharmadát adó nagyvállalatok szövetsége szerint a kabinet a közbeszerzési pályázatoknál megkövetelhetné a szerződő felektől, hogy valamennyi foglalkoztatási kategóriában alkalmazzák a romákat. A Magyarország EU-csatlakoz
2002. 08. 12. 08:26
Továbbra is az áfavisszaéléssel lehet a leginkább rajtaveszteni: az első félévben feltárt 52,7 milliárd forint adóhiány 72 százalékát az általános forgalmi adó adta - számolt be a Magyar Hírlapnak a tapasztalatokról Ferenczi Judit, az APEH főosztályvezetője. A kis cégek számláit gyakran ellopják, sok veszteséges cég valójában nyereséges, az ingatlanberuházók és -forgalmazók számlái n
2002. 08. 12. 08:19
Az általános és középiskoláknak mindössze 11 százaléka felel meg a higiénés előírásoknak, több mint ezer iskolában pedig kimondottan balesetveszélyesek a körülmények. Egyes intézményekben a tetőről hullik a cserép, másokban a homlokzatról a vakolat, töredezettek a lépcsők, de találtak olyan épületet is, amely süllyed, vagy átázott falaiban ráz az áram. Az épületekben a nyílászárók 70
2002. 08. 12. 08:11
[FN, InfoStart] Csődvédelmet kért vasárnap az US Airways, az Egyesült Államok hetedik legnagyobb amerikai légitársasága, hogy visszatartsa hitelezőinek ostromát, amíg pénzügyeinek szanálásával vissza nem nyeri jövedelmezőségét. A légitársaság a Virginia állambeli Alexandria csődbíróságán nyújtotta be kérelmét a csődtörvény 11. fejezete szerinti oltalomra, a tavaly szeptember 11-i terrortámadások következtében elszenvedett veszteségeire hivatkozva
2002. 08. 12. 08:05
A hazai háztartásigép-piac ellentmondásosan alakul. Az Electro World színre lépése mélyen lenyomta egyes termékek árát. A mikrohullámú sütők ára 30-40 százalékkal csökkent, s a piac 80 százalékát az olcsó, távol-keleti termékek uralják. Ugyanakkor a hazai gyártók jó fél évet zártak, a tervezettnél több terméket adtak el. A jászberényi Electrolux így jövőre az eddigi 1 millió 170 ezer
2002. 08. 12. 07:55
Az európai kormányok számára egyre inkább megoldhatatlannak tűnik a nemzetközi migráció szabályozása. Szinte a teljes kontinens terepe lett a Nyugatra tartó népvándorlásnak. A Délről Északra tartó népáramlás a Földközi-tenger vizein történik. A spanyol határőrség mind több kétségbeesett menekülőt állít meg, aki lélekvesztőkön próbál Afrikából Európába jutni. Korábban az észak-afrikai
2002. 08. 12. 07:50
A kancelláriaminiszter november 15-ig új pályázatot ír ki a megüresedett főtisztviselői álláshelyekre, mégpedig a korábbinál szigorúbb feltételekkel. A kormányváltás óta harmincegyen távoztak különböző jogcímmel az Orbán-kormány idején létrehozott 300 fős főtisztviselői karból, közülük csak ketten választották a rendelkezési állományt. A kereseti lehetőségeket jelzi, hogy főosztályve
2002. 08. 12. 07:43
Hamarosan több évtizede dédelgetett álom megvalósulása válhat valóra. A Corvin mozi mögötti épületeket már bontják, az Üllői út és a Práter utca között húzódó hosszú keresztutcákat átszelve új sétány kerül, nemsokára több ezer összkomfortos lakás váltja föl a többségében szoba-konyhás bérleményeket. A húsz hektáros területen szellős városmag alakul, amelyet szakmai körökben az egyetlen koncepciózus rehabilitációnak neveznek. A beruházás értéke m
2002. 08. 12. 00:00
Több állampolgári bejelentés érkezett a szocialisták V. kerületi szervezetéshez a hét végén, amely szerint magukat fidesz-támogatónak, vagy polgári körösnek nevező fiatalok begyűjtötték a belvárosi házak kapualjában lévő rekeszekben elhelyezett Belváros-Lipótváros c. önkormányzati, valamint a Mai Belváros c. független újságok példányait.
2002. 08. 12. 00:00
Milliárdokat költenek piaci részesedésük pár ezrelékes növelésére a legnagyobb sörgyárak - eközben a sörfogyasztás stagnál. Egyre kíméletlenebb a verseny az elsőségért a sörrel telített piacon.
2002. 08. 11. 17:00
[FN] Két újabb halálos áldozata van a nyugat-nílusi vírusnak Louisiana államban (USA). A vírus két újabb államban is felfedezték állatokban, Vermontban és Kansas-ben. A mostani áldozatokkal együtt idén már hét ember haláláért felelős a vírus. Louisana állam kormányzója szövetségi segítset vár, hogy a mocsarakat fertőtleníteni tudják.
2002. 08. 10. 13:05
[FN] A Callum Vagyonkezelő Rt. által a Skála-Coop Rt. T-sorozatú részvényeire tett nyilvános tőzsdei vételi ajánlat pénteken lép érvénybe - derül ki a Budapesti Értéktőzsde Rt. internetes oldalán szombaton közzétett dokumentumból. Az ajánlat szeptember 27-ig fogadható el, a Callum 1601 forintot kínál részvényenként. Az ajánlattevő közölte: a Skála-Coop többségi részvényeseként támogatja a Skála részvényeinek tőzsdei kivezetését kezdeményező közgy
2002. 08. 10. 11:36
[FN, InfoStart] Egyes nyomokból arra lehet következtetni, hogy a Pannonia közepén elhelyezkedő Gorsium (a mai Tác) több barbár támadásnak is ki volt téve. Az ásatásokat vezető régészprofesszor szerint az előkerült leleteken talált égésnyomok azt bizonyítják: a barbár törzsek kétszer is felgyújtották a várost - 260-ban azonban már nem építették újjá a települést. •
2002. 08. 10. 11:10
[FN] Csaknem félmillió autóját hívja vissza a Chrysler, miután üzemanyag-szivárgást fedeztek fel több modellen az Egyesült Államokban. A DaimlerChrysler bejelentése szerint a 2001-2002 között készült PT Cruiserek közül 464 315 esetében fennáll a veszélye a szivárgásnak. A javításkor a cég egy másodlags tömítőelemet épít be a benzinszivattyúba. •
2002. 08. 10. 10:21
[FN] Lemondott posztjáról Kemal Dervis, török gazdasági miniszter. Nevéhez fűződik többek között a 16 milliárd dolláros IMF-hitel felvétele. A politikus bejelentése hetek óta tartó találgatásoknak vet véget, vajon önálló politikai karrierbe kezd-e ezután. Dervis sajtónyilatkozatában megemlítette azt is, hogy az utóbbi hetekben Bulent Ecevit miniszterelnökkel igencsak megromlott munkakapcsolata. A leköszönő gazdasági miniszter elmondása szerint a
2002. 08. 10. 09:23
A korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó határidő módosítását kezdeményezi a munkaügyi miniszter. Kiss Péter azzal a javaslattal fordult minisztertársaihoz, hogy alakítsák ki azt az előterjesztést, amelynek alapján kitolhatják a korábbi korkedvezményes nyugdíjrendszer érvényességének határidejét 2005. január 1-jéig, legfeljebb a kormányzati ciklus végéig. 2000. januá
2002. 08. 10. 09:11
[FN, MTI] Magyarországon évente 50-80 esetben azonosítják a legionellózis betegség okozóját -tájékoztatta az Országos Epidemiológiai Központ bakteriológiai osztályának szakembere, Bognár Csaba az MTI-t annak kapcsán, hogy Angliában a közelmúltban több megbetegedés és egy haláleset is történt. A legionella referencia-laboratórium munkatársa elmondta: Magyarországon hozzávetőleg 10-15 esetben sikerül igazolni, hogy légkondicionáló berendezés okozta
2002. 08. 10. 08:46
Olvasói sztorik