Belföld

A világ legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Nokia közölte, hogy szerdán hackerek törték fel az újonnan forgalomba került N-Gage játszós telefon másolásvédő kódját, ami lehetővé teszi, hogy a játékokat le lehet tölteni a hálóról.
2003. 11. 13. 10:24
A német Linde csoport bejelentette, hogy üzemi eredménye a harmadik negyedévben 15 százalékkal lett magasabb a tavalyinál, és megerősítette, hogy az év egészét tekintve eladásainak és eredményének kismértékű növekedésére számít.
2003. 11. 13. 10:04
A második legnagyobb osztrák kereskedelmi bank, az Erste Bank erőteljesen javított eredményén a harmadik negyedévben is, tetézve ezzel az első félév folyamán elért javulást.
2003. 11. 13. 09:15
Ahogy a közelmúltbeli profit warning után várható volt, a Synergon 488 millió forintos adózás utáni veszteséget szenvedett el 2003 első 9 hónapjában, az egy évvel korábbi 60,5 milliós veszteség után, derül ki csütörtökön IFRS alapján közzétett konszolidált jelentésből.
2003. 11. 13. 08:38
A TVK-csoport 3,2 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első háromnegyed évben, szemben az egy évvel korábbi 5,96 milliárd forinttal - tette közzé a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készített, nem auditált gyorsjelentésében csütörtökön. A csoport árbevétele 9,9 százalékkal 110,534 milliárd forintra nőtt. A gyorsjelentés szerint a harmadik negyedévben az alapanyagárak növekedése mellett csökkentek a kész
2003. 11. 13. 08:31
Egy román katona életét vesztette, egy társa pedig megsebesült egy afganisztáni incidensben. Az ország déli részén, a pakisztáni határ közelében ismeretlenek támadták meg a román konvojt - áll a CNN oldalán. Bukaresti források szerint egy 33 éves őrmesterről, Iosif Silviu Fogorasiról van szó. Románia összesen 450 katonával van jelen Afganisztánban.
2003. 11. 13. 08:30
Nem sikerült eloszlatnia a könyvviteli manipuláció gyanúját az olasz Parmalat Finanziaria S.p.A.-nak - olvasható a Napi Gazdaságban. A legnagyobb európai tejipari vállalatot ellenőrző társaság részvényei az előző napi 8 százalék után szerdán újabb 7 százalékot veszítettek értékükből a milánói tőzsdén.
2003. 11. 13. 08:21
Majdnem két évvel a közös európai pénz, az euró bevezetés után vélhetően érzelmi szempontok miatt a német lakosok még mintegy 25 milliárdnyi német márkát dédelgetnek maguknál, ráadásul fémpénzben - értesült a cnn.com.
2003. 11. 13. 08:17
A Vegyépszer Rt. és a Hídtechnika Kft. - fele-fele arányban - megvásárolta a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Rt. teljes részvénycsomagját a Ganz-Steelstar Kft.-től - számol be Tímár Gyula, a Vegyépszer elnök-vezérigazgatójának szerdai sajtótájékoztatójáról a Napi Gazdaság.
2003. 11. 13. 08:12
Szeptember elején mutatták volna be, ám a nézők még most sem láthatják azt az Európai Unióról szóló ismeretterjesztő rajzfilmsorozatot, amelyért 174 millió forintot fizetett a külügyi és a belügyi tárca - értesült a Népszabadság. Arra senki nem tud válaszolni, hogy miért nem került képernyőre a sorozat.
2003. 11. 13. 08:04
Budapest több kerülete, sőt, a többi között Győr, Esztergom Dunaharaszti és Taksony is a napokban csatlakozik a Body Guard segélyhívó rendszerhez, amely kiválóan alkalmas az egyedül élő gondoskodásra szoruló emberek napi 24 órás felügyeletére.
2003. 11. 13. 00:00
Olvasói sztorik