Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kormány titkos határozatot fogadott el a légi terror elhárításáról.
A szlovák kormány nem csábította, hanem egyszerűen lepénzelte a dél-koreai Kia-Motors autógyárat, hogy ne másutt, hanem Szlovákiában építse föl az új üzemét - állítja Robert Fico, a szlovák parlament ellenzéki képviselője.
A pénteken közzétett végleges adat szerint 3,9 százalékkal nőtt az idei első negyedévben - éves szinten számolva - az amerikai hazai össztermék, a GDP.
Maratoni hosszúságúra nyúlik az Erste Bank és a Postabank pénteki közgyűlése. A kisrészvényesek a magyar állammal szembeni pereikre hivatkozva a fúzió elhalasztását kérik.
A jelenlegi feltételekkel vehetik majd igénybe a nagy terhelést jelentő munkakörökben a dolgozók a korkedvezményes nyugdíjazást- jelentette be az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT).
Az Agenda-H - korábban Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet - az üzletrész-tulajdonosok elleni merényletnek, a szövetkezet szándékos tönkretételének nevezi bankszámlái zárolását kiáltványában.
Váltás történt a Jukosz élén, melyet már csak annyi választ el a csődtől, hogy a bíróság ítéletének jogerőre kell emelkednie. Újabb epizódjához érkezett az olajcég sokak által politikai ügynek tartott megregulázása.
A Magyar Szocialista Párt hat európai parlamenti képviselője, akik országgyűlési képviselők is nemzeti parlamenti mandátumuk megszűnésééig a Támasz Alapítványnak utalják hazai parlamenti fizetésüket .
Néhány napon belül visszaáll a norvég olaj-és földgázkitermelés a normális szintjére, miután a kormány közvetítőként lépett fel a szakszervezet és az olajipari szektor munkaadói közötti vitában.
150 ezer halottja volt az éghajlatváltozásnak a világon az elmúlt évben, és ez a szám megkétszereződhet a következő három évtizedben, ha nem történik gyors változás az emberi magatartásban.
A Fidesz Keller László, közpénzügyi államtitkárához fordul a "nem cáfolt sajtóértesülések szerint" 870 ezer forint közpénzbe került, tavalyi évzáró kormányvacsora ügyében - közölte Szijjártó Péter parlamenti képviselő pénteken.
Négy nappal az aláírásgyűjtés befejezése előtt 10 ezer 100 aláírás hiányzik ahhoz, hogy a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) ügydöntő népszavazás kiíratását kezdeményezhesse Magyarországon a kettős állampolgárságról.
A pékek 10-15 százalékos áremelést szeretnének elérni még az idén annak érdekében, hogy emelkedő termelési költségeiket fedezhessék - hangzott el a Magyar Pékszövetség pénteki sajtótájékoztatóján.
A Gazdasági Versenyhivatal a Központi Fordítóiroda Kft. elleni eljárás eredményeként megállapította, hogy a cég sajátos reklámjaival megtévesztette a fogyasztókat.
Az OMV a Petrom megvásárlása miatt ránehezedő pénzügyi terhek alatt könnyen megválhat 9,1 százalékos Mol pakettjétől. A cég vezetése szeretné mégis elkerülni ezt az alternatívát.
Az RTL német televíziós társaság igyekezete megbukott azzal, hogy a német karlsruhei szövetségi bíróság pénteken eldöntötte: nincs akadálya annak, hogy forgalomba kerüljenek a reklámblokkoló készülékek.
A brit rendőrség tömegoszlató módszerekkel, gumibotokkal, könygázzal oszlatta szét feldühödött szurkolókat Jersey-ben, miután az angol válogatott csütörtök este kikapott Portugáliától - adta hírül a BBC.
Az eurózóna folyó fizetési mérlegének többlete a szezonális változások kiszűrésével áprilisban 9 milliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,8 milliárd eurós többlettel , illetve a 2004 márciusában realizált 5,3 milliárd eurós aktívummal - jelentette be pénteken az Európai Központi Bank.
Nem véletlenül kellett lecserélni az Everton kiváló csatárát, Wayne Rooneyt, ugyanis a jobb lábfejében érzett égető fájdalom miatt képtelen volt folytatni a meccset.