Belföld

Megerősítést nyert a “Titkos tűzparancs”

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kormány titkos határozatot fogadott el a légi terror elhárításáról.

Magyarország biztonságának garantálása és a NATO-kötelezettség teljesítése érdekében a kormány határozatot fogadott el a terrorista céllal eltérített polgári légi járművekkel szembeni belső intézkedési rend kialakításáról – közölte a kormányszóvivő. “Az elfogadott intézkedési rend gyors döntést tesz lehetővé terroristák által esetlegesen fegyverként használni kívánt polgári légi jármű pusztításának kivédésére” – mondta Gál J. Zoltán azután, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megerősítette a kormányhatározat elfogadásáról szóló lapinformációt.

A kormányszóvivő közlése szerint az ország nemzetbiztonsági érdekeire figyelemmel a kormány hozzávetőlegesen egy hónappal ezelőtt úgynevezett 3000-es, vagyis nem nyilvános határozatban rögzítette a döntéshozatali mechanizmust.

A hazai közigazgatási rend különbséget tesz a “titkos” és a “nem nyilvános” határozatok között; az említett döntés “nem nyilvános” – pontosította a lapinformációt a kormányszóvivő, aki a határozat tartalmának részleteire nem tért ki.

“A kormánynak elsődleges kötelessége reagálni az új típusú fenyegetés kivédése, Magyarország, a magyar emberek biztonságának garantálása érdekében. A Magyar Honvédség rendelkezik az ehhez szükséges eszközökkel, felkészültséggel és felhatalmazással” – hangsúlyozta Gál J. Zoltán.

Mint elmondta, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után a NATO szakbizottságaiban kezdődött meg a New York-ihoz hasonló öngyilkos terrorakciók megelőzéséhez és kivédéséhez szükséges intézkedések kidolgozása. A NATO illetékes bizottsága már 2001 novemberében ad hoc munkacsoportot hozott létre e kényes, de biztonsági szempontból elsődleges kérdés kivizsgálására – tette hozzá.

Gál J. Zoltán tájékoztatása szerint a munkacsoport felkérte a NATO-tagországokat, köztük Magyarországot a nemzeti álláspont kialakítására. A Honvédelmi Minisztérium vezetésével, az érintett tárcák bevonásával Magyarországon is munkacsoport alakult a terrorista céllal eltérített polgári légi járművekkel szembeni ellentevékenység kidolgozására.

“Az Országgyűlés illetékes bizottságait a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatja a kormány által elfogadott intézkedési rendről” – közölte a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy Juhász Ferenc már eljuttatta a döntésről szóló levelet az illetékes bizottságok – rendészeti, honvédelmi, nemzetbiztonsági – elnökeihez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik