A módosítás után a hitelkérelem befogadásakor a telekár nélküli, az önrész és a hitelösszeg kiszámításakor a telekárral növelt vételárat kell majd figyelembe venni - írja a Napi Gazdaság.
Eltűnt a Kam Air afganisztáni légitársaság egyik repülőgépe, 96 utassal és nyolc főnyi személyzettel a fedélzetén - közölte pénteken a légitársaság illetékese.
Meghaladja az ötvenmilliárd forintot a lejárt kiutalási határidejű agrártámogatások összege. A szaktárca - az ígéretekhez képest - összesen 250 milliárd forinttal tartozik a gazdáknak - írja Népszabadság.
Hamarosan az interneten és telefonon is ellenőrizhetik a szolgáltatók és az állampolgárok, hogy érvényes-e a nevükhöz tartozó taj-szám - olvasható a Népszabadságban.
A lengyel PKN Orlen olajtársaság, középtávú stratégiája szerint, elsősorban átszervezésből és költségcsökkentésből akar többet profitálni, és óvatos lesz a felvásárlásokkal.
Januártól 4,5 százalékkal emelkedtek a gépjármű felelősségbiztosítás korábbi rendszerei alapján fizetett baleseti kártérítési járadékok - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A http://www.aurarius.hu/ címen elérhető honlapunk áttanulmányozása után érdemes fontolóra vennie, hogy szívesen foglalkozna-e Európában egyedülálló, exkluzív termékeink értékesítésével.
Budapest, 2005. 02. 03. A Visitor Media Research (VMR) hazánk legnagyobb online média kutatása, melyet az NRC Piackutató és a TNS ismétel meg évről évre. A felmérésben való részvétel alkalmat ad minden internetezőnek arra, hogy válaszaival segítse az általa is látogatott ingyenes tartalmakat nyújtó honlapok médiaértékesítését. A kérdőív az internetezők média használati szokásait, reklám attitűdjét és vásárlási szokásait is vizsgálja, segítve ezze
Samil Bászájev csecsen szeparatista gerillavezér magára vállalta a több mint 300 gyermek halálával járó észak-oszétiai akciót, és hasonló véres terroreseményeket ígért, amennyiben az orosz csapatok nem hagyják el csecsenföldet.
Justin István, a Bonbonetti Kereskedelmi Kft. és a Stollwerck Budapest Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön bejelentette, hogy lemond tisztségeiről és 2005. február 28-ával távozik a Bonbonetti Csoporttól.
A Standar and Poor's vezető nemzetközi hitelminősítő vezetője az idén határozottabb magyar költségvetési politikát, a MNB-től pedig az erős forintárfolyam jobb kezelését vár.
Erősödött a forint csütörtökön, az euróval délután 244,30/40 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon, mintegy 60 fillérrel gyengébben a 244,95/245,05 forintos szerdai árfolyamnál. A forint helyzete szerda délutánról 23 bázisponttal 13,46 százalékra javult a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A Magyar Bankszövetség tagbankjai támogatják az azonnali beszedési megbízás pontosabb jogi szabályozását, mert ezáltal a pénzintézetek viszonya is javulhat ügyfeleikkel.
Hónapokig húzódó engedélyeztetés, valamint a kaotikus, hatóságokat megkerülő kivitelezés jellemzi a hazai építési piacot. A problémákat állítólag el lehet simítani, de az némiképp növeli a költségeket.
A központi költségvetés a vám- és pénzügyőrségtől a tavalyinál kevesebb összegre, mintegy 810 milliárd forintra számíthat - jelentette ki Nagy János vezérőrnagy, a VPOP országos parancsnoka csütörtökön Debrecenben.
Már azt is eredménynek tartják a pártvezetők, hogy egyáltalán le tudtak ülni ugyanahhoz az asztalhoz. Az ország jövőjét illető stratégiai konzultáció éppenséggel nem volt vitáktól mentes, de lesz folytatása.
Az ÁPV igazgatósága csütörtökön tárgyalt a Hungexpo privatizációs pályázatának első fordulójára tett ajánlatokról, döntés azonban csak a jövő héten várható.
Nyíltpiaci beavatkozást hajtott végre a szlovák jegybank a devizapiacon a korona erősödésének a megfékezésére. Az idén ez volt a második ilyen akciója a központi banknak.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke szerint kiegyensúlyozotabbá tenné a részvénypiacot, ha a nyugdíjpénztári befektetők nagyobb hányadban vásárolnának a BÉT-en, és a pénztárak is jobban járnának.
Jövőre megkezdődnek az előkészítő munkák, 2007-ben pedig hozzálátnak az évi 2 milliós utasforgalomra tervezett Fejér megyei börgöndi nemzetközi repülőtér építéséhez – közölte Tóth Ferenc, a Repülőtér Fejlesztő és Üzemeltető Kft. vezetője.
Történetének legnagyobb nyereségével zárta a tavalyi évet a brit-holland Royal Dutch/Shell olajcég: az adózás előtti eredmény 55 százalékkal 17,59 milliárd dollárra nőtt.
Elindult Magyarország első harmadik generációs online mobilkommunikációs magazinja, amely az UMTS (3G) hálózat előnyeiről és sokrétű felhasználási lehetőségeiről igyekszik meggyőzni az olvasókat.
A lakosság alig érdeklődik a parlament munkája iránt, és a reprezentatív minta mindössze 6 százaléka elégedett a képviselők teljesítményével – ismertette Szili Katalin az Országgyűlés elnöke a Gallup felmérését.