Belföld

Vitézy: Lázár teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV fejlesztését

Vitézy Dávid
Adrián Zoltán / 24.hu
Vitézy Dávid
Adrián Zoltán / 24.hu

Lázár János építési és közlekedési miniszter teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV-fejlesztéseket – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés képviselője.

A budapesti politikus a frissen megjelent Közbeszerzési Értesítőre hivatkozik, mely rögzíti, hogy megszüntetésre került a tervezési szerződés, melyet annak idején még Vitézy kötött meg.

Ezzel nemcsak egy három éve leállított projektet zár le végleg, hanem azt is megnehezíti, hogy egy következő kormány egyáltalán folytathassa a munkát

– fogalmaz a Podmaniczy Mozgalom frakcióvezetője, aki szerint a megszüntetés indoklása inkább „utólagos kifogásgyártás”, mint valós szakmai döntés.

Nevetséges az indoklás Vitézy szerint

Vitézy három indokot is kiemel a szövegből, mely nehezen védhetővé és nevetségessé teszi a megszüntetés melletti érvelést:

  • a tervek az új HÉV-járművekre készültek, amelyek hiányában nem használhatók – ez Vitézy szerint egyrészt nem igaz, másrészt az új HÉV-tenderbe éppen Lázárék buktak bele;
  • uniós határidők – szerinte ezekre mutogatnak egy olyan alap (RRF) kapcsán, amelyből Magyarország nem jutott forrásokhoz;
  • „engedélyezési eljárások elhúzódása” – a vasúthatóság, mely a fő engedélyező szerv, éppen Lázár irányítása alá tartozik.

A következmény viszont nagyon is kézzelfogható: a már kifizetett, mintegy 7 milliárd forintnyi tervezési munka elveszik, a félbemaradt engedélyezési folyamatok miatt pedig a projektet a jövőben csak egy teljesen új közbeszerzéssel lehet majd újraindítani

– írja Vitézy.

Mindeközben a csepeli Fidesz-jelölt az 5-ös metró ígéretével kampányol

A három éve felfüggesztett, majd most végleg leállított beruházás azonban, úgy tűnik, nem zavarja Király Nóra, csepeli Fidesz-képviselőjelölt kampányát, aki jelentős közlekedésfejlesztési ígéretekkel kampányol. A most ellehetetlenített H6-os és H7-es HÉV-vonalak belvárosig történő meghosszabbítása mellett 5-ös metrót is ígér a budapestieknek.

Ehhez képest mennyire nézi hülyének a választóit a kormánypárt csepeli jelöltje, aki továbbra is az ötös metró ígéretével kampányol, épp ma is? Ez különösen visszás annak fényében, hogy éppen az a beruházás került most végleg leállításra Lázár által, amely ennek a jövőbeli rendszernek az alapját képezné, például a Közvágóhíd és a Kálvin tér közötti új szakasz is

– zárja bejegyzését Vitézy Dávid.

Király Nórát nem tájékoztatták

Nem sokkal a poszt megjelenése után reagált is a fideszes képviselőjelölt Vitézy bejegyzése alatt.

Számomra kiemelten fontos ez a projekt, engem nem tájékoztattak arról, hogy véglegesen leállították. Ha megválasztott képviselő leszek, biztosan ennek az újraindítása lesz az egyik fő prioritásom, ugyanis a csepeliek minőségi tömegközlekedését maximálisan támogatom

– írja Király Nóra.

ÉKM: Nem állította le Lázár János a szentendrei és ráckevei HÉV fejlesztését, és szó sincs arról, hogy elvesznének a tervek

Az Építési és Közlekedési Minisztérium péntek délután közleményben reagált,a tárca szerint „Vitézy Dávid úgy kommentálja a H6 és H7 rekonstrukciójával kapcsolatos folyamatokat, hogy nincs minden tény birtokában”.

A minisztérium közleményét teljes terjedelmében közöljük:„Az 54 darab HÉV járműbeszerzésére irányuló feltételes, nyílt közbeszerzési eljárás 2026. február 4. napján eredménytelenül zárult, mert nem érkezett érvényes ajánlat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium továbbra is kiemelt közlekedéspolitikai célként tekint a HÉV járművek cseréjére. Ezért a HÉV járműtender változatlan, a gyártók számára már ismert műszaki tartalommal, ismételten kiírásra kerül, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban.

Ezen HÉV járművek elsősorban a H5 vonalra kerülnek tervezetten. A H5 infrastrukturális fejlesztésére irányuló tender már ennek a járműbeszerzési tendernek megfelelő műszaki tartalommal kerül kiírásra. Tehát Vitézy Dávid nem mond igazat amikor ezen járműbeszerzést a H6-H7 hévvel hozza összefüggésbe.  Vitézy Dávid állításával szemben a H6-H7 hév fejlesztése rendelkezik vasúthatósági engedéllyel.

Az építési engedélyek teljeskörű megszerzéséhez szükséges a Kerületi Építési Szabályzatok módosítása a kerületi Önkormányzatok által. A Nemzeti Közlekedési Központ által Vitézy Dávid vezetése alatt megkötött a H6-H7 hévre vonatkozó tervezési szerződés műszaki tartalmával az érintett fővárosi kerületek többsége nem értett egyet. Ezért a fővárosi kerületek az engedélyek megszerzéséhez szükséges KÉSZ módosításokat több esetben nem végezték el a mai napig.

Az érintett budapesti kerületek (Ferencváros, Pesterzsébet, Soroksár és Csepel) és a Fővárosi Önkormányzat sem adtak tulajdonosi hozzájárulást, illetve a hozzájuk tartozó üzemeltetők (Budapest Közút, BKK, FCSM stb.) pedig több esetben nem adtak üzemeltetői-kezelői hozzájárulást sem. A fentiek eredményeként a Nemzeti Közlekedési Központ által Vitézy Dávid vezetése alatt készített tervezési szerződés megvalósulása ellehetetlenült.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium továbbra is elkötelezett a HÉV fejlesztések mellett. A kivitelezési projekt a jövőben közbeszerzési eljárás keretében elindítható, tervezés és kivitelezés egyben is kiírható, amely adott esetben a projekt megvalósítást gyorsítani tudja. Ebben az esetben a már elkészült tervek és a rendelkezésre álló engedélyek módosított formában hasznosíthatók.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik