Nem szokás egy cikket azzal kezdeni, hogy miről nem fog szólni. Most mégis ezt teszem.
- Nem fogom minősíteni, hogy a Magyar Péter által közzétett hangfelvételen milyen bűncselekményekre történt utalás.
- Nem fogok véleményt alkotni erkölcsi kérdésekben, így arról sem, vajon szép dolog-e titkos hangfelvételt készíteni egy otthoni beszélgetésről.
- Nem nyilvánítok véleményt arról sem, hogy a volt igazságügyi miniszter tizenhat éven át bántalmazó kapcsolatban élt-e.
- Arról meg végképp nem, hogy lesz-e valódi nyomozás a hangfelvételen elhangzottakkal kapcsolatban.
- De legfőképpen távol tartom magam attól, hogy a kialakult helyzetet politikai szempontból értékeljem.
Akkor hát mégis miért ragadtam klaviatúrát a Schadl–Völner-Magyar-Varga kvartett jelenség kapcsán? Azért, mert abban a nagy hangzavarban, amit ez a téma keltett, oly sok téves információ, értelmezés, annyi fogalomzavar kavarog, hogy szeretnék egy kicsit rendet vágni a zűrzavarban. Még egy sokak által nézett televízióban is elhangozhatott egy olyan állítás – ráadásul azok után, hogy hosszú percekig hallhattuk Zamecsnik Péter és Hack Péter kiváló szakmai magyarázatát –, hogy ezek szerint „maga a hangfelvétel nem bizonyít semmit, egy gyanút bizonyít, de nem maga a bizonyíték”
Ne hagyják magukat összezavarni, mert bizony ez a hangfelvétel bizonyíték. A Büntetőeljárási törvény (Be.) szerint „a bizonyítás eszközei: a tanúvallomás, a tárgyi bizonyítási eszköz, ideértve az iratot és az okiratot is, és az elektronikus adat, a szakvélemény.” A felsorolás tovább is folytatódik, de mi most csak ezekre fókuszálunk. Nem ritka, hogy a jog egy fogalmat másként használ, mást ért alatta, mint ahogyan azt a köznyelvben használjuk. Az említett „iratnál” is éppen ez a helyzet. Nézzük csak:
Irat minden olyan tárgyi bizonyítási eszköz, amely műszaki, vegyi vagy más eljárással adatokat rögzít, így különösen a papíralapú vagy elektronikus adatként létező szöveg, rajz, ábra. Ahol e törvény tárgyi bizonyítási eszközt említ, azon e törvény eltérő rendelkezése hiányában az elektronikus adatot is érteni kell.
Ennek megfelelően tehát egy rendszámtábla is „irat”, ráadásul közokirat. Ilyen értelemben számít „iratnak” egy hangfelvétel is. Embernyelvre lefordítva, nincs különbség aközött, hogy egy szöveg le van írva, vagy azt hangfelvételen rögzítették. Mindkettő egyaránt tárgyi bizonyíték.
Az persze egy másik kérdés, hogy mit bizonyít önmagában egy hangfelvétel.
Egy olyan gyanút, amely bűncselekményekre utal.
De bizonyítási eszköz a tanúvallomás is. Magyar Pétert két alkalommal összesen csaknem nyolc órán át hallgatták meg. Ez a kihallgatási anyag is bizonyíték, a tanúnak – ha nem él mentességi jogával (mert például a hozzátartozóját nem köteles bűncselekmény elkövetésével vádolni) – akkor igazmondási kötelezettsége van. Ez viszont mindenki előtt ismert: a hamis tanúzást a törvény szabadságvesztéssel fenyegeti.
Most, hogy tisztáztuk, mik a bizonyítékok, beszéljünk arról, hogyan kell értékelni azokat. A magyar jog a szabad bizonyítás elvén működik. Ez azt jelenti, hogy
a büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási cselekmény.
Nem kérdés tehát, hogy a hangfelvétel értékelhető bizonyítékként. Minden, ami hozzájárulhat egy tényállás felderítéséhez, az felhasználható bizonyíték. Kivéve persze az olyanokat, amelyeket a hatóság törvénysértően szerez be. De ez csak a hatóságokra vonatkozik. „A törvény nem korlátozza kifejezetten, hogy milyen bizonyítási eszközök használhatók fel, nem tiltja a hozzájárulás nélkül, jogsértő módon elkészített hangfelvételek bizonyítékként való felhasználását sem” – tartalmazza egy 2011-es döntés a Bírósági Döntvénytárban.
De nem is kell az időben ilyen messzire mennünk. Idén februárban született elsőfokú ítélet Portik Tamás és Gyárfás Tamás ügyében, amelyben a Portik által titokban készített hosszú hangfelvételek nem kis szerepet játszottak az ítéleti tényállás és a bűnösség megállapításában.
Az persze szintén a bizonyítás kérdése, hogy egy hangfelvétel manipulált-e vagy sem, no meg az is, hogy az azon elhangzottakat a magyar nyelv szabályai szerint miként kell értelmezni. Varga Judit érdemben nem vitatta, hogy az ő hangja van a Magyar Péter által bemutatott hangfelvételen, ahogyan azt sem, hogy az hallható rajta, amiket ő mondott. A volt miniszter kizárólag a bántalmazó kapcsolatára hivatkozott, pontosabban arra, hogy emiatt mondta azt, amit az akkori férje hallani akart. Az persze kérdéseket vet fel, hogyha valóban nem tudott arról, hogy hangfelvétel készül, miből gondolta, hogy Magyar éppen mit akar hallani tőle, de ennek a megfejtése sem az én dolgom.
Mindebből csupán annyi következik, hogy – amennyiben lesz az ügyben nyomozás – feltehetően nem lesz szükség hangszakértőre.
Az azonban már nem biztos, hogy nem kell-e majd nyelvészszakértőt bevonni az eljárásba, miként az a Gyárfás-Portik ügyben is történt. (A szakértői vélemény is bizonyítási eszköz, ahogyan a fenti felsorolásban is szerepelt.) Ez onnan jutott eszembe, hogy az ügyészség mintha félreértette volna a szervezetre vonatkozó mondatot. Varga Judit állítása így hangzott: az ügyészségen belül
Polt nem ura a helyzetnek.
Ezt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség közleményében úgy értelmezte: „helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget.” Botcsinálta nyelvészként szerintem a két állítás nem ugyanazt jelenti. Egy „helyzetet” nem uralni nem ugyanaz, mint az „ügyészséget uralni”.
Zamecsniknak és Hack Péternek az említett műsorban számos ötlete volt további bizonyítékok beszerzésének módjára. A hangfelvételen néven említett szereplők meghallgatása, az eredeti ügyben érintett ügyész kihallgatása, a híváslistájának megvizsgálása, az esetlegesen törölt fájlok felderítése, stb.
De még az említett jogászok is csak a hangfelvétellel kapcsolatban adtak további nyomozási ötleteket. Mint említettük, a tanúvallomás is bizonyíték. Magyar Péter állításai szerint Rogán Antal tudott a Schadl-ügyről, a kormánynak tudomása volt a titkos nyomozásról, és erről tájékoztatták Völner Pált, továbbá Rogán vagy az ő emberei „manipulálták” az ügy iratait.
A sajtó is feltárt és nyilvánosságra hozott számos olyan adatot, amelyeket ebben az új helyzetben illene végre tisztázni. Azt például, hogy valóban kapott-e fülest Schadl György a letartóztatásáról, és ez elől próbált volna Dubajba menekülni, amikor sok millió forint készpénz társaságában lekapcsolták a repülőtéren.
Azt is firtatta a sajtó, vajon miért maradtak ki a vádiratból a Rogán kabinetfőnökéről szóló részek. A nyomozati iratok alapján bizalmas kapcsolat lehetett Schadl György és Nagy Ádám között. Arról sem esik szó, miért járt Schadl többször is azokba az irodákba, amelyek Rogán Antalhoz tartoztak. Nem szerepelt a vádiratban az sem, hogy Schadl egy bíró eltávolításának kérésével – Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnökén keresztül – fordult Tatár-Kis Péterhez, a Fővárosi Törvényszék elnökéhez.
Schadl a letartóztatása előtti napon kétszer is járt a Varga Judit vezette Igazságügyi Minisztériumban. Az nem derül ki a nyomozati anyagból, hogy kivel tárgyalt, de ő és Völner Pál három perc különbséggel távoztak a minisztérium épületéből. A Telex információja szerint egy nappal korábban Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált, és értesítették arról, hogy nyomozás zajlik Schadl ellen, és őt is megfigyelik.
Mindez a folyamatban lévő Schadl-Völner-ügyben persze
Jelenleg az ügyet tárgyaló bíró annak a vádiratnak az alapján tud eljárni, amelyet az ügyészség benyújtott. Ez az úgynevezett vádhoz kötöttség elve.
Nem is emiatt említettem ezeket a napvilágra került nyomozati adatokat. Hanem azért, hogy a Magyar Péter által elmondottak és a hangfelvétel alapján elrendelendő nyomozásnál meg ne feledkezzenek ezekről az információkról.
A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg
– írja a törvény. A kialakult új helyzetben a bizonyítékok „összességéhez” pedig mindez hozzátartozik.
Úgy hiszem, betartottam, amit az elején ígértem. Nem minősítettem, milyen bűntettekre utal a hangfelvétel, nem foglalkoztam a felvétel készítésének erkölcsi kérdésével, sem a felek házasságával. Mindössze annyi volt a célom, hogy egyfelől tisztázzam a bizonyítékok fogalmát és rendszerét, másfelől muníciót adhassak a remélhetőleg lefolytatandó további nyomozáshoz.
