Belföld

Ügyészség: Helytálló az a megállapítás, hogy Polt Péter nem uralja az ügyészséget

Kovács Attila / MTI
Polt Péter legfőbb ügyész
Kovács Attila / MTI
Polt Péter legfőbb ügyész

Kedd délután az ügyészség közleményt adott ki Magyar Péter délelőtti tanúként történt kihallgatásáról. Megemlítik, hogy Magyar a kihallgatás előtt nyilvánosságra hozott egy a volt házastársával, Varga Judit egykori igazságügyi miniszterrel folytatott magánbeszélgetésről készült hangfelvételt, amelyen Varga szájából elhangzik az, hogy az ügyészégen belül a legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek.

Az ügyészség erre most úgy reagált:

Helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget. A legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül.

Hozzátették, az ügyészség valamennyi, a felvételen és a Magyar tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli és további bizonyítási cselekményeket végez. Ebbe beletartozik az is, hogy a felvételen Varga Magyar Péter felvetésére Rogán Antallal kapcsolatban azt mondja: „magukat kihúzatták” a Schadl-ügy vádiratából, illetve „javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”.

Az ügyészségnek erre is volt válasza:

Ismételten szükséges rámutatni arra, hogy ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csak jogi, hanem fizikai képtelenség is. Valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat, és annak sorsa keletkezésétől kezdve dokumentálva van, ráadásul ezek az adatok nem csak egy helyen vannak tárolva, hanem megjelennek más szervek adattárában is, beleértve a nyomozási bírókat vagy a titkos műveleteket végző szerveket.

Az ügyészség állítása szerint minden, a Völner-Schadl ügyben keletkezett dokumentum sorsa ismert, az adatokból feltárható valamennyi cselekmény vizsgálata a vonatkozó törvényeknek megfelelően megtörtént, vagy folyamatban van. Hozzátették azt is, hogy ezekről részletesebb tájékoztatást március 28-án a a Központi Nyomozó Főügyészség sajtótájékoztató keretében ad.

Kapcsolódó
Mi mindent hagyott ki az ügyészség a Völner-Schadl-ügy vádiratából?
Már Magyar Péter színre lépése előtt is látszott, hogy a Völner-Schadl-ügy vádirata nincs összhangban a több mint nyolcezer oldalnyi nyomozati irattal. Varga Judit volt férje mára ígért bizonyítékokat a manipulációra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik