Bokros Lajos: Az állami homlokzatú oligarchikus önkényuralom politikai gazdaságtana
Fontos felismerni, hogy a kapitalista piacgazdaság folyamatosan újratermeli a jómódú embert. A versenyben egyesek anyagilag gyarapodnak és győznek, mások vagyona pedig elolvad; ők lesznek a vesztesek. Mindez a piaci verseny természetes következménye. Más a helyzet viszont akkor, ha a verseny győztese vagyonát politikai hatalomra váltja, éppen azért, hogy vagyonát többé ne veszélyeztesse senki. Fordítva is előfordul: szegényebb ember hatalmat szerez, amit rögvest politikai befolyás révén szerzett anyagi gazdagsággal támaszt alá. Többé nem kell piaci hatékonyság ahhoz, hogy valaki győztesként kiemelkedjen és aztán tartósan fölül maradjon, mert a kisajátított politikai hatalom révén a piaci és politikai verseny egyaránt megkerülhető, korlátozható, felszámolható.
A kapitalista piacgazdaságot keretező jogállami demokráciában nem minden vagyonos ember vagy befolyásos politikus válik oligarchává. Bojár Gábor és Angela Merkel nem oligarchák. Bojár soha nem váltotta gazdasági hatalmát politikaira, Merkel a maga politikai befolyását nem használta vagyonszerzésre. Lényeges azonban, hogy a kihívás és a kísértés óriási. Rupert Murdoch például jelentős lépést tett az oligarchává emelkedés útján, amikor hatalmas sajtóbirodalmát részben politikai befolyása növelésére használta, ha másért nem, legalább megszerzett vagyona védelme végett. Elon Musk a legújabb oligarcha. Amikor a Tesla és más sikeres befektetések révén multimilliárdos lett, még csak gazdag és híres volt; a Twitter (ma X) megvásárlásával azonban már jelentős politikai hatalomra tett szert. Érdekes, hogy Musk a Twitteren sok milliárd dollárt vesztett. Mivel nem ostoba, ezért nyilvánvaló, hogy ezzel a befektetéssel nem saját vagyona további gyarapítása, hanem valami egészen más célja volt…
Hajdu Nóra: Európa – nehéz évek
2023-24 fordulójához közeledve nem egyszerű mérleget készíteni a nemzetközi politikáról: minden cseppfolyós, bizonytalan, szinte kaotikus, sokszor fenyegető.
Ami biztos:
Ugyancsak biztos, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió brutális módon lezárta a világpolitika 1989-90 óta tartó időszakát: Oroszország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, nyílt háborút kezdett a szervezet egy másik tagállamával szemben, miközben az ENSZ Alapokmánya – amely az 1945 utáni világrend egyik alapvető dokumentuma – a testületre ruházta „a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának fő felelősségét”. A háború globális hatású, minden jelentős nemzetközi szereplőnek meg kell határoznia a viszonyát az orosz agresszióhoz, még akkor is, ha ez nem mindenkinek van a kedvére. Az ENSZ közgyűlésén az agressziót elítélő határozatról 2022 márciusában lezajlott szavazás eredménye például ambivalens képet mutat: miközben 141 ország szavazott a határozat mellett, 7 ellene, 32 ország pedig tartózkodott. Figyelmeztető azonban, hogy a szavazástól távol maradókkal együtt már ötven ország tagadta meg Oroszország elítélését, és ezekben az országokban él a világ népességének csaknem a fele. A megosztottságot az is magyarázhatja, hogy Putyin, narratívája szerint, a Nyugattal áll háborúban, a „globális Dél” egy része ezért nem érezte magát megszólítottnak.
Aczél Géza: Egy öreg kibic naplójából 15.
A nyugdíj sorsunk egyik legfontosabb ügye. Egykor valószínűleg másképp nevezték, de az adományozás valamilyen formában mindig létezett. Szerencsésebb helyeken egy életre szóló munka honorálása a társadalombiztosítás aktív időkben befizetett részleteiből, újabb korokban mögöttük erős érdekvédelmi szakszervezetekkel és jogi támogatással. Ez így, persze, csupa közhely, lírával átszőtt öregek ácsorgásával, az érkező postásnak hálaadással. Ilyen szempontból mindegy a summa ajtókig vitele vagy átutalása, míg meg nem jelenik a színen a népe jólétéért, békés életéért aggódó politikai hatalom. S mivel az sosem létezik érdek nélkül, el kell merengenünk azon, hogy mi lehet az. Még a mellébeszélések és hazudozások tömegében is nyilvánvaló, annak a bizonyos summának egy része a korrupció terein landol. Tudjuk, hol élünk. A karácsonyi bevásárlások elősegítésére éjt nappallá téve ömlik plakátokon a megszédült tömegek ajándékozásra ingerlése, megadva a célirányt. Az nem a már tönkrevert kisvállalkozók iránya. Az új jelenség, hogy a cinikus önelégültséget egyre több disszonáns moraj akasztgatja. Valahogy arról szó sem esik, hogy egyre nyílik az a bizonyos olló, s az itt elszórt pénzt a következő hónapban kell a szegénység zenekarában elhegedülni.
Gyáni Gábor: Az arisztokrácia új fényben
A magyarországi arisztokrácia a korabeli Európa egyik, ha nem a leggazdagabb, politikailag különösen befolyásos képviselője volt, amely még a két háború között is komoly vagyoni erővel és némi politikai befolyással, de ekkor már csökkenő társadalmi presztízzsel rendelkezett. Miként maradhatott fenn vajon – zárvány módjára – a főnemesi gazdasági-társadalmi és politikai túlhatalom, amikor 1848-ban megtörtént a jobbágyfelszabadítás (az egyenjogúsítás), és 1867-ben bevezették a polgári alkotmányosságot, ami együttesen szabad utat nyitott a tőkés gazdaság- és társadalomfejlődés előtt?
Az arisztokrácia a hagyományosság, a történetiség bélyegét viselte magán, egy olyan korban, amikor többé már nem a jogi státusz, hanem a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek jelölték ki az egyének és csoportok társadalmi helyét. A születési arisztokrácia a Habsburg-uralkodó által adományozott rangok és címek, a hozzájuk társuló egyéb privilégiumok birtokában képviselte az elitet. Nem minden főnemesi ranggal és címmel felruházott személy és család tartozott az elithez ebben az időben, a főnemesség egésze azonban 1945-ig végig döntő alkotóeleme maradt a vagyoni (kevésbé a jövedelmi) és a politikai elitnek.
Miként vélekedünk ma minderről? Elfogadjuk vajon Erdei Ferenc és a marxista történészek meggyökeresedett ítéletét, mely szerint az arisztokráciával tovább élt a feudalizmus a modern időkben?
Sz. Bíró Zoltán: Ukrajna – mennyi a fegyverszünet esélye?
December elején a Kreml szócsövének számító napilapban, az Izvesztyijában hosszú cikk jelent meg az Ukrajnával majdan folytatandó, háborút lezáró tárgyalásokról. Az írás alcímében Magyarország is felbukkan mint egyike azon országoknak, amelyek közvetítők lehetnek a Kijiv és Moszkva közötti tárgyalások létrejöttében. A cikk azonban felmondja a kremli mantrát, miszerint az „orosz–ukrán konfliktust”, vagyis a háborút még 2022 tavaszán le lehetett volna zárni, ha az ukránok józanabbak.
Az akkor történtek felidézése két ok miatt vált most ismét aktuálissá. Egyfelől nyilván azért, mert a frontvonalak már jó ideje megmerevedtek, stratégiai patthelyzet állt elő, ezért újra felerősödtek a találgatások, amelyek a lehetséges fegyverszüneti tárgyalásokról szólnak. Másfelől a tavaly tavasszal Isztambulban tárgyaló ukrán delegáció vezetője, David Arahamija november végén hosszú interjút adott az 1+1 ukrán tévécsatornának, és a vele folytatott beszélgetésben szó esik a tárgyalások kudarcáról is. Az Izvesztyija úgy adja elő, mintha Arahamija azt állította volna, hogy a tárgyalásokat ukrán részről azért fejezték be, mert Boris Johnson brit miniszterelnök meggyőzte erről az ukrán elnököt. Az interjúban azonban nem ez hangzott el.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
