Belföld

Szijjártó újdonságként jelentette be a fóti akkugyárat, pedig a helyiek már be is perelték a BYD-t

Spirk József 24.hu
Spirk József 24.hu
A kínai akkugyár a fótiaknak annyira nem új, hogy már bíróságra is vitték a környezetvédelmi hatósági engedélyét, a szomszéd cég ellen pedig Tuzson Bence régi irodája készítette a beadványt az önkormányzatnak.

Hoppá!

Szijjártó Péter ezzel a megjegyzéssel küldte haza egy hete Kínából a legújabb örömhírt. A külgazdasági és külügyminiszter – meglepetésként prezentálva – bejelentette, hogy újabb akkumulátorgyár épül Magyarországon. A facebookos videó szerint a kínai BYD elektromosautó-gyártó Fóton létesít tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet. A tárcavezető kiemelte, hogy az új gyár tovább növeli az ország szerepét az európai elektromos autóipari átállásban, ezért a kormány is támogatja egymilliárd forinttal.

A sencseni óriáscégnél tett látogatás alkalmával készült videót Fóton csodálkozással fogadták, mivel a településen már 2022 óta közismertek a BYD tervei, sőt minden lehetséges jogi eszközzel próbálják azokat megakadályozni. A miniszter a videóban úgy fogalmazott, hogy a beruházás hamarosan elkészül, ám arra nem tért ki, hogy több per is indult már azzal a céllal, hogy elérjék a helyi akkumulátoros beruházások leállítását.

A BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. már a beköszönést is elrontotta Fóton.

A kínai óriáscég Komáromban működő leányvállalata – amely elektromos meghajtású buszokat gyárt – tavaly ősszel jelentkezett be a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, hogy a fóti HelloParks logisztikai központ egyik óriáscsarnokában 14 ezer négyzetméter területű bérelt részen akkumulátor-összeszerelő üzemet kíván létesíteni. A cég azonban erről elmulasztotta értesíteni a fóti önkormányzatot, a testület csak kerülő úton az engedélyeztetési eljárás megindulása miatt szerzett tudomást tervekről. Az egyik ellenzéki képviselő, Vargha Nóra már 2022 októberében figyelmeztetett arra, hogy egy „akkumulátor-üzem semmilyen módon sem illik az önkormányzat elképzeléseibe.”

A tervek a logisztikai park szomszédságában fekvő Fótligeten keltettek különösen komoly ellenérzést, a hatalmas csarnokokat ugyanis alig pár száz méterre húzták fel a környék lakóépületeitől. Ráadásul szabálytalanság gyanúja merült fel

  • a tevékenység besorolásával,
  • a kockázati minősítéssel
  • és az építési engedélyezéshez szükséges hatástanulmányokkal kapcsolatban is.

Az is kiderült, hogy a logisztikai parkban egy akkumulátorgyártáshoz használt anyagokat raktározó bérlő, a HTNS Hungary Kft. lenne a BYD összeszerelő üzemének szomszédja, ami hatványozott katasztrófavédelmi kockázatot jelent, hiszen bármilyen üzemzavar dominóhatással járhat. Erről a kockázatnövelő tényről mindkét fél elmulasztotta tájékoztatni az önkormányzatot és a hatóságokat.

Az eddigi akkumulátorgyárak elleni tiltakozásoktól eltérően Fóton olyan perek indultak, amelyek már bírósági szakaszba kerültek.

A Foton 2023 Környezetvédelmi Egyesület hírlevelében arról tájékoztatta a helyieket, hogy jelenleg két per van folyamatban. Az elsőt még az egyesület megalakulása előtt fótligeti lakosok indították a HTNS Kft. ellen, a másodikat az egyesület kezdeményezte a BYD Kft. tevékenységét engedélyező környezetvédelmi hatósági határozat ellen.

A beruházást ellenző fótiak az első perben komoly eredményt értek el, azonnali jogvédelmet kaptak a bíróságtól, ami azt jelenti,

hogy ameddig nem zárul le a per, a cég nem kezdheti el a működését.

A második perben egyelőre a keresetlevet adták be, ám a BYD ügyében is azonnali jogvédelmet kért az egyesület.

De pereskedik az önkormányzat is. A képviselő-testület Vass György polgármesterrel az élen januárban rendkívüli ülésen egyhangúlag megszavazta, hogy a Budapest Környéki Törvényszéken megtámadják a „felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó” HTNS Kft. katasztrófavédelmi engedélyét. A per érdekessége, hogy az önkormányzat számára az új igazságügyi miniszter, Tuzson Bence korábbi ügyvédi irodája, a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda készítette el a beadványt. Tuzson akkor adta el az irodában lévő tulajdonrészét, amikor 2014-ben a Fidesz országgyűlési képviselője lett. Tuzson jelenleg a Pest megyei 5. választókerület egyéni országgyűlési képviselője, ehhez a körzethez tartozik Fót is.

A kínai cégről azt mondják, hogy összeszerelő üzem lesz, nulla szennyvízkibocsátással, de ha kiderül, hogy akár egyetlen százaléknyi esélye is van, hogy mérgező anyagokkal szennyezik a környéket, akkor keresztbe fogunk feküdni a beruházásnak. Nekem az emberek egészsége sokkal többet ér, mint egy cégtől származó esetleges iparűzési adó

– mondta a 24.hu-nak Vass György. A polgármester szerint a csarnokot nem akkumulátoripari tevékenységre tervezték, hanem arra, hogy logisztikai központként és raktárbázisként működjön. Vass szerint eleve kérték a HelloParks tulajdonosaitól, hogy olyan bérlőkkel töltsék fel az épületeket, amelyek nem mérgező anyagokkal dolgoznak, és nem bocsátanak ki zaj-, illetve fényszennyezést.

Egy hét múlva, július 12-én lakossági fórumot tartanak Fóton a HTNS és BYD ügyében.

Kerestük a Külgazdasági és Külkereskedelmi Minisztériumot is: azt kérdeztük, Szijjártó Péter tudott-e a Fóton zajló perekről a kínai bejelentés idején, és ha igen, akkor miért nem tett említést a beruházás elleni helyi fellépésről. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik