A MOK felmérte, hogyan ítélik meg az orvosok az egészségügy átalakítását lehetővé tevő, nemrég elfogadott törvényt. Néhány nap alatt 4500 orvos válaszolta azt, hogy kész letétbe helyezni a felmondását, és ennél is többen mondanák fel az önként vállalt túlmunkát. Számítottak ekkora ellenállásra?
Vízválasztó a most kialakult helyzet. A 2020-ban elfogadott nagy orvosbéremelés után egyeztetés nélkül kaptunk egy egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, amiből akkor sikerült töröltetni a vezényelhetőséget és az alapbérek mínusz 20 százalékos eltérítését. A mostani törvénycsomaggal ezeket vezették vissza. Akkor azért nem állt fel sok orvos, mert ezek a vitatott kérdések kikerültek a törvénytervezetből.
Akkor nem lett nagy baj, most viszont tényleg nagy baj van.
Néhányan ugyan a bevezetéskor nem léptek be az egészségügyi jogviszonyba, de utána visszaszivárogtak, mert megérte nekik: sokakat megnyertünk a béremeléssel. Most talán a többszörösét fogjuk elveszíteni. Főleg a fiatalabb orvosok körében várható felmondáshullám, de az idősebbek is elégedetlenek. A rendkívüli felmérésben volt egy rész, ahova külön, egyéb megjegyzést lehetett írni. 94 orvos írta ide azt, hogy nyugdíjba megy. Ez nagyon sok. A kamara tagjainak 20 százaléka 70 éven felüli, ők a vezénylést nem fogják tolerálni.
A törvény azt mondja, hogy júliustól a szolgáltató esetlegesen 20 százalékkal csökkentheti az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvos és szakdolgozók alapilletményét, ha a minősítés során a teljesítménye nem éri el a kívánt követelményeket. De lehetővé válik az is, hogy a szakdolgozó alapilletményét a jelenlegi 20 százaléktól eltérően 40 százalékkal – a minősítés eredményétől függően – megemeljék.
Gondoljuk végig: januárban megkapják az orvosok a megállapodott 10 százalékos alapbéremelést, majd néhány hónap múlva azoktól, akik valamilyen, egyelőre ismeretlen szempontok alapján – úgymond „nem teljesítettek jól” – elveszik a kétszeresét, 20 százalékot.
Ez nettó alapbércsökkentés. Arculcsapás.
Az az általános vélekedés alakult ki, hogy a hálapénz kivezetése után nem műtenek annyit az orvosok. Ez a fajta minősítés nem fogja őket arra ösztönözni, hogy többet műtsenek, ezáltal rövidüljenek a várólisták?
Az államtitkár és több szakértő is rendszeresen beszél arról, hogy nem végeznek elegendő műtétet az orvosok, nem néznek meg elég beteget. Azt mondogatják, hogy leálltak az orvosok, mert nincs hálapénz. De ez nem így van. Annak, hogy kevesebbet dolgoztak az orvosok, sok összetevője van. A Covid, a járvány alatti vezénylések, a jelenleg is alkalmazott kórházi átlagfinanszírozás – ami miatt a kórházak ellenérdekeltek például a műtétek elvégzésében –, a lezárások, a szakdolgozóhiány. Ha valaki a munkahelyén nem végzi el a munkát, akkor munkaügyi retorziót kell alkalmazni, nem az alapbérét csökkenteni. A világon ilyet, mint amit most tervez a kormány, senki sehol nem látott.
Mindezt azután, hogy a miniszterelnök változtatás nélkül elfogadta a kamara bértábláját, amire 2020 októberében kezet adott. Ez így az orvosoknak elfogadhatatlan.
Ahhoz, hogy az egészségügy jól működjön, objektív minőségi mutatók alkalmazásával egy folyamatosan tanuló egészségügyet kell bevezetni. Ezt egy különálló szervezetnek kell értékelnie, nem pedig a munkahelyi felettesnek. A hibákat fel kell tárni és tanulni kell belőlük. Nem a büntetés és a kényszerítés, hanem a transzparencia és az ösztönzés tartja meg az orvosokat a közellátásban. Ez nem a betegbiztonság érdekében együttműködő orvoscsapatok munkáját segíti elő. Az alapbércsökkentés belengetése újra a feudális rendszer és a beosztotti viszonyok erősödése felé mutat, ami ellen évek óta küzdünk, és amit a hálapénz megszüntetésével végre sikerült volna kiiktatni.
Sokat bírálták a Fideszt, hogy a sokadik kétharmados többségével sem nyúl a rendszerváltás óta reformért kiáltó egészségügyi ellátórendszerhez. A Covid óta azonban történelmi orvosbérrendezés történt, kivezették a hálapénzt, egységes jogviszonyba terelték az egészségügyi dolgozókat, most pedig átalakítják az egész ellátási rendszert. Lehet olyan egészségügyi reformot véghez vinni, ami mindenkinek jó?
Vitathatatlan, hogy az elmúlt 30 évben érdemben nem nyúlt senki az egészségügyhöz, és most ez a kormány ezt megteszi. De nem tartom jónak, hogy az előre is jól látható hibákat nem akarják elkerülni. Például azt, hogy a szubjektív, felettesi értékelés alapján emelt alapbér egyfajta intézményesített hálapénzt jelent. A gyógyító csapatot kell minősíteni, és amelyik team jobban dolgozik, azt lehet jutalmazni. Annak az orvosnak, aki nem operál, mert nincs elég műtősnő, le kell vonni a fizetéséből? A minőséget kell nézni, nem a mennyiséget. Ez a fajta büntető, feudális szemlélet veszélyezteti a betegbiztonságot: torzítja az adatokat, felülírja a szakmai szabályokat. Az orvos majd nem tölt elegendő időt a beteggel azért, hogy hajtsa az ellátást. A sztahanovista munka a szocializmusban sem jött be, most sem fog, főleg nem az orvosi munkában. Alkalmazhatatlan az egészségügyben.
Mit ért intézményesített hálapénzen?
Azt, hogy az orvos majd behódol a főnökének, valahogy bekerül a kegyeibe, és számokat produkál csak azért, hogy jobb fizetést kapjon. Lehet, hogy többet műt majd, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden beteg jól fog ezzel járni.
A megyén belüli kirendelhetőség is nagy port kavart.
Ez alapjaiban borítja fel az ellátást úgy, ahogy még a Covid alatt sem történt. A korlátok és ellentételezés nélküli kirendelhetőség teljes és súlyos létbizonytalanságot jelent. Ki az, aki csökkentett alapbért fogad el egy ilyen inflációs helyzetben, és ki az, aki minden ellentételezés nélkül elfogadja azt, hogy akár 60 kilométerrel arrébb, napi háromórás utazással tudja elérni azt a munkahelyet, ahova kirendelték?
Vezénylés régebben is volt az egészségügyben, ez nem teljesen új dolog.
Így van. Amikor kezdtem az orvosi pályámat, napközben kaptam a papírt az utasítással, hogy szolgálattételre ekkor és ekkor itt és itt jelentkezzek másnap. Lehet ezt néhány napra előre is csinálni, de attól még az illető élete felborul. Annak idején is változó munkahelyre voltunk felvéve, de ez csak a kórház és a városon belüli telephelyei közt volt érvényes, nem egy egész megyére terjedt ki. Akkor nagyon más volt a helyzet: sok orvos volt és kevés állás, nem voltak nagy magánintézmények, arra pedig, hogy külföldön helyezkedjünk el, álmunkban sem gondoltunk. Egy példa: amikor 1979-ben végeztem, egy intenzíves állásra nyolcvanan jelentkeztünk, úgyhogy nemigen volt mozgásterünk.
A vezényelhetőség indoka az orvoshiány csökkentése, de ha az adott orvost átvezénylik, akkor az eredeti munkahelyén hogyan oldják majd meg a hiányát?
Rászakad az ő munkája is a kollégákra, így az is pórul jár, aki nem lett átvezényelve. Ez annak az esete, amikor a pénzemet az egyik zsebemből a másikba teszem, de ettől nem lesz több pénzem. Ezzel az orvoshiányt nem lehet rendezni. Átmeneti bajokat, szabadságolásokat, járványt lehet, de általános orvoshiányt nem. Márpedig az van: most már a kisebb kórházak olyan rossz helyzetben vannak, hogy egy-két orvos tartja fenn az osztályokat. És ahelyett, hogy tervezetten vinnék véghez a centralizációt, lesz ez az ide-oda tologatás. Az irányt még nem tudjuk. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a nagyobb megyei kórházaktól fognak átvezényelni a kisebb kórházakhoz, de a legtöbben azt gondoljuk, hogy ennek a fordítottja lesz: a kisebb kórházakból a nagyobbakba irányítják majd át a dolgozókat.
Ha az utóbbi történik, akkor azt hogyan élik túl a kisebb kórházak?
Spontán bezárnak.
Kórházbezárás nem lesz, ezt az államtitkár is hangsúlyozta.
Hívjuk akkor funkcióváltásnak, amit tervez is a kormány. Ez nem rossz irány, de tervezetten kell végrehajtani. Ilyen energiaválság mellett ha egy kórházban csak néhány osztály működik, akkor horribilis összeget dobnak ki az ablakon.
A funkcióváltásnak van már működő példája: Budapesten a Rókus kórházból az egynapos sebészet fellegvára lett. Valami ilyesmire számíthatunk majd a jelentős orvoshiánnyal küzdő kisebb kórházaknál is?
2005 tájékán szüntették meg a Rókusban a krónikus ágyakat. Az átszervezéskor hagytak egy egérutat: az az osztály amelyik rehabilitációt végez, megmaradhat, így a krónikus ágyakat lehetett rehabilitációra használni. Ez nem volt jó irány, mert az intézmények általában nem végeztek valós rehabilitációt. Az viszont igen, amit az akkori vezetés kitalált a Rókusban: egynapos sebészeti központot alakítottak ki, ami ma már a Semmelweis Egyetemhez tartozik, és nem csak gyógyít, hanem oktat is.
Most azonban nincs egérút: azt mondja a kormány, hogy 2500 krónikus ágyat meg kell szüntetni, és vegye át a szociális szféra az ezeken az ágyakon fekvő betegek ellátását. Az orvoskamara ez ellen nem tiltakozott hevesen.
Évek óta mondjuk, hogy szociális okból kórházban fektetni embereket a legnagyobb pazarlás. A kórházban speciális szaktudással rendelkező egészségügyi személyzet van, ami a legdrágább. A kiterjesztett hatáskörű egészségügyi dolgozók kompetenciáit kell tisztázni, azt, hogy egy adott ápolási centrumban mit végezhetnek el önállóan. Az sokaknak jelenthet nehézséget, hogy nem ingyenes szolgáltatás lesz, de 41 évig tartó orvosi pályám alatt sok idős beteget láttam, akik esetében a család szívesen összeadott egy összeget a megbízható ellátásért.
Azonban egy valamiről nem hallottam a törvény kapcsán, ami pedig elengedhetetlen: hogy az otthoni szociális szolgáltatásokat, a gondozást, az otthoni szakápolást és a hospice szolgálatot megerősítsék, emeljék a vizitdíjakat, fizetéseket. Ez lényegesen kevesebb pénzbe kerül, mint amibe a krónikus osztályokon dolgozó szakszemélyzet bére és hotelszolgáltatása.
Az átalakítás eredménye egy erősen centralizált kórházi ellátás lesz. Miért van erre szükség és mit érzékelnek majd ebből a betegek?
A városi intézmény a megyei alá fog tartozni, ami így egy rugalmatlan, nagy szervezet lesz központi beszerzéssel. Látni kell, hogy nagyon sok a változás az egészségügyben: új és drága diagnosztikai és terápiás lehetőségek vannak, speciális szakértelmet is kívánnak, amelyeket nem lehet minden kistelepülésre elvinni, ezek eleve a centrumokban vannak. Ma már együttműködő csapatok gyógyítanak, egymást kiegészítő tevékenységeket végeznek a kórházakban. Ehhez össze kell vonni az ellátást, hogy az adott kórház minden osztálya mindig működőképes legyen, 0–24-ben az év minden napján.
Nem lehet olyan helyzet, hogy például van CT, de nincs neurológus, a másik helyen pedig van neurológus, de nincs CT. Márpedig ez most mindennapos történet, ahogy az is, hogy meghal vagy nyugdíjba megy egy főorvos, és be kell zárni az osztályt, mert nincs másik orvos, aki átvegye. Ez elfogadhatatlan, veszélyezteti a betegeket.
Fel kell mérni a helyzetet, valid adatokat kell szerezni, elemezni azokat, és valóban tervezetten centralizálni. És már rég el kellett volna kezdeni kommunikálni a betegek felé, hogy nem veszíteni fognak ezzel, hanem nyerni, mert, ha jól felszerelt, kellő számú szakemberrel ellátott kórházba kerülnek, akkor jobb ellátást kaphatnak. Már most többet kell utazniuk a betegeknek, mert sok helyen nem működik az ellátás – annak ellenére, hogy ez nincs kimondva.
Mi a helyzet a háziorvosi ellátással? Ott is messzebb lesz az ellátás sok beteg számára akkor, ha praxisokat szüntetnek meg és vonnak össze.
A tisztább betegút a fő szempont, ezt kell megérteniük a pácienseknek is. Most adott egy néhány száz fős falu, ahol meglehetősen esetlegesen működő helyettesítésekkel oldják meg a háziorvosi ellátást. Ha ezt megszüntetik, és az ellátást egy közös körzethez csatolják, ahol feketén-fehéren le lesz írva, kihez kell menni, az tisztább betegutat jelent.
A beteg pedig azt kérdezi: hogyan jutok el a megszokottnál messzebb rendelő orvoshoz?
A legnagyobb probléma a kisebb településeknél van. Eddig az önkormányzatnak volt kötelessége az alapellátás megszervezése. Az új törvénnyel ez kikerül a kötelezettségeik alól, vagyis felszabadul némi kapacitás. Legyen az a feladatuk, hogy oldják meg a betegtranszport kérdését. Azt kell megértenie a betegnek, hogy helyben ugyan megszűnik az eddig megszokott ellátása, de ez azt eredményezi, hogy messzebb viszont teljesebb körű ellátásban részesülhet.
Az sokkal fontosabb, hogy a beteg biztosan tudja, hova tud elmenni, mint az, hogyha valami baja van, akkor a szomszéd házban lakik az orvos, aki vagy ott van, vagy nincs.
Mi történik az ellátással, ha több ezer orvos letétbe helyezi a felmondását vagy felmondja az önként vállalt túlmunkát?
Előfordulhat, hogy a kórházak nem tudják beosztani az ügyeleteket, nem tudnak ügyeleti sort kiállítani és ezért nem fogadnak beteget. Ha a felmondások letétbe helyezését választják az orvosok, akkor egy meghatározott időpontban élesednek a felmondások, de addig az időpontig a döntéshozóknak lehetőségük lesz tárgyalásra, módosításra. Az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondása azt jelenti, hogy csak a kötelezően előírt ügyeletet teljesítik az orvosok. Arról, hogy a két lehetséges út közül melyiket választják, vagy egyáltalán választanak-e bármiféle tiltakozó akciót, a rendkívüli országos küldöttközgyűlés dönt majd jövő év elején.
Több mint 40 évig dolgozott orvosként az állami egészségügyben. Ha még gyógyítana, melyik tiltakozási formát választaná?
Ha egy miniszterelnökkel kötött megállapodást fel lehet rúgni, és ha az alapbért főnöki elképzelések alapján csökkenteni lehet, majd kapok egy törvényben meghatározott béremelést januárban, és lehet, hogy júniusban 60 százalékkal kevesebb lesz a bérem, mint annak, aki mellettem dolgozik, ráadásul még el is vezényelhetnek megyén belül?
Azonnal felállnék.
Készül egy második egészségügyi törvénycsomag is. Ezek után hogyan ül majd le tárgyalni a MOK?
Tény, hogy nagy szavak elhangzottak, de tárgyalás lényegében eddig sem volt. Nyáron eljött a MOK-kongresszusra Takács Péter államtitkár, és azt mondta, semmi nem fog bekerülni a parlament elé, amit a szakma nem fogad el. Ehhez képest nem ez történt. Elnökségi ülésekre is eljött, volt néhány találkozó, amelyeken elmondta, miket gondol, és mi is elmondtuk, leírtuk, hogy mit tartunk jónak, mit rossznak, de a javaslataink, módosításaink nem kerültek be a törvénybe. A tervezettel kapcsolatban 170 oldalnyi javaslatcsomagot küldtünk el az államtitkárnak, ebbe a kamara országos elnöksége és a megyei területi szervezetek vezetői írták le a szakmai javaslataikat. Ez nem volt valós egyeztetés, tárgyalás, hiszen végül mindössze két részletszabályozást módosítottak a törvényben.
Hogyan zajlana egy valós tárgyalás?
Ott kezdődik, hogy adatokat, kimutatásokat, értékeléseket, terveket, hatástanulmányt hoznak arról a területről, amit meg akarnak változtatni.
Takács Péter azt mondta, excel táblázatot kell nézni, és abból lehet levezetni a változtatásokat.
Nagyon kellenek az excel táblák, illetve az adatok, és az ezek alapján kidolgozott átalakítási tervek, de a betegbiztonság és a jó betegellátás megteremtéséhez a beteg mellé kell állni, meg kell hallgatni a véleményét, és az ő szemszögéből is látni kell a helyzetét, problémáit.
