Belföld

Van olyan magyar város, ahol már eldőlt, hogy idén nem kapcsolják fel az adventi fényeket

Miguel Sotomayor / Getty Images
Miguel Sotomayor / Getty Images

A brutális rezsiszámlák miatt egymás után döntenek takarékossági intézkedésekről a magyar települések, a spórolásnak pedig a karácsonyi ünnepek is áldozatául eshetnek, írja a Világgazdaság.

A lap szerint a 9 ezer fős Tamásiban például már eldöntötték, hogy idén elmaradnak az adventi vásárok, és a karácsonyi díszvilágítást sem kapcsolják fel.

Székesfehérvár önkormányzata is jelezte, hogy jelentősen csökkentett programmal tervezik megtartani a belvárosi adventi vásárt. Cser-Palkovics András, a város polgármestere úgy fogalmazott:

Főleg ebben a bizonytalan helyzetben szeretnénk, ha lehet, valamit a fehérváriak számára közösségi programként megtartani. A díszkivilágítás kérdésében még nem tudunk most dönteni, ahhoz az elkövetkező időszak energiaárait és az önkormányzatra háruló összes működési költség alakulását látnunk kell. Ahogy azonban közösségi oldalamon is írtam: nincsen tabu. Minden, a működőképesség fenntartásához szükséges intézkedést készek vagyunk meghozni!

Cser-Palkovics jelezte, hogy a villamosenergia-beszerzésnél a tavalyi 23 forintos árhoz képest múlt héten 405 forintos ajánlatot kaptak.

A városban a takarékossági intézkedések keretében meghatározták azt a kört, amelyben az intézményeket mindenképpen működtetni szeretnék, a téli időszakban is. Ebbe a bölcsődék, az óvodák, a szociális intézmények, valamint a háziorvosi rendelők, a közétkeztetés és a közvilágítás, illetve valamilyen szolgáltatási szinten a közösségi közlekedés tartozik bele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik