Belföld

A belügy cáfolta Hadházy megfigyelését, megszólalt egy rendőr

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A Blikk információi szerint Alekosz volt a megfigyelt celeb.

A Belügyminisztérium szerdán közleményt adott ki Hadházy Ákos állítólagos megfigyelési ügyéről. A képviselő nevének említése nélkül az Országos Sajtószolgálattal tudatták, hogy

Magyarországon – mint minden demokratikus jogállamban – bárki, bármikor, bármilyen tartalmú beadvánnyal fordulhat a hatóságokhoz. Teheti ezt egy büntetőeljárás gyanúsítottjaként, védekezésének részeként akár valótlanságokat állítva is.

A tárca a sajtót is bírálta,

sajnálattal vette tudomásul, hogy a média rendre az egyértelmű képtelenségek árnyékára figyel. Akik pedig még hajlandóak a légből kapott értesüléseket figyelemmel kísérni, előbb vagy utóbb azzal szembesülnek, hogy a valósághoz semmi vagy legalábbis nem sok közük van. Figyelemre méltó, hogy ezeknek az ügyeknek a szereplői azonosak, állítólagos ügyeiket ugyanazok hozzák nyilvánosságra.

A minisztérium újra egyértelművé tette,

országgyűlési képviselőt a rendőrség – így a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya – nem figyelhet meg, tehát nem figyel meg. A képviselők munkásságának figyelemmel kísérése a választópolgárok, és nem a rendőrség feladata.

Mint írták, a leplezett és a titkos információgyűjtésre alkalmas eszközök alkalmazásának szabályai Magyarországon egyértelműek, nyilvánosak. Azokat a Belügyminisztérium irányítása alatt álló szervek maradéktalanul betartják.

A célszemélyek védelme érdekében

Elsőként a Blikk írt arról, hogy folyamatban van egy ügyészségi vizsgálat, amely kapcsolódhat ahhoz, hogy Hadházy Ákost a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették, törvénytelenül.

A lapnak most egyikük elárulta, az engedély nélküli felderítések megviselték őket. A neve elhallgatását kérő, egykori felderítő nyomozó azt mondta, tüntetéseken, egyéb tömegrendezvényeken kellett figyelemmel kísérni a szervezőket.

Elvileg azért, hogy ha változtatni akarnak az előzetesen bejelentett programon vagy útvonalon, akkor arról a vezetés mielőbb értesüljön. Tudtommal nem alkalmaztunk engedélyhez kötött eszközöket, módszereket, ám ezt sokunk így is aggályosnak érezte, aminek sokszor hangot is adtunk.

Ilyenkor azt a választ kapták, hogy csak a célszemélyek védelme érdekében kellett ellátniuk ezeket a feladatokat ellátniuk. A Blikk már szerdán azt írta, a célszemélyek közt volt a Ligetvédők több tagja és egy celeb is, aki nem más, a Való Világból ismert Alekosz.

Frissítés!

Hadházy Ákos közösségi oldalán reagált az általa pintérségnek nevezett Belügyminisztérium közleményére, amellyel szerinte azért négy apró gond akad.

1) A Központi Nyomozó Főügyészség a bejelentést még vizsgálja.

Ezek szerint a pintérség már megírta előre a határozatot?

2) A politikus olvasatában a Blikk újabb cikke igazolja, hogy voltak törvénytelen, politikai kérésre végzett megfigyelések.
3) Ugyanígy cáfoltak a Pegazus-botránynál is, a bizonyítékok ellenére.
4) A „pintérség” nem siet neki hivatalosan válaszolni, megfigyelték-e korábban. Amikor betekintést kért az őt érintő iratokba, kivárták a 14 napot, majd tájékoztatták, rossz személynek címezték kérdését. Mivel a BRFK Felderítő Főosztálya közben megszűnt, így most a budapesti főkapitánynak küldte el levelét.

Kapcsolódó
Blikk: Hadházy Ákost megfigyelhették
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, hogy a rendőrök valóban engedély nélkül figyeltek-e meg embereket. Hadházy Ákos szerint az ügy több éve kezdődött és más képviselő is érintett volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik