Belföld csatatér '22 - budapest 3. evk

Parkoló épülhet a kempingbe, a Libegő felújítását viszont tovább halogatják

Habár a XII. kerületi önkormányzat abban reménykedett, hogy 2020-ban elkezdődik a Libegő felújítása, egyelőre még a kanyarban sincs a 3,6 milliárdos beruházás megvalósítása. A Normafán viszont folyamatosan zajlanak a fejlesztések.

Tavaly nyár végén bezárt a több mint 30 éve üzemelő Zugligeti Niche Kemping és az ehhez tartozó 58-as kisvendéglő is, ahol leveseket, cigánypecsenyét, házi lekvárral töltött palacsintát lehetett enni. Ez már a Libegő felújításának előszele, de hogy maga a fejlesztés mikor kezdődhet el, azt egyelőre senki sem tudja.

Mohos Márton / 24.hu

A Zugligetet a János-heggyel összekötő Libegőt 1970. augusztus 19-én adták át. Ez az ország legrégebbi, személyszállításra használt drótkötélpályája, aminek nemcsak a szerkezete újul meg, hanem a hozzá tartozó két állomásépület is. A Libegő a tervek szerint a mostaninál több, óránként akár 1400 utast is szállíthat majd. A négyülésesre tervezett Libegőn lehet majd biciklit szállítani, és a kerekesszékkel közlekedők is utazhatnak vele.

Betett a koronavírus a Libegőnek

2016-tól négy éven keresztül folyamatosan évente 200 ezer feletti jegyeladással üzemelt a Libegő, 2020-ban viszont a koronavírus-járvány alaposan betett a kihasználtságnak, tavalyelőtt szinte a felére csökkent az eladott jegyek száma 2019-hez képest – derül ki a BKV 24.hu-nak küldött jegyeladási adatsorából. 2020 áprilisában le is zárták, de még májusban is csak 1241 jegyet tudtak eladni. Összehasonlításképpen: 2021 májusában már 16 004 utas használta a Libegőt.

 

A legerősebb hónap hagyományosan az augusztus, tavaly például ekkor 34 629-en ültek fel a Libegőre. Az elmúlt hat év legerősebb hónapja 2016 augusztusa volt, akkor 44 683-an vettek jegyet a Libegőre.

„A Libegő terveit már elkészítettük, és szívesen üzemeltetjük is, mert azt gondoljuk, hogy sokkal inkább kötődik a Normafához, mint a BKK-hoz. Ebben is partner volt Karácsony Gergely” – így beszélt a projektről az Indexnek adott interjújában Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester 2020 októberében, majd ugyanez év decemberében a XII. kerületi önkormányzat reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Libegő felújítása 2021-ben elindulhat.

UVATERV / Fortepan Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter a Libegő átadási ünnepségén 1970-ben

Ez mostanáig nem történt meg, sőt úgy fest, még a kanyarban sincs a munkálatok kezdete. A BKV a 24.hu-nak azt írta, hogy továbbra sem tudnak konkrétumról, döntésről beszámolni sem a jelenlegi üzemmenet, sem a tulajdonjog kérdésében.

Vagyis nem tudni egyelőre, hogy a Libegő a jelenlegi formájában meddig működik, ahogy az sem világos, ki lesz a tulajdonosa a felújítás után, így a fővárosé vagy a kerületé lesz-e a jegybevétel.

A Zugligeti Libegő üzemeltetője jelenleg a BKV Zrt. A Libegő-pálya és az épületek is a közlekedési cég tulajdonában állnak. A völgyállomás területe a BKV és a XII. kerületi önkormányzat közös tulajdona. A hegyállomási terület (telek) állami tulajdon, amelynek kezelői jogát 25 évre a kerület kapta meg.

Jelenleg még tartanak az egyeztetések a fővárossal és a BKV-val, amelynek során több lehetőséget is felvetettek a felek

– ezt írta közel egy évvel ezelőtt, 2021 februárjában a tulajdonjogot firtató kérdésünkre a XII. kerület.

Tavaly szeptemberben ismét kerestük a felújítással kapcsolatban az önkormányzatot, ekkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a Libegő felújítási programjához szükséges gyártmányspecifikus építési engedély jelenleg engedélyeztetési fázisban van”. Arra a kérdésünkre pedig, hogy felújítják-e a kempinget vagy más funkciót kap a terület, azt válaszolták, hogy az étterem műemléki felújítását és egy jégpálya kialakítását tervezik.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu

Miután korábban azt hallottuk, hogy a kemping elején – ahol a korábbi években sátraztak a turisták – parkoló kialakítását tervezik, erre is rákérdeztünk az önkormányzatnál.

A tervezett kemping felület úgy került kialakításra a terveken, hogy a terület szükség esetén – a Libegő forgalmi igényeihez igazodva – a személygépjárműveknek parkolóhelyként is funkcionálhasson

– írta az önkormányzat, vagyis a kemping egy részéből parkoló lehet. Az igazsághoz tartozik, hogy munkaszüneti napokon áldatlan állapotok uralkodnak a Libegő zugligeti állomásának környékén, összevissza állnak meg az autósok, és sokan már most a kemping területén parkolnak hétvégénként. A XII. kerületet most ismét kerestük, de egyelőre nincsen újabb fejlemény a projekttel kapcsolatban.

3,6 milliárdos beruházás

A rekonstrukcióhoz kapcsolódó tervezési és kivitelezési munkákat az MNT Systems Kft. végzi közel 3,6 milliárd forintért. Az új Libegő ugyanúgy egyköteles, körforgalmú pályán halad majd, mint a jelenlegi – írta tavaly a Magyar Építők a közbeszerzési értesítő alapján. 76 egymástól közel 30 méterre elhelyezkedő, 4 személyes szék halad majd rajta körbe-körbe. A teljes nyomvonalon 11 új, acélszerkezetű oszlop készül, amelyek távolsága a terep függvényében 140-160 méter között változik. Az oszlopok magassága is változó, jellemzően 16-19 méteresek lesznek. A pálya megépítésével párhuzamosan elvégzik a létesítményhez tartozó elektromos kábelek fektetését is.

A Libegővel ellentétben a Normafán már zajlanak a fejlesztések, sőt egy részük már be is fejeződött. Új parkoló épült, a régit felszámolták, ahogy a buszfordulót is. Megnyílt a Normafa Park Látogatóközpont, idén pedig rendbe teszik a Síházat és a környékét. A lángosos és réteses bódékat elbontják, a vendéglátósokat nemrég épült, új pavilonokba költöztetik. A lángosos úgy tudja, márciusban kell átcuccolniuk az új helyre. A Síházat felújítják, a régi épületet kibővítik egy új szárnnyal, fedett-nyitott pavilon lesz elhúzható üvegfalakkal.

Mohos Márton / 24.hu

A Válasz Online tavaly áprilisban részletesen írt a Normafa-projektről. A cikk szerint a legnagyobb kérdés az, hogy Buda bulinegyede vagy kellemes kirándulóhely lesz-e a Normafából. A Síházat a XII. kerületi önkormányzat 2019-ben átvette az azt évtizedekig fenntartó Pilisi Parkerdőtől, és a korábbi csendes vendéglő bezárt. Tavalyelőtt nyáron aztán a vendéglátóhely újranyitott, éjszaka is nagy tömeggel, sokszor hangos zenével.

Hatalmas daru forog a volt Budai Sport Hotel telkén, a Síház és a Libegő között félúton. Itt valósítják meg a lombkorona-tanösvényt, amely az erdő élővilágát mutatja be. Hosszas egyeztetés után végül az a döntés született, hogy egyetlen szakaszból áll majd a sétány, ami hurokszerűen fut körbe a Disznófői-tetőről, és ugyanoda vezet vissza.

Mohos Márton / 24.hu

Hóágyúzott sífutó- és szánkópálya is épül a Normafán az Anna-rét északi részén. Az önkormányzat korábban azt hangsúlyozta, hogy nem sícentrum készül a turistáknak, hanem gyakorlópálya a tanulóknak, a kezdőknek, hogy a Normafán biztonságos helyen, olcsón tanulhassanak, és „elkerülhessék a felkészületlenségből adódó baleseteket”. Tavaly októberben viszont a Fővárosi Törvényszék végzésével felfüggesztette a pálya beruházáshoz kiadott engedélyeket, amelyek a gyep feltörésére, a területen teherautókkal való közlekedésre és a pálya kiépítésére jogosították az önkormányzatot.

Nemrég újabb fordulat történt az ügyben: a Kúria megváltoztatta a végzést, eszerint minden eddig engedélyezett tevékenység folytatható, vagyis elhárultak a gyakorlati akadályok a beruházások megvalósítása elől – derül ki az EMLA Egyesület oldaláról. A Kúria a végzésében arról írt, hogy

helyrehozhatatlan hátrány vagy egyéb különös méltánylást érdemlő ok mibenlétének kifejtése hiányában, önmagában a folyamat visszafordíthatatlanságára hivatkozás nem alapozza meg a halasztó hatály elrendelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik