Belföld

„Először azzal fenyegettek meg, hogy a macskámat felhúzzák a kerítésre” – megszólalt Popovics Judit, akit Márki-Zay szerint megzsarolt a DK

Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK! – ezt írta ki Facebook oldalára a Mindenki Magyarországa Mozgalom visszalépett képviselőjelöltje​ Popovics Judit azt követően, hogy a szerda esti miniszterelnök-jelölti vitában előkerült a neve. Márki-Zay Péter azt állította, hogy tud olyan politikusokról, akiket a Demokratikus Koalíció megzsarolt: Karácsony Gergelyen kívül Popovics Juditot is megnevezte, akit a DK megkeresett. Dobrev Klára szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője nem mondott igazat.

Popovics civil jelöltként jelentkezett be az előválasztásra abban a Komárom-Esztergom megye 1-es választókörzetben, vagyis Tatabányán és környékén, ahol a DK-s Konczer Erik és az MSZP-s Gurmai Zita indult egymás ellen. Elmondása szerint nyáron Tatabánya DK-s alpolgármestere Lusztig Péter kávézni hívta, ahol megkérte, „ne zavarogjon civilként”, függetlenként a választáson, jobb lenne, ha inkább a családi életével foglalkozna. Hozzátette, azt az ígéretet kapta kávézás közben, hogy ha ebbe belemegy, vagyis kiszáll a versenyből, akkor „bárhol államtitkári állást kap majd”. Később arról beszélt, hogy miután ő ezt az ajánlatot nem fogadta el, fenyegetéseket is kapott: állítja, először azzal fenyegették, hogy a macskáját húzzák fel a kerítésre, majd az idős szülei és a gyerekei is szóba kerültek.

Elmondása szerint Lusztig Pétertől nem életveszélyes fenyegetéseket kapott, az alpolgármester csak annyit mondott neki, hogy nehézségei lesznek:

hogy idősek a szüleim, hogy vannak állataim, hogy vannak fiaim, akiket én szeretek. Nyilván ez nem úgy hangzott el, hogy akkor most, holnap sortűz alá veszik a családomat.

Popovics azt is állította, hogy személyesen Gyurcsány Ferenc akadályozta meg, hogy bármelyik párttól is befogadó nyilatkozatot kapjon,

(via 444)

Hernádkak kicsiny település Miskolc közelében, vitatott beruházásokkal. Ahhoz képest, hogy a térség az egyik legszegényebb Európában, a faluban az emberek viszonylag stabil anyagi körülmények közt élnek. A cigánysoron viszont jellemző a nélkülözés, terjed a drog, rossz a közbiztonság. Sokan változásra várnak, igaz, Orbán Viktor neve hallatán többen fellelkesülnek. Riport a kampány kezdetén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.