Belföld

Milliárdos állami segítséggel újulhat meg a Pintér Sándor volt cégéhez került lovasberényi kormányüdülő

Büki László / MTI
Büki László / MTI
Majdnem hatszor akkora vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a belügyminiszter bizalmasainak, mint amennyiért az állam eladta a hotelt.

Csaknem 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége tulajdonába került egykori lovasberényi kormányüdülő fejlesztésére – vette észre a 24.hu a Kisfaludy turisztikai program nyertes pályázatai közt.

A Pintér egykori beosztottja, Tasnádi László volt rendészeti államtitkár által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. 2018-ban egy másik társaság megszerzésével jutott hozzá az állam által bruttó 223 millió forintért értékesített Hotel Lovasberényhez. Az eladási ár csaknem hatszorosát kitevő állami támogatást ugyanakkor nem a tulajdonos nyerte el a turisztikai ügynökségtől, hanem egy közelmúltban alapított, szinte vagyon nélküli vállalkozás.

Az 1 285 779 714 forint közpénz kedvezményezettje az Ingatlan Gyám 2019 Zrt., amelynek vezérigazgatója és tulajdonosa szintén Pintér Sándor beosztottja volt.

Lajtár József István a nyilvánosan elérhető életrajza szerint 1995-től, így az első Orbán-kormány idején is a BM közgazdasági helyettes államtitkára volt, 2002-ben szolgálati nyugállományba vonult, majd 2010-ig állami és civil cégek alkalmazásában állt. A kormányváltás után, 2010 nyarán Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány-helyettessé nevezte ki, az ORFK gazdasági főigazgatója lett. 2014. szeptember 1-jétől a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának második embere volt, gazdasági és informatikai parancsnokhelyettesként. Innen ment nyugdíjba, aminek alkalmából több évtizedes kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a belügyminiszter a „Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát” adományozta neki.

Kovács Tamás / MTI Rendőrautó érkezik a Fejér megyei Lovasberényben tartott kétnapos kihelyezett kormányülés helyszínére, a Hotel Lovasberény szállodába 2011. szeptember 5-én.

Mivel az Ingatlan Gyám 2019 Zrt.-nek hivatalosan nincs köze az egykori lovasberényi kormányüdülőhöz, megkerestük a társaság tulajdonosát kérdéseinkkel. Lajtár József Istvánt telefonon értük utol, a többi közt arról érdeklődtünk nála, miként nyert támogatást a cége egy olyan hotel felújítására, ami nincs is a tulajdonában. Azt mondta:

Engedje meg, hogy ne válaszoljak a kérdéseire. De higgye el, hogy a pályázatot a lehető legtörvényesebben állítottuk össze, mindent tisztelve, ami a jogszabályok által előírt. Nyilván azért kaptuk meg a támogatást, mert ebben a pályázati anyagban minden benne van.

Megkerestük a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t is, de a cég nem válaszolt kérdéseinkre.

Válaszolt viszont röviden a Guller Zoltán vezette turisztikai ügynökség. Mint írták, az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. a támogatási kérelmével egyidejűleg benyújtotta a Hotel Lovasberény tulajdonosa, azaz a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. hozzájáruló nyilatkozatát is. Magyarán a két társaság megállapodott arról, hogy a közpénzt nem Pintér Sándor korábbi, állami tendereken gyakran nyertes cége kérelmezi. Az MTÜ azt is hozzátette, hogy bár megítélték, a csaknem 1,3 milliárd forintos összeg folyósítása még nem történt meg, mert a társaság még nem adott biztosítékot – vagyis ingatlanfedezetet –, ami a feltétele a pénz kifizetésének.

Információink szerint az egykori lovasberényi kormányüdülőre nem nyilvános pályázaton kértek pénzt, hanem úgynevezett egyedi döntésű kérelmet nyújtottak be, amelyeknek rendszerét tavaly év elején tárta fel lapunk. Ezekben az a közös, hogy az MTÜ informálisan, pályázati azonosító szám nélkül, átláthatatlanul módon osztogat akár milliárdos vissza nem térítendő támogatásokat.

Kapcsolódó
Ismét milliárdokat osztottak szét titokban: Orbán volt minisztere és a Mocsai család is a nyertesek közt
Fellegi Tamásék 1,5 milliárdot kaptak szállodafejlesztésre az átláthatatlanul osztogatott turisztikai támogatásokból. A Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. is hozzájutott 840 millió forinthoz a Hotel Nonius megújítására.

Ilyen egyedi támogatást korábban a már említett Tasnádi László saját tulajdonában álló cég is igényelt. Mint arról beszámoltunk, az egykori III/II-es operatív tiszt Becsali Gasztro Kft.-je 286 millió forint közpénzt kért egy balatoni panzió építésének előkészítésére, amiből 15 millió forintot előzetesen biztosan megkapott.

Kiemelt képünkön Lajtár József István, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyetteseként Szombathelyen, 2015. július 13-án. A háttérben Pintér Sándor belügyminiszter Tasnádi László akkori rendészeti államtitkárral egyeztet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik