Belföld

Az anya nő, az apa férfi, a Fidesz az kétharmad

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
A közvélemény-kutatások szerint a magyar társadalom sokkal kevésbé homofób, mint a kormány.

A Háttér Társaság és a Budapest Pride is közleményben reagált arra, hogy az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény kilencedik módosítását. A Háttér Társaság emlékeztetett rá, a Fidesz a javaslatot annak dacára gond nélkül megszavazta, hogy egykori alapítója brüsszeli orgián múlatta idejét a járványhelyzet csúcsán. A konzervatív képviselők még saját vállukat is megveregették, miután megnehezítették az LMBTQI emberek életét.

Újabb lépést tett a Fidesz afelé, hogy az LMBTQI emberek jogilag is másodrendű állampolgárnak számítsanak.

Elfogadták a transz embereket megbélyegző, az LMBTQI iskolai érzékenyítő megnehezítő Alaptörvény-módosítást és az azonos nemű párkapcsolatban élők az egyedülállók örökbefogadását megnehezítő törvénymódosítást, noha korábban 11 civil szervezet szólította fel az Országgyűlést, hogy helyezzék a gyermekek érdekét előtérbe, utasítsák el azokat. A módosítás feleslegesen bonyolítja az örökbefogadási procedúrát, a nem házasok alkalmasságáról pedig a szakértők helyett egy politikus, Novák Katalin miniszter dönt.

A Háttér Társaság felidézte, rengeteg gyermek marad állami gondoskodásban, kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz, miközben magyar párok, egyedülállók is szívesen felnevelnék őket, de nem tehetik. Ráadásul miközben sok más országban arra törekszik a jogalkotó, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, Magyarországon folyamatosan szűkítik ennek a lehetőségét – a gyermekek szempontjait másodlagosnak ítélve.

Mivel múlt pénteken az Emberi Jogi Kerekasztal LMBT Emberek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportjának ülésén Völner Pál államtitkár elismerte, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény minden hatósági eljárásra, így Novák Katalin méltányossági eljárására is érvényes, ezért a Háttér Társaság minden azonos nemű párt arra bátorít, továbbra is adja be jelentkezését örökbefogadásra, egy esetleges elutasítás esetén forduljon az egyesület ingyenes jogsegélyszolgálatához

Az egyesület felidézte, hogy az Országgyűlés tavasszal elfogadta a transz és interszex emberek nemének jogi elismerését betiltó törvényt, most az Alaptörvénybe foglalta a transz emberek megbélyegzését, a semmitmondó „Az anya nő, az apa férfi” passzussal. Arra kényszeríti a szülőket és az oktatási intézményeket, hogy a gyermekeket olyan keresztény-konzervatív szellemiségben neveljék, amelybe a kormánypárti politikusok megnyilvánulásai alapján az LMBTQI emberek iránti elfogadás nem fér bele.

A Háttér Társaság felidézte, két hete civil szervezetek az alapvető jogok biztosához fordultak, hogy haladéktalanul lépjen fel az alapjogokat súlyosan sértő tervezetek ellen, de Kozma Ákos most sem reagált, csakúgy, mint tavasszal, most is szótlanul asszisztál a magyarországi kisebbségek jogainak csorbításához.

Démonizál a Fidesz, de hiába

Mi nem hozunk olyan döntéseket, amelyek ellentétesek az emberek akaratával (Orbán Viktor, 2018.11.30.)

A Budapest Pride a kormányfőt idézve jelezte, a Fidesz homofób intézkedéseinek nincs társadalmi támogatottsága. A kormánypárt kétharmados többségével visszaélve Európában példátlan módon diszkriminálja az LMBTQ közösség tagjait, de ettől nem lesz  népszerűbb.

Mint írták, a felelőtlen járványügyi intézkedések, az intézményes információ-visszatartás rengeteg magyar életébe került, ezért esik a kormány népszerűsége. Erről próbálta a Fidesz-KDNP elterelni a figyelmet homofób gyűlöletkampányával, de ez nem volt hatékony, a Závecz Research felmérése szerint augusztus óta félmilliót szavazót veszítettek, amiben nincs is benne a Szájer-ügy hatása.

A Szájer-ügy nem csak a kormánypártok képmutatásáról és álszentségéről szól, hanem arról is árulkodik, hogy a Fideszben milyen viselkedést tartanának ideálisnak a társadalom meleg, leszbikus és biszexuális tagjaitól: egy hazugságra épülő kettős életet, aminek a kirakatába a megkívánt keresztény-konzervatív heteroszexuális családmodell kerül, és közben aktívan tesznek az LMBTQ közösség tagjainak jogfosztásáért.

Úgy tűnik azonban, a magyar társadalom nem ért egyet azzal, hogy az LMBTQ közösség a közellenség, a GLOBSEC felmérése szerint a magyarok 55%-a nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy „az LMBTQ közösség tagjai egy dekadens ideológiát képviselnek”, hiába sulykolták ezt a kormánypárti politikusok és médiumok. A felmérés szerint a magyar társadalom támogatóbb az LMBTQ közösség jogegyenlőségét tekintve, mint a szlovák vagy a román, noha náluk nem folytattak a magyar kormányhoz hasonló populista gyűlöletkampányt.

Ha ez nem lenne elég idézik a HVG-nek készített kutatást (Medián), amely szerint még Fidesz-szavazók 73%-a is egyetért azzal, hogy semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni a homoszexuálisokat.

A Fidesz-KDNP megint úgy tolt át egy, az LMBTQ közösség jogait súlyosan csorbító javaslatcsomagot, hogy nincs mögötte társadalmi támogatottság, sőt, még a saját szavazótábora sem ért egyet az LMBTQ emberek diszkriminációjával.

A kormány önkényessége nem csak ebben nyilvánult meg, ugyanis mindkét javaslatot Varga Judit igazságügyi miniszter azután nyújtotta be, hogy a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva 90 napra bevezették a rendeleti kormányzást, a kormány betiltotta a tüntetéseket. Azok, akik nem értettek egyet ezzel a kisebbségeket démonizáló és jogfosztó javaslatcsomaggal, nem volt lehetőségük demonstrálni. A Budapest Pride az ügyben a Helsinki Bizottsággal a Kúriához fordult, kérte, kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a veszélyhelyzet idején a demonstrációkat egységesen tiltó rendelkezések felülvizsgálatát.

A Budapest Pride szerint a közvélemény-kutatások is azt jelzik, a magyar társadalom lényegesen kevésbé ellenséges az LMBTQ emberekkel szemben, mint a jelenlegi kormány. Az LMBTQ közösségek folyamatosan erősödnek, tagjaik közül egyre többen vállalják nyíltan önmagukat, élnek önazonos életet, és tesznek azért akár informális csoportokban, akár civil szervezetekben, hogy segíthessenek sorstársaikon. Mint írták, ezeket a folyamatokat a Fidesz-KDNP, akár fejre is állhat, de nem tudja megállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik