Belföld

Závecz Research: félmillió választót vesztett a Fidesz augusztus óta

Francisco Seco / POOL / AFP
Francisco Seco / POOL / AFP

A Fidesz támogatottsága ismét csökkent egy hajszállal, 31-ről 30 százalékra, a hat együttműködő ellenzéki párt összeadott támogatottsága maradt a múlt havi – 34 százalék. Közülük továbbra is a Demokratikus Koalíció a legerősebb, a novemberivel azonos, 11 százalékos támogatottsággal. A Jobbik és a Momentum tábora egész évben 6-7 százalékon mozgott, ebben a hónapban előbbinek 7, utóbbinak 6 százaléka van. Az MSZP az idén megszokott 5 százalékról egy kicsivel elmozdult, most 6 százalékos. Az LMP és a Párbeszéd a korábbi hónapokhoz hasonlóan 2 százalékon áll, s most felsorakozott erre a szintre a Kétfarkú Kutyapárt is. A Mi Hazánk ezúttal is 1 százalékot vonz. A pártnélküliek aránya 32 százalék.

A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 45 százalékos, a második helyen a DK áll, 19 százalékkal. A Momentum és a Jobbik ebben az elkötelezett szavazói körben is szoros versenyben van, 10-10 százalékkal. Az MSZP 7 százalékos az aktív szavazók csoportjában, Kétfarkú Kutyapárt ezúttal 3 százalékot kapna, a Mi Hazánk, az LMP és a Párbeszéd 2-2 százalékot. – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet december elején, a Szájer-ügy kirobbanásának napjaiban az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának. Ebben a mérésben az említett esemény hatásai aligha érzékelhetők, az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a politikusokat érintő kellemetlen, botrányos ügyek hetek múltán érik el és esetleg befolyásolják a széles közvéleményt.

A Fidesz lejtmenetben van, augusztusban a választókorú népesség 36 százaléka támogatta, most 30 százalék. A kormánypárt vesztesége ezen időszak alatt félmillió választó.

Különösen jelentős a visszaesés a diplomások körében, ahol 46-ról 27 százalékra csökkent a Fideszt támogatók aránya. Ugyancsak sokat veszített augusztus óta a párt Budapesten és a megyeszékhelyeken: előbbi csoportban 34-ről, utóbbiban 36-ról csökkent 23 százalékra a szavazótábor mérete. A fiatalok, a 30 év alattiak körében is meggyengült a Fidesz pozíciója, itt a korábbi 33 helyett most 22 százalékos a támogatottsága.

Ha a Fidesz-KDNP és a hat ellenzéki párt listája kerülne a választópolgárok elé, akkor mindkét tömb tudna új szavazókat szerezni. Ebben az esetben a kormánypártok listájának támogatottsága 37 százalékos lenne, tehát a bizonytalanok közül 7 százalékot (körülbelül 550 ezer választót) aktivizálna.

A hat ellenzéki párt támogatói egyre inkább elfogadják az együttműködést, most már a korábban relatíve nagy ellenérzéseket tápláló Jobbik-szavazók kilenctizede is a közös listára szavazna. Az egyetlen listát elutasítók az összeadott 34 százalékos támogatottságot mindössze 33 százalékra viszik le, ugyanakkor a bizonytalanoktól és néhány kisebb párttól 8 százalékpontot (nagyjából 650 ezer választópolgárt) megmozdítana az ellenzéki egység.

A múlt hónapban 37-34 volt a hatpárti ellenzék és a Fidesz-KDNP listák százalékos támogatottsága, decemberben 41-37. A ki-ki alapon történő versengés a bizonytalan választópolgárok tekintélyes részét döntésre sarkallja, a kormány vagy ellenzék alternatívája számukra is releváns.

Mivel ebben a hónapban a közös ellenzéki lista és a Fidesz-KDNP támogatói egyformán aktívak, ezért a biztos választók körében is az ellenzék eredményei nagyobbak: 52, illetve 48 százalék.

Módszertan

Az adatfelvétel ideje: 2020. december 1-8. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1000 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptak volna, ha minden választókorú személyt megkérdeznek az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik