Nagyvilág

A brüsszeli szexparti szervezője szerint Szájer nem haragszik rá

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Nem hinném, hogy haragszik rám, ugyanis egy ideje rendszeresen váltunk egymással üzeneteket. Nem blokkolta a számomat, nem tett szemrehányást

– mondta a Blikknek David Manzheley, a november 27-i brüsszeli orgiát rendező férfi. Ezen a szexpartin vett részt az azóta lemondott fideszes EP-képviselő, Szájer József is.

Manzheley elmondása szerint a beszélgetéseik egyáltalán nem érintették novemberi razzia utóhatásait, megszokott dolgokról értekeztek. A férfi szerint egyébként az eset kitudódásával súlyos teher szakadt le Szájer válláról, mert úgy véli, nem is lehet ilyen kettős életet élni.

A brüsszeli szexpartit szervező férfi azt állítja, december elején halálos fenyegetéseket kapott, hogy ne beszéljen más érintett politikusokról, de mint mondta, a szexpartik nem álltak le, viszont folyamatosan ébernek kell lennie. Ez többek közt az idegenekkel való kapcsolatfelvétellel kapcsolatos, például azok szűrését jelenti, akik részt szeretnének venni a partijan.

Manzheley állítása szerint Magyarországról és Lengyelországról is többen hamis profilokkal próbáltak meg bejutni az orgiáira a speciális internetes applikáción keresztül.

Sok ilyen próbálkozást egy egyszerű Google képkereséssel le tudtam buktatni, de az IP-címeket is ellenőrzöm. Százból egy új embert, ha átengedek a szűrőn

– mondta.

Szájer József november 29-én mondott le az EP-képviselőségről. Két nappal később elismerte, azért, mert részt vett a belga járványügyi szabályokat megszegő brüsszeli szexpartin. A rendőrség a hátizsákjában kábítószert talált, amiről azt mondta, nem tudott róla, nem is fogyasztott belőle.

Kapcsolódó
Szájer József visszaküldte diplomata útlevelét
A Blikk információja szerint a volt fideszes EP-képviselő Brüsszelben maradt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik