Belföld

Csökkentették az ápolók fizetését a Szent János kórház Covid-osztályain

A budapesti Szent János kórházban május 1-jétől 180 százalékról 150 százalékra csökkent a koronavírusos betegekkel foglalkozó dolgozók óradíja – írja az Index. A lap azután kérdezte meg a kórházat, hogy kedden a Demokratikus Koalíció (DK) egy birtokába került levélre hivatkozva ezt állította. A kórház a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját.

Mivel az intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs – ebből egy lélegeztető – osztályt és karantén kórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagyszámú dolgozónkat érintette. A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik

– írta a Szent János Kórház az Indexnek.

További intézkedéseket is hoztak: otthoni munkavégzés lehetőségével, valamint 15 nap fizetett távollétet biztosítanak a gyermekelhelyezést megoldani nem tudó szülőknek. A kórház válasza szerint egy dolgozójuk sem vesztette el az állását vagy került anyagi krízisbe a veszélyhelyzet alatt.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.