Belföld

Szájer: Orbán veszíthet, de az EU-t nem hagyja el

Elárulja, miért megy szembe a keresztényvédő kormány a pápával. Reméli, nem önellentmondás a „gondolkodó politikus”.

A 168 Órának Szájer József azt mondja, nem lefutott a Fidesz néppárti tagsága. A pártcsalád összezsugorodott, súlyos belső viták szabdalják, de még kulcsszereplő, nélküle jóval nehezebb lenne elérni céljaikat. Abban egyetért Joseph Daul néppárti elnökkel, hogy valakinek mozdulnia kell. Szerinte a szövetségnek az Orbán-féle irányba, az EPP vezetőinek pedig nem pellengérre, hanem példaként kellene állítani a Fideszt a tagpártok elé.

Az EP-képviselő úgy véli, nem lehet előre megjósolni, hogy az Orbán által favorizált együttműködés a Néppárt és a tőle jobbra állók között valójában milyen következményekkel járna. Korábbi tapasztalatai alapján azt mondja, korábban is folyamatosan ment az ijesztgetés a radikálisokkal, populistákkal, aztán kiderült, az unió továbbra is működhet kétpárti koalícióval.

Szerinte a választási kampány közepén

 egy gondolkodó politikus – remélem ez nem önellentmondás – csak annyit mondhat, hogy bizonyos célokhoz kérjük az emberek támogatását, és minél nagyobb mértékben támogatnak bennünket, annál nagyobb mértékben tudjuk azokat megvalósítani.

A Fidesz azt tartaná bajnak, ha újra minden maradna a régiben, ők ezért ijesztgetik ezzel választóikat. Ennek az álláspontnak a fenntartása nem kerülhet sokba, mert a jogállamiság összekötése a pénzügyekkel jogsértő a jogszabályok megváltoztatása nélkül – teszi hozzá.

Kiderül, a jogállami elvek megsértésére a Fidesz azért vág vissza mindig a bevándorlás ügyével, mert az számukra nem egyszerűen technikai kérdés, hanem egy általánosabb filozófiai vita tárgya.

A migráció ügyében előkerül az összes ismert érv, míg Szájer meg nem magyarázza, hogy a keresztény Európát védő kormány miért megy szembe Ferenc pápával. Azért, mert a másik ember megsegítése egyéni felelősség, a választók adóiról döntő államnak nincs arra felhatalmazása, hogy – a többség akarata ellenére –  menekülteket fogadjon be.

A tízparancsolat nem magánügy, de

Az csak az egyénre vonatkozik, a hívő emberek saját magukra vonatkozó álláspontja áll össze az egyházra vonatkozóan is.

Az állam nem alanya az erkölcsi és vallási dolgoknak. Az állam nem hívő. Az állam nem hisz Istenben, nem vezetője a római pápa, tehát ez egyéni döntés.

Szájer szerint azért nincs itt semmiféle ellentmondás, mert nem gondolja, hogy az egyház, a tízparancsolat azt mondja, a saját egzisztencia tönkretételével kellene másokon segíteni.

Az európai ügyészséghez a magyar Alaptörvény miatt nem tudunk csatlakozni, a korrupció pedig nem magyar, hanem általános  jelenség, bűncselekmény.

Minden normális ember, minden normális politikus azt gondolja, hogy ezt vissza kell szorítani, és amit ennek érdekében meg lehet tenni, azt meg is kell tenni. Csakhogy ennek nem feltétele az intézményrendszer megkettőzése.

Ennek tilalma általános érvényű, az EU igazgatási funkcióit a magyar hatóságokon keresztül gyakorolhatja, ha felvetődik, hogy a magyar hatóságok kesztyűs kézzel bánnak a hazai elittel, ezt az uniós szervek jelezhetik. Ennyi elég. Szerinte a magyarok többsége azért csatlakozna az Európai Ügyészséghez, mert a Fidesz nem magyarázta el indokait részletesen.

Szerinte kizárt, hogy Orbán Viktor kivezesse az országot az EU-ból, ha politikai kezdeményezési kudarcot vallanak. Ez alaptalan vád. A Fidesz harcos párt, nem adja fel, ha elveszít egy csatát.

Kizárt, hogy feladjuk az uniós tagságot, ennek sem alkotmányos, sem egyéb feltételei nincsenek meg. Attól, hogy adott esetben kisebbségbe szorulunk, betartjuk a játékszabályokat.

Előfordult, hogy vesztettek, máskor nyertek, de betartják a  szabályokat és még csak terv sem volt soha, hogy bármilyen okból kivezessék Magyarországot az unióból.

Kiemelt kép: MTI/Lendvai Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik