A magyar média egy része annak ellenére használja gyakran egyetlen forrásként orosz állami portálok cikkeit, hogy azok alapító okmányai az „Orosz Föderáció állami politikáinak bemutatását” jelölik meg céljukként, az orosz stratégiai dokumentumok pedig az információs teret a modern hadviselés egyik hadszíntereként tartják számon. A hadviselés és a média összefonódását Oroszországban jól példázza Margarita Szimonjan RT-főszerkesztő nyilatkozata, miszerint
A felelőtlen idézgetés az orosz állami portáloktól, különösen a közmédia esetében, súlyos mértékben növeli Magyarország sérülékenységét az orosz információs műveletekkel szemben, ugyanakkor elősegíti a Kreml érdekeit azzal, hogy áthangolja a magyar állampolgárok külpolitikai orientációját.
A kormány által irányított média persze elsődlegesen az Orbán-kormány politikájának támogatásán dolgozik, egyes témákban a kormányzati kommunikáció azonban lényeget tekintve alig-alig tér el a Kreml narratíváitól. Habár a magyar kormány nem szeretne teljesen elfordulni az ország nyugati szövetségeseitől, kommunikációja sokszor éppen ennek a szövetségesi rendszernek a hitelét ássa alá, míg Vlagyimir Putyin Oroszországát a valóságosnál sokkal vonzóbbnak mutatja be. Ez kifejezetten kockázatos egy olyan országban, ahol az állampolgárok közel felének nincs kialakult geopolitikai orientációja. A magyar lakosságot könnyen befolyásolhatják a keleti elköteleződés előnyeit taglaló dezinformációs narratívák, amelyek ráadásul tartós és széles körű keresletet formálhatnak Magyarországon a Sputnik és az RT cikkeihez hasonló „alternatív hírekre”.
Mindez azért is probléma, mert az orosz és a magyar állam érdekei egyáltalán nem esnek egybe. Ha a Kreml érdekei azt követelik, az orosz állami hírcsatornák és propagandaoldalak minden további nélkül fogalmaznak meg a magyar érdekekkel ellentétes narratívákat. Ha Budapest megtámadását követelné Vlagyimir Putyin, az orosz dezinformációs gépezet ellenvetés nélkül végezné el a feladatot – ahogy arra volt már is példa, amikor az orosz külügyminisztérium Ukrajnának történő fegyverszállítással vádolta meg a magyar kormányt.
A Sputnik esete a kiegyensúlyozott hírközléssel
A Political Capital megvizsgálta, miről és hogyan írt a két legfőbb angol nyelvű orosz propagandaportál (a Sputnik és az RT) február 1. és 15. között a Versus nevű médiafigyelő alkalmazás segítségével. Összesen 775 releváns cikket találtunk, amelyek tartalmazták az „Oroszország”, az „Ukrajna”, a „szankciók” vagy a „Donbassz” keresőszavakat. Minden cikk kapott egy címkét, amely az Oroszországhoz való viszonyát tükrözte (oroszbarát vagy Oroszország-semleges) és legalább egy a cikk tartalmához kötődő jelölést. Oroszbarát jelzőt azok a cikkek kaptak, amelyek:
- a lakosság Oroszországról alkotott képét igyekeztek pozitívan befolyásolni,
- és egyáltalán nem vagy aránytalanul kis mértékben mutatták be az ellenoldal véleményét,
- és/vagy cáfolható dezinformációt, alátámaszthatatlan érveket tartalmaztak.
A teljes mintában tisztán oroszbarát cikkek – azaz ahol kifejezetten Oroszországot tüntetik fel jó színben – 30 százalékot tettek ki, 70 százalékuk viszont semlegesen ír Moszkva szerepéről a nemzetközi kapcsolatokban. A Nyugat-ellenes cikkek aránya ugyanakkor – azaz ahol a dezinformáció sokkal inkább az Egyesült Államok, az Európai Unió vagy általánosságban a Nyugat szerepét torzította el – 48 százalék. Ez jól mutatja az orosz információs műveletek egy fontos tulajdonságát: nem feltétlenül célja a közönség meggyőzése a Kreml politikájának helyességéről, sokkal fontosabb, hogy a Nyugat politikai döntéseit hiteltelenítse, a nemzeti érdekekkel ellentétesként állítsa be. A Kreml ráadásul szívfájdalom nélkül terjeszt akár egymásnak ellentmondó narratívákat ugyanazon témáról, mert
A két vizsgált portálon megjelent oroszbarát írások legtöbbje a Nyugatot támadta. A legnépszerűbb témakörök ebben a csoportban Venezuela (és nagyrészt ehhez kapcsolódóan a puccsok), illetve a Közepes Hatótávolságú Nukleáris Erők Szerződése (INF) voltak. Az Oroszország szerepét semlegesen leíró cikkek relatív többsége szintén a Nyugatot támadta, ebben az esetben is a Venezuelában szerveződő puccsal kapcsolatban – a különbség mindössze annyi, hogy az oroszbarát cikkekben a Kremlt a demokrácia védőangyalaként festették le, a semlegesekben pedig egyszerűen Nicolas Maduro elnök támogatójaként írtak róla. Venezuela, a puccsok és az INF-szerződés összességében is a legfontosabb témakörök voltak, de megjelentek az Oroszország elleni nyugati szankciók, a Nyugat igazságtalan „Oroszországhibáztatása” és a NATO állítólagos támadó szándékai is.
Az adatok megerősítik, amit a Sputnik alapítóokmánya és Margarita Szimonjan RT-főszerkesztő is kimond, de a csatornák mégsem reklámoznak túl: ezek a portálok a Kreml eszközei az információs térben, nem sajtóorgánumok.
Venezuela a Kreml szerint: „amerikai puccs, uniós támogatással”
Január 23-án Juan Guaidó, Venezuela ellenzéki többségű parlamentjének elnöke az ország ideiglenes elnökének nyilvánította magát egy a hivatalban levő szocialista államfő, Nicolas Maduro elleni tüntetésen. Az Egyesült Államok (majd több uniós tagállam, beleértve Magyarországot is) gyorsan bejelentette, hogy elismeri Guaidót ideiglenes elnökként.
Venezuela az elmúlt években az egyik legjómódúbb latin-amerikai országból az egyik legszegényebbé vált, gazdasága évek óta rohamosan zsugorodik, hiperinfláció sújtja az országot, tombol az éhínség és sorra állnak le a közszolgáltatások: összeomlott az egészségügy, az ország nagy részében pedig hosszabb ideig áram és vízellátás sem volt, de a hatalom ezekért többnyire az ellenzéket hibáztatja. A gazdasági nehézségeket elsősorban az olajárcsökkenés okozza, köszönhetően annak, hogy mind Maduro, mind elődje, Hugo Chávez fenntarthatatlan gazdaságpolitikát folytattak, az olajbevételeket nem gazdaságfejlesztésre, hanem bőkezű szociális programokra, saját uralmuk megszilárdítására használták, miközben az állami olajvállalat szakembereit politikai kinevezettekre cserélték.
A népnek osztott ingyen pénznek köszönhető népszerűséget a két politikus egy autoriter rezsim kiépítésére használta. A 2015-ös venezuelai parlamenti választáson Maduro ellenzéke kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Kevesebb mint két évvel később azonban az elnök létrehozott egy alkotmányozó nemzetgyűlést, ami a parlamentet megfosztotta törvényhozói jogköreitől. 2018-ban Madurot úgy választották újra elnökké, hogy az ellenzék bojkottálta a választást, több ellenzéki vezető börtönből várhatta a választás napját és a teljes venezuelai média az ő kézi vezérlése alatt működött – ezért a világ 60 országa el sem ismerte az eredményt.
A vizsgált cikkekből azonban teljesen eltérő narratíva bontakozott ki: ezekben szó sincs arról, hogy Maduro eljelentéktelenítette a legitimen megválasztott nemzeti parlamentet, mert nem tetszett neki az eredmény. A Kreml narratívájában Venezuela – ami Oroszország egyik legfontosabb stratégiai szövetségese Latin-Amerikában – egy Washington által szervezett puccskísérlet elszenvedője. A Sputnik „Venezuelával eljátsszák az ukrán forgatókönyvet” című cikke szerint az Egyesült Államok európai csatlósaival kézen fogva „zsarolja, megfélemlíti, vandalizálja” Caracast, beleszól egy szuverén ország belpolitikájába, míg épp Oroszországot vádolja „beavatkozással a nyugati demokráciákba”. A beavatkozás valódi okára több magyarázatot is talált a Kreml: az amerikaiak egyszer a latin-amerikai ország olajkészletére tennék rá a kezüket, máskor már a kínai befolyást fékeznék meg vele a térségben.
Az orosz narratíva szerint Venezuela súlyos gazdasági válságát nem Chávez és Maduro elhibázott gazdaságpolitikája, hanem az ország ellen bevezetett amerikai szankciók okozzák. Sőt, egy a Sputnik által megszólaltatott „újságíró”, a Thegrayzone.com szerkesztője egyenesen kijelenti, hogy Caracas „tele van éttermekkel, kávézókkal és bevásárlóközpontokkal, amelyekben ténylegesen van étel” – bár az RT 2016-ban, 2017-ben és még 2018 decemberében is élelmiszerhiányról számolt be a latin-amerikai országban. Az orosz propagandának tehát a boltok polcainak „feltöltéséhez” annyi kellett, hogy vetélytársat kapjon Maduro hatalmi rendszere. A Kreml és Caracas emellett azt is megmagyarázta, miért nem engedte be az országba az Egyesült Államok és szövetségeseinek humanitárius segélyeit: mert Amerika „igazságtalan háborúkat folytat” és „halált okoz”, így nem nevezheti „humanitáriusnak” a tetteit.
Venezuelában az Egyesült Államok valóban szívesebben látna egy olyan kormányt, amely kevésbé sérülékeny az orosz és a kínai befolyással szemben. A lehetőséget, hogy Washington befolyásolja a venezuelai eseményeket viszont éppen Maduro nyitotta meg azzal, hogy ellehetetlenítette a szabadon választott parlamentet, illetve azzal, hogy rezsimjét annyira autoriter irányba tolta el, hogy újraválasztását a nemzetközi közösség egy része illegitimnek kiáltotta ki. A Kreml viszont szeretné saját érdekszférájában tartani a kevés latin-amerikai ország egyikét, ami hajlandó orosz nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat fogadni, amivel Moszkva részben erőt mutathat Washington felé.
Az INF felfüggesztése: csak Amerika hibázott volna?
2018 októberében Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok felmondja az INF-szerződést, az Egyesült Államok pedig új fegyvereket fejleszt, amennyiben Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba. Ezt a szerződést még 1987. december 8-án írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár. A megállapodás a földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú rakétákról és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett, amelyek hatótávolsága 500 és 5500 kilométer között van.
Decemberben Mike Pompeo amerikai külügyminiszter 60 napos ultimátumot adott Oroszországnak, hogy tartsa be a szerződés feltételeit, ellenkező esetben Washington elindítja a hat hónapos kiválási folyamatot. Az amerikaiak szerint az orosz 9M729 Novator rakéta hatótávolsága túllépi az 500 kilométert, és emiatt az Obama-adminisztráció már 2014-ben kapcsolatba lépett a Kremllel, akik azonban nem működtek együtt az amerikaiakkal. 2018. december 19-én Moszkva egyértelműen elutasította az amerikai kérelmet, hogy megvizsgálhassák Oroszország új, nukleáris fej hordozására alkalmas rakétáját. Ezek a rakéták pedig nem is az Egyesült Államokra, hanem annak európai szövetségeseire jelentenek kiemelkedő kockázatot – például Magyarországra. Oroszország 2019. januárban lehetőséget biztosított az amerikaiaknak, hogy megtekintsék az új rakétákat, akik elutasították a lehetőséget, mert a bemutató paraméterei ebben az esetben teljesen Oroszország kezében voltak. A bemutatót ennek ellenére megtartották, de ebből maximum annyi a biztos, hogy Moszkva bemutatott 9M729-nek és a szerződéssel ténylegesen összhangban levő 9M728-nak felcímkézett rakétákat, a közönségnek azonban nem volt módja arra, hogy megerősítse az orosz állításokat. Az Egyesült Államok így kihátrált a megegyezésből, Putyin pedig már be is jelentette egy új, közepes hatótávolságú hiperszonikus fegyver fejlesztését.
Az orosz állami propagandamédia értelmezése viszont lényegesen eltér ettől. A Kreml szerint az Egyesült Államok számára Oroszország csak az ürügy, hogy kilépjen az INF-ből és „ők tűnjenek a jófiúnak, miközben kiemelik a globális biztonság egyik alapkövét”. Az RT-nek nyilatkozó orosz szakértő elmondja, hogy Washington „pontosan tudja”, Oroszország nem tud reagálni a vádakra, hiszen nem sértette meg a szerződést. A kérdéses szakértő nem más, mint az orosz katonai hírszerzés, a GRU korábbi magas rangú tisztje. A cikk kifejti, hogy a fent említett nyilvános rakétabemutató minden kétséget eloszlatott – csak hát az amerikai és NATO-tagállamok képviselői nem jöttek el.
Oroszország a Kreml szerint az amerikaiakkal ellentétben a fegyverkorlátozások pártján áll, de a partnerei nem támogatják ez irányú kezdeményezéseit. Oroszország fegyverkorlátozással kapcsolatos javaslatai terítéken vannak, de Moszkva „nem emlékezteti nyugati partnereit ezekre” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Míg Oroszország a Kreml narratívájában a megkérdőjelezhetetlenül békepárti állam képében tetszeleg, addig az Egyesült Államok céljait a hatalomvágy vezérli: Washington „szabad kezet” adott magának, hogy „ismét bebiztosítsa fennhatóságát a világban” egy „új fegyverkezési verseny” segítségével. Az Egyesült Államok a Kreml szerint egyszerre akar kierőszakolni egy új INF-et, aminek több ország, például Kína is része, és utasít el egy új INF-et, aminek több ország, például Kína is része – utóbbit azért, mert azt Oroszország javasolta.
Az orosz narratíva többször is kidomborítja, hogy az amerikai kilépés fő célpontja Kína lehet, ennek ellenére az európai államokat riogatja azzal, hogy az INF-szerződés megszűnése épp az öreg kontinens békéjét veszélyezteti, a Trump-kormány tehát saját szövetségeseinek tesz keresztbe. Az INF-fel kapcsolatos Kreml narratíva lényege éppen az volt, hogy újabb éket verjen az Egyesült Államok és az EU tagállamai közé, legalábbis választói igényt generáljon a transzatlanti közösség különválására.
Ettől egyelőre messze vagyunk, de a Trump-kormány orosz segítség nélkül is a valaha volt legnagyobb szakadékot ásta az Egyesült Államok és európai szövetségesei közé, ennek a szakadéknak az elmélyítése pedig egyáltalán nem Budapest érdeke. Az Egyesült Államok védelmi hálója nélkül Európában sokkal jobban ki lenne szolgáltatva az Oroszországgal való együttműködésnek – így érthető, a Kremlnek miért ilyen fontos minden narratíva, ami az Atlanti-óceán két oldala közötti különbségeket domborítja ki.
Fokozottabb védelem a magyar információs térben
A fenti narratívák remek példái annak, hogy
Tekintve, hogy Oroszország elsődleges célja a transzatlanti kapcsolatok és a nyugati intézményrendszer gyengítése, ezzel pedig a Kreml lobbierejének növelése Európában, Budapest és Moszkva hosszú távú érdekei egymásnak ellentmondanak. Ahogy David B. Cornstein amerikai nagykövet fogalmazott parlamenti beszédében,
Ezért fontos megvédeni a magyar információs teret az orosz befolyásolási kísérletektől, ebben pedig a magyar újságíróknak is feladata van – akár kormányellenesnek, akár függetlennek, akár kormánypártinak tartják magukat. Például az: kerüljék, hogy kizárólagosan akár a Sputnikra vagy az RT-re, vagy bármilyen más orosz állami forrásra hivatkozzanak munkájuk során, az orosz narratívákat minden esetben össze kell vetni a tényekkel.
Az orosz állami forrásokra való hivatkozások esetén pedig ki kell emelni, hogy ezek a lapok az orosz érdekeknek megfelelően és nem független sajtótermékekként működnek. Ez a két minimális erőfeszítést igénylő lépés kis részt javíthatja Magyarország biztonságát a hibrid háborúk korában.
Szicherle Patrik, Political Capital
Kiemelt kép: Yuri Kadobnov / AFP
