Nemrég számoltunk be arról, hogy új tulajdonosokkal bővült a Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter és családja földjeivel körbevett kastélyt birtokló részvénytársaság. Az új tulajdonosok kiléte azonban ismeretlen.
A Grosswiese Zrt. és vele a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített luxusingatlan nyáron került új tulajdonosokhoz miután a társaság főrészvényese, Kulik Jenő ügyvéd megvált részvényeinek többségétől. A cégnyilvántartásból ekkor – a jogszabályok értelmében – törölték a Lázárhoz több szálon köthető jogászt, miután tulajdonrésze 50 százalék alá csökkent.
A kastély tulajdonviszonyairól annyit lehetett tudni, hogy abba kis részben (8 százalékkal) Lázár János is bevásárolta magát. Rajta és Kulikon kívül két csekély tulajdoni hányaddal rendelkező személy volt tulajdonos: egyikük több helyi vendéglátóhely, csárda üzemeltetője, másikuk egy több száz hektáron gazdálkodó birtokos.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az új tulajdonosok kiléte azonban rejtve maradt, mivel egyik birtokos tulajdonrésze sem haladja meg az 50 százalékot, ez esetben pedig a cégnyilvánosságról szóló törvény lehetőséget ad a rejtőzködésre. Ezért hivatalos úton kerestük meg a társaságot, ugyanis a jogszabályok szerint a cég részvénykönyve megtekinthető. A törvény szerint:
A részvénykönyvbe bárki betekinthet. A betekintés lehetőségét a részvénytársaság vagy a részvénykönyv vezetésével megbízott személy a székhelyén munkaidőben folyamatosan biztosítani köteles.
Ezután hetek teltek el, de végül jelentkezett a társaság egyik igazgatósági tagja, aki közölte, hogy személyesen bocsátja rendelkezésünkre a részvénykönyvet. A találkozóra Budapesten került sor. A részvénykönyvet nem fényképezhettük le, ám azt nem tiltotta meg a társaság képviselője, hogy jegyzeteljünk. Ugyanakkor kiderült, hogy feleslegesen próbálkoztunk kideríteni, kik az új tulajdonosok.
Azaz egyetlen nyilvánosan elérhető cégdokumentumból sem derül ki, hogy kik vásárolták be magukat a kastélyt üzemeltető társaságba.
A részvénykönyv szerint a látható tulajdonosok közt az alábbiak szerint oszlanak meg a cég tulajdonrészei:
- Kulik Jenő 26 százalékban birtokolja a részvényeket.
- Lázár János valamivel több mint 8 százalékos tulajdonos.
- A két említett helyi vállalkozónak 9-9 százaléka van.
A négy részvényesnek tehát összesen 52 százalékos részesedése van a cégben.
Az érdekes jogi helyzettel és az átláthatatlan céggel kapcsolatban megkerestük a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját. Ligeti Miklós szerint a hangsúly a társaság zártkörűségen van, ez a cégkonstrukció ugyanis – mint mondta – remek rejtőzködési lehetőséget biztosít. A korrupcióellenes szervezet képviselője úgy látja, az a tény, hogy a társaság részvényeinek csaknem felét birtokló személyek nem vetették fel magukat a részvénykönyvbe, nagy bátorságra vall. Méghozzá azért, mert a polgári törvénykönyv szabályai értelmében a részvényes, vagyis a tulajdonos, nem gyakorolhatja a jogait és nem vehet fel osztalékot sem, ha nem jegyzik be a részvénykönyvbe.
Ligeti hozzátette, a rejtőzködő részvényesek akár azt is gondolhatják, hogy a cégvagyont képező kastély osztalékot nem fog fizetni, a döntéseket pedig a háttérből, informálisan is lehet befolyásolni.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu