Belföld

Az ELTE is kiállt a listázott tudósok mellett

Az ELTE Társadalomtudományi Kara a magyar tudományossághoz való fontos hozzájárulásként tekint az MTA kutatóközpontjaiban, így a Társadalomtudományi Kutatóközpontban folyó kiemelkedő színvonalú kutatómunkára, és a tudományos kutatási tevékenység alapértékeként ismeri el a kutatók részére az MTA TK-ban biztosított témaválasztási szabadságot

– írta közleményében az egyetemi kar.

A kar reméli, hogy az MTA dolgozói továbbra is autonóm módon, kizárólag a nemzetközi tudományosság követelményeihez igazodva folytathatják tevékenységüket, és „nem kényszerülnek feladni a társadalomtudományi kutatások természetéhez tartozó, a társadalmi problémákat fókuszba helyező szemléletmódjukat”.

Meggyőződésünk, hogy a társadalmi problémák feltárása hozzásegít a társadalom működési zavarainak elhárításához, ezért megbecsülésünkről és támogatásunkról biztosítjuk a kényes témák kutatásáért a sajtóban pellengérre állított kollégákat

– szögezték le.

Mint korábban megírtuk, két hónap után újra megint listázott a Figyelő. Most a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja került terítékre, mivel a lap szerint „az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik