Élő Belföld

Megvan a kétharmad a Fidesznek

A II. kerületben a legnagyobb, Hajdú-Biharban a legkisebb a választási kedv

A 106 választókerület közül a budapesti II. kerületben adták le a legtöbben a szavazatukat délután öt óráig, 71,94%. Ebben a körzetben Varga Mihály gazdasági miniszter győzött 2014-ben, és most is ő a Fidesz jelöltje, az ellenzék pedig megosztott, indul Niedermüller Péter (DK), Ungár Péter (LMP), Kovács Tamás (Jobbik) és Göncz Árpád unokája, Benedek Márton (Momentum) is.

Nem sokat változott a helyzet a két órával korábbihoz képest, továbbra is az inkább jobboldalinak számító fővárosi körzetekben a legnagyobb (70 százalék feletti) a részvétel – Budapesten hagyományosan ezekben szavaznak a legtöbben.

A fővárosban a VIII. kerület a sereghajtó 57,46%-os hajlandósággal, ez jelentősen elmarad az országostól is.

Budapesten 67,28 százalék volt a részvétel délután ötig. A megyék közül Hajdú-Bihar teljesít a legrosszabbul (58,86%) és Vas megy a legjobban (66,71%).

  • Baranya megye                    60,99 százalék    185 016 szavazó
  • Bács-Kiskun megye                60,8 százalék     252 741 szavazó
  • Békés megye                      61,09 százalék    172 141 szavazó
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye       59,08 százalék    309 321 szavazó
  • Csongrád megye                   63,13 százalék    208 875 szavazó
  • Fejér megye                      64,02 százalék    218 102 szavazó
  • Győr-Moson-Sopron megye          65,82 százalék    236 761 szavazó
  • Hajdú-Bihar megye                58,86 százalék    250 921 szavazó
  • Heves megye                      63,7 százalék     153 080 szavazó
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye       59,93 százalék    180 828 szavazó
  • Komárom-Esztergom megye          63,34 százalék    155 449 szavazó
  • Nógrád megye                     60,82 százalék    95 067 szavazó
  • Pest megye                       65,18 százalék    654 059 szavazó
  • Somogy megye                     61,3 százalék     152 841 szavazó
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye     59,47 százalék    263 729 szavazó
  • Tolna megye                      60,89 százalék    110 476 szavazó
  • Vas megye                        66,71 százalék    136 535 szavazó
  • Veszprém megye                   64,72 százalék    183 037 szavazó
  • Zala megye                       64,07 százalék    142 834 szavazó

A legkevesebben az ózdi körzetben szavaztak, mindössze 52,82 %.

Délután ötig 63,21 százalék szavazott

Ez még mindig rekord lehet, de pontosan nem tudjuk. Ami biztos, hogy még legalább két óra van hátra, és már többen szavaztak, mint négy éve. Akkor 61 százalék volt a teljes részvétel.

2002-ben a második fordulóban nem mértek 17 órai eredményt, de a fél hatos részvétel 67,87 százalék volt. 2014-ben szintén délután fél hatkor mértek 56,77 százalékot. Most először történik az, hogy délután ötkor és fél hétkor még közölnek részvételi adatokat, az eredményeket pedig az utolsó szavazóurna bezárása után közlik. Ez órákkal a hivatalos, hétórás urnazárás után is lehet, mert aki még hétkor sorban állt, leadhatja a szavazatát.

Spiegel: Orbán ellenzékben megakadályozná a kormány munkáját

Magyarország politikailag és társadalmilag olyan mélyen széthasadt, mint a kommunista diktatúra 1990-es vége óta soha – kezdi cikkét a német Spiegel. Értékelésük szerint abban viszont minden politikai szereplő egyetért, hogy az elmúlt 28 évben a mostani a legfontosabb országgyűlési választás, hiszen

eldönti, hogy Orbán Viktor sok tekintetben antidemokratikus berendezkedése megmarad-e.

A cikk ismerteti a választási rendszer működését és eljátszik a gondolattal, hogy a Fidesz esetleg ellenzékbe kerülhet. Emlékeztetnek: miután az első Orbán-kormány után a Fidesz elvesztett egy olyan választást, amiről azt gondolták, hogy megnyerik, Orbán kijelentette, hogy

a haza nem lehet ellenzékben.

Mint írják: a 2006-os választási vereség után néhány hónappal Orbán támogatta a jobboldali utcai zavargásokat. Számos megfigyelő ezért azt feltételezi, hogy a miniszterelnök ezúttal sem nem fogadná el a vereséget.

Mindenesetre erős ember marad a magyar ellenzékben, mivel ő és pártja elég intézményi blokádot teremtett az elmúlt nyolc évben, hogy megakadályozzák a nem Fidesz-vezette kormányt munkájukban

— összegez a cikk.

Úgy tűnik, Donáth Anna végül meg tudta győzni az édesapját

Donáth László evangélikus lelkész volt már a környék országgyűlési képviselője, de a mostani kampányban a lánya körzetében esélyes indulónak számító Szabó Tímea eseményén is felszólalt. Most úgy néz ki, Donáth Anna mégis meg tudta győzni, hogy rá szavazzon.

Mi már szavaztunk, és te?! Karold fel a családod és ixeljetek együtt a 2-es listára a Momentum Mozgalomra! #momentum2018 #vanremény #vanválasztásod

Közzétette: Donáth Anna Júlia – 2018. április 8.

Független-e a kampányoló Orbán mellett feszítő NVB-elnök?

16 órakor elkezdődött a Nemzeti Választási Bizottság ülése, amelynek elején a Momentum beadványára azt vizsgálták, mennyire független Patyi András elnök, aki négy nappal a választás előtt Orbán Viktorral együtt vett részt egy ünnepségen – erről a hvg.hu ír.

Patyi ugyanis NVB-elnöki tisztsége mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a kormányfő pedig ennek campusát adta át, és egyértelműen kampányjellegű beszédet tartott, miközben épp a választási bizottság elnöke feszített az oldalán.

A kormánypárti delegáltak azzal védték Patyit, hogy rektorként akkor is kötelessége volt részt venni az avatáson, ha a kormányfő nyilván politikai céllal vett részt az eseményen. Az ellenzékiek viszont azzal érveltek, hogy két nappal a választás után is át lehetett volna adni a campust, így Patyi egyértelműen felsorakozott Orbán mellett.

MTI / Máthé Zoltán

Az indítványt 21-6 arányban leszavazták.

Szél Bernadett belebotlott Vona Gáborba a Kossuth téren

Rövid sajtótájékoztatót tartott délután a Kossuth téren Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje és Csárdi Antal, a párt belvárosi jelöltje. Hangsúlyozták, hogy elkötelezettek a normális politikai kultúra megteremtése és a színvonalas oktatás iránt. A politikusok spontán belebotlottak a vidékről érkező Jobbik-elnök Vona Gáborba, akivel kéz- és lábtörést kívántak egymásnak.

Forrás: Mérce

Mennie kellett az Orbán-tablónak

Egy olvasó hívta fel az Index figyelmét, hogy a felcsúti általános iskolában bizonyára példásan szigorúan veszik, hogy nem lehet a szavazókörök közvetlen közelében kampányolni, ugyanis leszedték a folyosón azokat a tablókat, amelyeken Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc látható.

Akkor. Amikor.

Az adófizetők pénzén fenntartott „aktuális csatorna” egyik friss híre a választás napján, hogy 2015 őszén csaptak össze migránsok a rendőrökkel Röszkénél.

Majd egy hosszabb élő bejelentkezés arról, hogy több mint két éve védi a déli határt a magyar kerítés.

Süddeutsche Zeitung: A magyarok ma Európa jövőjéről döntenek

Kommentár jelent meg a magyar országgyűlési választás tétjéről a német Süddeutsche Zeitungban. Peter Münch cikkében kifejti: a mai választás nem arról szól, hogy Orbán Viktor megkezdheti-e negyedik ciklusát.

A miniszterelnök következetesen aláássa az európai eszmét és egyre több szövetségest talál az Európai Unióban. Itt az ellenállás legfőbb ideje

— fogalmaz. Magyarázata szerint bár Magyarország lakossága az európai össznépesség mindössze két százaléka, az ország sokkal nagyobb hatással van a közös vitákra, mint a népesebb Csehország vagy Svédország, ennek pedig egyetlen oka van: Orbán Viktor. A budapesti kormányfő bebizonyította, hogy az EU-ban a farok csóválja a kutyát, Orbán nem csak lezárta a határokat, hanem át is lépte azokat Münch szerint. Hozzáteszi: a magyarok döntése az unió másik 98 százalékát is érdekelheti, hiszen Orbán korábban úgy fogalmazott: európai küldetést folytat, ez a küldetés pedig a keresztény Európa védelmezése a muszlim  megszállókkal szemben. Ennek a védelmezésnek azonban ára van: Európa közepén kerítést építettek, a nemzeti nacionalizmus dicséretét hirdetik és az európai eszmét ugyanúgy erodálják, ahogyan a magyar demokráciát is.

Mindez nem nem titokban, hanem nyíltan és büszkén történt és természetesen az EU-ban senki előtt nem maradt rejtve

-írja Münch, aki emlékeztet: Magyarország ellen számos jogsértési eljárás van folyamatban, mert nem hajlandó szolidaritást biztosítani a menekültek megosztásában, valamint azért, mert a kormány számos rendkívül kétséges jogalkotási manővert hajtott végre. Felidézi, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke “Helló Diktátor” köszönéssel szúrt oda Orbánnak. Ez csak afféle tréfa volt, a szerző viszont úgy látja, Orbán nagyon is komolyan veszi az ország illiberális demokráciává történő átalakítását. Az uniós kritikákra Orbán – a közösség jelentős anyagi támogatásainak dacára – az „Állítsuk meg Brüsszelt!”-kampánnyal válaszolt, az EU pedig nem tud mit kezdeni ezzel a pimaszsággal.

Münch úgy látja, hogy Európa fegyvertelen Orbánnal szemben, ez pedig megbosszulja önmagát. Orbánt Zampanóhoz (Fellini durva, erőszakos, tehetségtelen erőművésze, aki azonban remek manipulátor — a szerk.) hasonlítja, akit az unió meggyötörten szemlél. Mint írja: mivel a magyar miniszterelnök az európai, jobboldali populisták példaképévé vált, egyre több szövetségest talál az EU-ban. A lengyel Jarosław Kaczyński például arról biztosította Orbánt, hogy tanulni fognak a példájából, az osztrák  Heinz-Christian Strache pedig az FPÖ-vel jár be hasonló utat. Mint fogalmaz: hamarosan Olaszország is Orbán farvizén evezhet. Münch meglátása szerint

Magyarország szavazói nemcsak országuk sorsáról, hanem Európa jövőjéről fognak dönteni. Ha Orbán megismétli 2010-es és 2014-es választási győzelmét, megszilárdítja azokat az erőket, amelyek Európa egységét feláldozzák nacionalizmusuk oltárán. Azonban Európa nincsen arra kárhoztatva, hogy mindezt tétlenül nézze. Legfőbb ideje a harcnak.

Több külképviseleten már befejeződött a szavazás

Harminchat külképviseleten már befejeződött a szavazás, a választópolgárok 88 százaléka szavazott – közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel vasárnap délután. A voksolás az időeltolódás miatt szombaton kezdődött az amerikai kontinensen, és közép-európai idő szerint vasárnap délutánra már be is zártak a szavazókörök az amerikai kontinensen, valamint Ausztráliában és Ázsia keleti részében.

A harminchat külképviseleten összesen 4972 választópolgár szerepelt a névjegyzékben, és 4376-an meg is jelentek, hogy szavazzanak.A legkorábban Buenos Airesben, Brazíliavárosban, Sao Paulóban és Santiago de Chilében nyitottak ki a szavazókörök, szombaton 11 órakor. Buenos Airesben 40 választópolgárból 37-en jelentek meg, Brazíliavárosban a 9-ből 8-an, Sao Paulóban 27-ből 26-an, Santiago de Chilében 29-ből 26-an.

New Yorkban a 1070-ből 947-en, Torontóban 411-ből 356-an, Ottawában 120-ból 94-en, Havannában 35-ből 32-en, Washingtonban 378-ból 303-an, Mexikóvárosban 52-ből 45-en, Chicagóban 225-ből 189-en mentek el szavazni. Quitóban 20-ból 18-an, Bogotában 24-ből 20-an, Limában 37-ből 32-en, Los Angelesben 382-ből 317-en, San Franciscóban 302-ből 266-an szavaztak.

Wellingtonban 111-ből 87-en, Canberrában 23-ból 16-an, Melbourne-ben 151-ből 135-en, Sydneyben 289-ből 267-en voksoltak. Tokióban 269-ből 249-en, Szöulban 69-ből 63-an, Manilában 26-ból 24-en, Csungkingben 19-ből 16-an, Hongkongban 85-ből 74-en, Pekingben 104-ből 99-en, Sanghajban 109-ből 98-an, Szingapúrban 138-ból 133-an, Kuala Lumpurban 73-ból 67-en szavaztak. Ulánbátorban 11-ből 11-en, Jakartában 49-ből 39-en, Bangkokban 133-ból 114-en, Hanoiban 61-ből 54-en, Ho Si Minh-városban 52-ből 47-en.

Almatiban 16-ból 14-en, Asztanában 23-ból 23-an szavaztak, ezek a szavazókörök közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 2 órakor nyitottak.

(MTI)

Pénzt kért taxira az egyik szavazó a bizottság tagjaitól

Baján a 22-es szavazókörben nehezen bírtak az egyik választópolgárral. Először a reggeli szavazásnál okozott fennakadást, amikor nem akarta elhagyni a szavazóhelyiséget. Végül elment, de 11 óra 15 perckor visszatért és arra kérte az SZSZB-t, hogy adjon neki 1000 Ft-ot taxira. Hangoskodott, káromkodott, zavarta a többieket, ezért a bizottság tagjai rendőrt hívtak és a rendbontót kivezették.

Még nincs miért örülni Orbán ellenzékének

A magas részvétel bármit jelenthet. Erről már írtunk általánosabban is, de az a helyzet, hogy Budapesten például a jobboldali kerületekben magas a részvétel, a baloldaliakban alacsony.

Ha hetven százalék körül lesz a részvétel a végén, abban benne van még a kétharmadtól a szűk fideszes többségen át a kormányváltásig bármi. 

Ez csak este, az utolsó szavazókör bezárása után fog kiderülni. Akkor jönnek ugyanis az első adatok. Ez pedig akár órákkal este hét után is lehet, mert aki hétkor még sorban áll, az leadhatja a szavazatát.

Hazug szórólapokat terjesztenek arról, hogy Márki-Zay kit támogat Újpalotán

Olvasók küldte az alábbi képet a postaládájába bedobott szórólapról:

Fotó: 24.hu

Ez azt állítja, hogy a XV. kerületben Móricz Eszter az esélyes ellenzéki jelölt (ez ügyben a szóróanyag egy felmérésre is hivatkozik). Móricz négy éve a baloldali összefogás jelöltjeként valóban csak pár száz szavazattal maradt le a fideszes László Tamás mögött. Azóta viszont történt néhány említésre méltó dolog:

Móricz Eszter a 2016. októberi kvótanépszavazás előtt bejelentette, hogy „hívő keresztény nőként” elmegy szavazni, és a kormány álláspontjának megfelelően, pártjával szemben, nemmel voksol.

Móriczot 2017-ben kizárták az MSZP-ből.

A baloldal pedig most nem őt, hanem a Demokratikus Koalícióban politizáló kerületi polgármestert, Hajdu Lászlót támogatja.

Móricz ezúttal a Lendülettel Magyarországért nevű kamugyanús párt jelöltje. És az ő ajánlásai hasonlóan gyanús körülmények között gyűltek össze, mint a pártelnöké, Lévai Kataliné.

 

A szórólapon az is hazugság, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Móriczot támogatja. Természetesen nem őt, hanem Hajdu Lászlót ajánlja esélyes jelöltként.

Száznál is több bejelentés érkezett a Momentum csalásbejelentőjére

Délután kettőig több, mint 100 szabálytalanságot jelentettek a szavazópolgárok a Momentum csalásbejelentő űrlapjára – közölte a párt.  Több különböző szabálytalanságról is érkezett bejelentés. Egyebek mellett:

  • Cegléden egy házaspár két egyéni jelölt-szavazólapot kaptak a szavazáshoz, de listás lapot nem
  • Előfordult olyan eset is, hogy nemzetiségi szavazólapot osztottak olyan számára, aki nem regisztrált nemzetiségi szavazóként
  • Egy budapesti idősek otthonában volt példa arra is, hogy teljesen demens ellátott helyett mások ikszeltek a szavazólapon
  • Albertirsán szintén idős szavazók helyett ikszeltek, majd anélkül, hogy megmutatták volna nekik a szavazólapot, bedobták azt az urnába
  • Miskolc-Avason ételcsomagokat osztogatnak a szavazóhelyiségek közelében. Ami önmagában nem szabálytalan, de felveti a választási csalás gyanúját

A legtöbb bejelentés (14 darab) arról érkezett, hogy nem érkezett meg külföldre a szavazólap időben, míg 8 ember jelezte, hogy nem volt lepecsételve a szavazólapja

A Momentum csalásbejelentő űrlapja ITT érhető el. 

Fekete-Győr: Meg vannak számlálva a kormány órái

A Momentum elnöke szerint meg vannak számlálva a kormány órái. Fekete-Győr András a Hír TV-nek azt mondta, hogy ha urnazárásig a választók 70 százaléka elmegy voksolni, reális esély van arra, hogy kisebbségbe szorul a Fidesz a parlamentben.

Kijelentette: két és félmillió emberről szoktak beszélni, mint akiket a Fidesz mozgósítani tud, és azt is hallotta, hogy sok fideszes otthon marad, mert azt gondolják, ez egy lefutott meccs. Azt viszont nem lehet megjósolni, hogy a mozgósítás mennyire volt hatékony.

Szigethalmon már urnát kellett cserélni

A város több választókörében új urnákat kellett felállítani, az NVI oldala szerint azért, mert a szokásosnál nagyobb méretűek a szavazólapok, de feltehetően az is közrejátszik, hogy rekord magas a részvétel.

Karácsony Gergely és Hajós András meglátogatta Bálint gazdát

Málnaszörp mellett beszélgettek arról, hogy jó-e, ha sokan szavaznak.

Legyen Karácsony!

A választás vége felé is örömmel fogadom Bálint Gyuri bácsi tanácsait.Ő is és Hajós András is azt üzeni nektek: szavazzatok a változásra, szavazzatok, az MSZP-Párbeszéd jelöltjeire és listájára! ✘ 9. lista MSZP-Párbeszéd ✘ #Változást

Közzétette: Karácsony Gergely – 2018. április 8.

Pénzt kaptak a pécsi romák, ha a Fideszre szavaznak

A Pécsi Stop birtokába került hangfelvételből kiderül, hogy egy férfi nagybátyja pénzt kapott azért, hogy a rokonokat elszállítsa szavazni. A Fideszre kellett behúzni az ikszet, bár a felvételen az egyik megkérdezett nem volt teljesen biztos a dolgában, kire is adta le a voksot.

Forrás: 168 óra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.