Lassan az utolsó szavazó is bejut a Bocskai úton
Lassan az utolsó szavazó is bejut.
Közzétette: 24.hu – 2018. április 8.
Megérkezett Andy Vajna és Vajna Tímea
A Bálnában feltűnt Magyarország legvipebb vip-párja.
Az Együtt két esélyes jelöltje jól áll
Szigetvári Viktor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy információik szerint Szabó Szabolcs és Vajda Zoltán is jól áll, Szabó vezet Németh Szilárrdal szemben, Vajda pedig fej fej mellett halad a fideszes Szatmáry Kristóffal.
Az a hír jött a második emeletről, hogy Lázár János tényleg nyert
A miniszter állítólag mégiscsak behúzta Hódmezővásárhelyet, és Bencsik János is Tatabányán.
Csárdi Antal: A budapestiek két dologra mondtak nemet
Az Index nemrég arról írt, hogy Csárdi Antal tíz körzetből kilencet is megnyert, ezzel kapcsolatban az LMP Budapest 1. választókerületi jelöltje a 24.hu-nak azt mondta, nem tudja, honnan jönnek ezek az eredmények, szerinte érdemes megvárni a hivatalos eredményeket, de természetesen nagyon örülne, ha ez igaz lenne.
Csárdi szerint a magas részvétel Budapesten azt jelzi, hogy a budapestiek nemet mondtak két dologra. Egyrészt a Fidesz korrupcióra épülő kormányzására, másrészt pedig elutasították azt, hogy Orbán szerint Budapest csak egy irodalmi kérdés.
Nekünk Budapest az otthonunk, a hazánk, ugyanúgy, mint Magyarország, nem mehet ez úgy tovább, erre utal ez a magas részvétel
– közölte.
Hozzátette, nagyon sok pozitív visszajelzést kapott ma is és az elmúlt hetekben egyaránt, szerinte a budapestiek tele vannak tűzzel és reménnyel, ő pedig azért fog dolgozni, hogy a reményük megvalósuljon.
A választási eredményt tekintve azt mondta, optimistának tartja magát, úgy érzi, az LMP története legjobb eredményét fogja elérni.
Pálffy Ilonának a választás után van egy ötlete, hogyan lehet elkerülni legközelebb a sorban állást
Törvénymódosítással – mondja a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona vasárnap esti, a választási központban tartott sajtótájékoztatóján arra utalva beszélt erről, hogy az egyik XI. kerületi szavazókörben – ahová 10 ezernél több választó jelentkezett be – kilométeres sor alakult ki estére. Az NVI elnöke emlékeztetett arra, hogy mind az iroda, mind pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban számos jogszabály-módosítási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé – például, hogy az átjelentkezés határidejét szerdában jelöljék meg -, ám a törvényt nem tudta módosítani a parlament, mert nem volt meg a szükséges kétharmados támogatottság. Emlékeztetett arra, hogy egy-egy szavazókörhöz átlagosan 800-1000 választópolgár tartozik, ám az átjelentkezők magas száma miatt ez a többszörösére nőhet, ami “iszonyatosan leterheli” az ott dolgozókat. Ahhoz, hogy ezeken a helyeken ne alakuljanak ki hosszú sorok, módosítani kellene a törvényt.
Mint mondta, négy évvel ezelőtt 5 ezren szavaztak átjelentkezéssel a XI. kerületben, most csütörtökön 8 ezren voltak, ez nőtt péntek délutánra 10 700-ra. Hozzátette:
amennyire lehetett, felkészültek a tömegre.
Patyi András, az NVB elnöke a sajtótájékoztatón ehhez kapcsolódva kiemelte: a választópolgárok péntek délután 16 óráig jelentkezhettek át, azaz a választási irodáknak hamarabb kellett befejezni a felkészülésüket, mint ahogy az átjelentkezés határideje lezárult. A területi és a helyi választási iroda mindent megtett – mondta.
(MTI)
Gyurcsány: A Jobbiknak kötelessége velünk kormányozni - videó
Nem tűnnek feszültnek a szocik
Az első szivárogtatások szerint Budapesten kívül tarol a Fidesz, de az MSZP-eredményváróján ettől függetlenül jó a hangulat.
A Momentumnál is egészen sokan várják az eredményeket
Mindenki ásítozik a Jobbiknál
Tényleg baromi nagy az unalom, Karancsi úr fényképén látszik mindez. Pedig szivárognak az eredmények, úgy tűnik, a Fidesz megint kis gömböccé nyeri magát. Talán ezért a keserűség a levegőben. Mellesleg belebegtettek egy sajtótájékoztatót 21.30-ra, de abból nem lett semmi, a pletyka pletyka maradt.
Négy szintje van a fideszes eredményváró mikrotársadalmának
A Bálnán kívüli kivetítős sörözőbe bárki beülhet. A sajtómunkások teljesen elkülönítve, erős ellenőrzésen átesve mehetnek az első emeletra. A Fidesz meghívottjai, a VIP a másodikon fogyaszthatnak, és van elkülönített rész, a VIP VIP-je a párt és a kormány vezetői számára, akik egyelőre a meghívottak között sem mutatkoztak.
Kunhalmi Ágnes győzelmét már zsebben érzik
Azt beszélik, hogy a budapesti MSZP-elnök nagyon jól áll a XVIII. kerületben.
Egy migráncs is megjelent a Kétfarkúak buliján
Alakul a hangulat az MKKP “győzelemváró buliján”. Ahogy közeledünk az első eredmények kihirdetéséhez, megjelent az ügyeletes “migráncs” is, aki ragaszkodott hozzá, hogy szigorúan cs-vel írjuk le a titulusát. Hosszabban nyilatkozni nem volt hajlandó, mivel közölte, hogy titkos megbízatást teljesít egy idegen kormány megbízásából, így nem örül a nyilvánosságnak. Arra tippelni sem merünk, kitől kapott utasításokat olvasgathatott éppen a telefonján.
Még mindig hatalmas sor áll a Bocskai úton
Mindent elmond az eseményről
Hogy a fotósok és újságírók olyan reménytelien ugranak fel, amikor meglátnak egy politikust a helyszínen, mintha éppen a választási eredményeket hozná a postás.
Megérdemli a Fidesz a vereséget
A DK elnöke nem finomkodott, szerinte
Minden értelemben megérdemli a Fidesz vereséget.
A cél Orbán Viktor legyőzése, és a sikert abból a szempontból nézi, hogy meg tudják-e akadályozni Orbán Viktorék további károkozását.
Továbbra is abban bízunk, hogy ez a választás az Orbánnal szembenálló sokaság győzelmét hozza el és megakadályozza azt a történelmi drámát, hogy Magyarország az kormány országrombolásának martalékává váljon.
A Fidesz-kormány kreált háborúkba viszi az országot, tette hozzá Gyurcsány Ferenc, a DK azonban olyan országra vágyik, amely mindannyiunk hazája.
Molnár Gyula: Holnaptól Karácsony
Így várják az eredményt a szocik.
Németh Szilárd kiakadt a tökölésen
Kilenc óra körül a rezsibiztos is megmutatta magát a sajtónak, és arról beszélt a köztévé riporterének: soha többé nem fordulhat elő a mostanihoz hasonló csúszás, hiszen a választási iroda kutya kötelessége úgy szervezni a voksolás, hogy ne alakulhassanak ki rettenetes sorok.
Aztán, harmóniában Gulyás Gergő korábbi megnyilvánulásával, ő is azt a célt tűzte ki, hogy mire meglesz az eredmény, az Fidesz többséget mutasson.
Orbán veje is ott van a Fidesz eredményváróján
Orbán Viktor veje is megérkezett a Fidesz eredményváró rendezvényére – írta a 444. A portál szerint Tiborcz István egy háromautós konvojban, Range Roverrel ment a Bálnához. Az anyósülésen ült, és amikor meglátta a fotósokat, intett a sofőrnek, hogy menjenek tovább gyorsan.
Gyurcsány: Ez a választás nem volt tisztességes
Ez a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes,
kezdte sajtótájékoztatóját Gyurcsány Ferenc. A politikus szerint egy választás megszervezése mutatja meg, hogy egy kormány hogyan tud megfelelni a valóságos kihívásoknak. Ez most a Fidesznek nem sikerült.
Dacára annak, hogy nem szabad és nem tisztességes, derekasan megküzdöttünk. Itt elsősorban a választókra gondolok.
A DK elnöke azt is elmondta: a számokból azt olvasta ki, hogy az ország nagy részének ez egy fontos szavazás volt.
Elkezdtek szivárogni az eredmények
Oláh Lajos hatból hat szavazókörben vezet a Bajkai István előtt.
Szabó Tímea egy körben sokkal jobban áll, mint négy éve, ami akkor iksz közeli volt.
Molnár Gyula is jól áll állítólag.
Az LMP-t megbüntették a XIII. kerületben a szavazók a koordinálás elmulasztása miatt.
70% elsöpri a Fidesz-kormányt? Hát...
Vona Gábor pártelnök még nincs itt a szállodában, csak Dúró Dórával, Z. Kárpát Dániellel és Gyöngyösi Mártonnal találkoztunk (előbb kettő dél óta dekkol itt, reméljük, voltak a csinos wellness-részlegen), utóbbi pedig ki van rendelve a külföldi sajtómunkások mellé „gardedámkódni”, ahogy egy Hvg.hu-s kolléga frappánsan fogalmazott. Vona a Facebookon az utóbbi időben két óránként posztolt egyébként, ebből két, szavazásra buzdító élőzés is akadt, de érdekes a hat órával ezelőtti poszt is, ahol 70 százalék feletti részvétel esetén győzelemre számít. Ez azért erős, mert elemzők szerint a Fidesz betyárosan mozgósított vidéken, mindenkinek el kellett mennie a falvakban a kormánypártokra voksolni, ezért a magas részvétel ennek is köszönhető. Nem írom, hogy hamarosan meglátjuk, mert pár százan még most is sorban állnak pár szavazókörben, hogy behúzzák a két darab X-et.
Magyarország megmozdult, de még nem elég! 70 százalékos részvétel hozhat kormányváltást. Magyarország sorsa a Te kezedben van. Söpörjük el együtt ezt a korrupt és arrogáns kormányt! SZAVAZZ!#Jobbik2018
Közzétette: Vona Gábor – 2018. április 8.
Élőben a Bocskai útról, ahol sört osztogatnak a várakozóknak
„Holnap hatra megyek dolgozni, csak odaérek”- mondja az egyik sorban álló. <3
Még mindig hatalmas a sor a Bocskai útnál, egyre jobb a hangulat.
Közzétette: 24.hu – 2018. április 8.
- 23:00 Úgy fejbe talpalták Donnarummát, hogy azonnal le kellett cserélni
- 22:15 Nem elég jó: Moszkva továbbra is a barátságtalanok közé listázta Magyarországot
- 22:04 Hasra esett az ellenfél kapusa a Liverpool csatára előtt
- 21:12 Leváltotta a BM államtitkára a fehérgyarmati iskola igazgatóját, mert sikkasztással gyanúsítják
- 21:07 Kétmilliárd dolláros finanszírozást hagyott jóvá Ukrajnának a Világbank
- 20:44 A nap legfontosabb hírei – 2024. december 18.
- 20:33 Akadémia? A Felcsútot arra rakták össze, hogy a Fradi kihívója legyen
- 20:33 A Real Madrid kényelmesen focizva nyert magának egy újabb trófeát
- 20:08 Megvan, miért nem fogadta el az Európai Bizottság az egyetemi modellválásról szóló törvény módosítását
- 20:04 Egy évig lábpereccel kell járnia volt francia elnöknek, Nicolas Sarkozynek
- 20:00 Másfél év alatt másodszor kellett kimenteni ugyanabból a barlangrendszerből egy olasz nőt
- 19:26 Alec Baldwin azt mondja, „felfedi, mi történt valójában” a westernfilm forgatásán, ahol meghalt az operatőr
- 19:19 Ketten átálltak a Fideszhez, ezért lemondott egyéni mandátumáról Orosháza polgármestere
- 19:02 Medencén kívül kerekedik egy botrány, Virth Balázsért a saját úszói álltak ki
- 19:00 Ezekből a használt kocsikból akarták idén a legtöbbet eladni
- 17:42 Sebestyén Balázs élő adásban köszöntötte fel 10 éves fiát, aki azzal köszönt el, hogy most már szeretné a Retro Rádiót hallgatni
- 18:09 „Megleptem magamat karácsonyra ezzel a masinával” – ByeAlex új BMW-jével pózolt
- 17:02 Várkonyi Andrea a karácsonyukról: „A férjemnek nem volt más esélye, minthogy szeresse azt, hogy minden nyakig karácsonyban úszik”
- 16:02 Így válaszolt Orbán arra, hogy Zelenszkij szerint nincs befolyása Putyinra
- 14:59 Vidéki Prókátor: Csodálattal követem Magyar Péter működését, felrázta az apátiából a magyarokat
- 18:48 Tarr Zoltán: Az Ügyfélkapuról értesült a feleségem, hogy leváltották
- 14:28 Az elejétől kezdve újra leadja a Barátok köztöt az RTL
- 13:41 Tovább késik az űrben rekedt asztronauták hazatérése
- 19:02 Medencén kívül kerekedik egy botrány, Virth Balázsért a saját úszói álltak ki
- 16:12 Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalt, aki orvosnak öltözve járkált a kórházakban és bejárt a műtőkbe