A mártírhalált halt miniszterelnök utolsó szavaival nekünk, az utókornak üzent a vérbíróság előtt: „A halálos ítéletet igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, azt elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek!”
A miniszterelnököt és mártírtársait, Gimes Miklóst, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és Losonczy Gézát 1989. június 16-án temették újra. A ceremónián tízezrek vettek részt, az esemény a rendszerváltás egyik meghatározó mérföldköve volt. A sors iróniájaként az ’56 utáni megtorlások egyik fő felelősének tartott Kádár János alig pár órával élte túl Nagy Imre és társai ítéletének megsemmisítését.
Arccal lefelé temették őket
Ez volt a harmadik temetésük. Először a börtön udvarán földelték el őket, majd 1961 februárjában a legnagyobb titokban, álnéven temették újra – kátránypapírban, arccal a föld felé fordítva – az Új köztemető 301-es parcelláján. A kilences gödörbe kerülő Nagy Imre például a temető jegyzékében a Borbíró Piroska nevet kapta. A sírokat az évek során a felismerhetetlenségig benőtték a temető növényei – olvasható a Rubicon.hu-n.
Nyughelyük a Belügyminisztériumban is feledésbe merült, a sírok beazonosítása évekig tartó munkával, a „Darázsfészek” nevet viselő dosszié alapján sikerült 1988-ban. 1989. március 29-én kezdődött meg Nagy Imre maradványainak kihantolása, majd április 6-ig Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József és Losonczy Géza holttestét is megtalálták. Nagy Imre rehabilitációja és ezáltal az 1956-os események újraértékelése ekkor már hosszú ideje központi vitatéma volt a társadalomban, de az MSZMP-n belül is. Bár Kádár 1988 tavaszán kijelentette, hogy az ’56-os miniszterelnök történelmi szerepének újragondolásáról szó sem lehet.
Orbán Viktor beszéde
Kádár “félreállítása” után Grósz Károly miniszterelnök beleegyezett az újratemetésbe, de a rehabilitációba nem. Majd Pozsgay Imre 1989 januárjában „népfelkelésnek” titulálta az 1956-os eseményeket. Ezután A Történelmi Igazságtétel Bizottsága 1989 februárjában megállapodott a Belügyminisztériummal az újratemetés június 16-i időpontjáról, melyre az Ellenzéki Kerekasztal pártjai nagyszabású tömegdemonstrációt szerveztek. Az MSZMP beletörődött az események alakulásába.
1989. június 16-án reggel 7 óra után, a Műcsarnok homlokzata előtt felállították Nagy Imre és négy társa szarkofágját, illetve egy hatodik koporsót, mely a forradalom többi halálos áldozatának állított emléket. Két órával később már körülbelül 30 ezer megemlékező gyűlt össze a téren, akik koszorúkkal, virágokkal rótták le kegyeletüket, miközben a hangszórókon át ismert színművészek az 1956 utáni megtorlások áldozatainak nevét sorolták fel. Az ötórás megemlékezés során többek között az egykori halálraítélt Mécs Imre, Király Béla, a forradalmi Nemzetőrség egykori parancsnoka, és az ellenzéki Fiatal Demokraták Szövetségének politikusa, Orbán Viktor mondott nagy hatású beszédet.
A gyászszertartás délután a rákoskeresztúri temetőben fejeződött be, ahol a különböző egyházak papjai és lelkészei megáldották a mártírok koporsóit, majd végső nyughelyükre helyezték azokat. Nagy Imre és társainak újratemetését a résztvevők úgy értékelték, mint a kommunista rendszer záróakkordját, hiszen azzal Kádár János legbelső félelme vált valóra: egykori halálraítélt ellenfele hivatalosan is bűnbocsánatot nyert, és ezzel az 1956 utáni rendszer elvesztette legitimációját.
