Belföld

Szégyenlista a feketén dolgoztatókról

Közel 170 Csongrád megyei név szerepel a NAV legfrissebb jegyzékén.

Listát tett közzé a feketén dolgoztató vállalkozásokról és magánszemélyekről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A 4780 nevet tartalmazó jegyzéken olyan adózók szerepelnek, akikről jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat mondta ki, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

A lista szerint az agrárium, a vendéglátás és az építőipar a legfertőzöttebb, de szinte valamennyi vállalkozói szektor érintett.

A listán közel 170 Csongrád megyei cég és magánszemély szerepel. A nevek több mint fele szegedi, de találtunk a lajstromban vásárhelyi, szentesi, makói, sőt kisebb falusi vállalkozásokat is. A foglalkozási kört tekintve a megyei lista is igen vegyes. Szerepel rajta pékség és vendéglő, őstermelő és élelmiszerforgalmazó, építőipari cég és turisztikai vállalkozás egyaránt.

A listán többször is szerepelnek azok a munkaadók, akik többször is lebuktak egy-egy munkaügyi ellenőrzés alkalmával. Ilyen tekintetben nem áll rosszul a megye. Csak kevés visszaesőt találni a jegyzékben. Főként, ha azt nézzük, nem egy olyan cégvezető van az országban, akinek egy év alatt 10-12-szer is magyarázkodnia kellett a hatóságoknak.

A NAV teljes listáját itt tekintheti meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik