Habár a japán kormány 25 ezer milliárd jent (54,4 ezer milliárd forint) különített el az újjáépítésre, a 2011. március 11-i természeti katasztrófa által érintett három part menti prefektúrában – Mijagiban, Ivatében és Fukusimában – 36 hónap alatt mindössze a tervezett lakások kevesebb mint nyolc százaléka készült el, és várhatóan több tízezren még évekig nem költözhetnek vissza egykori lakhelyükre.
A katasztrófa után összesen 470 ezer embert telepítettek ki otthonából, közülük 267 ezren a mai napig ideiglenes lakhelyen élnek. A balesetet szenvedett fukusimai atomerőműben eközben továbbra is vízszivárgásokkal küzdenek, és egyelőre nem tudni, hogy hosszabb távon mi lesz azzal a 436 ezer tonna erősen sugárszennyezett vízzel, amit átmeneti tartályokban tárolnak a létesítmény területén.
Habár az atombaleset miatt kitelepítettek egy része már visszatérhetett otthonába, egyes falvak vélhetően már soha nem fognak lakhatóvá válni az erőmű környékén.
A 2011. március 11-i természeti katasztrófában a legfrissebb adatok szerint 15 884 ember vesztette életét, és 2636 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, miután földi maradványaikat nem találták meg.
