Belföld

Foglalkoztatási partnerségi paktum

Partnerségi összefogásban a megyei kereskedelmi és iparkamara, a civilek, a fehérvári roma reintegrációs egyesület és a lajoskomáromi önkormányzat foglalkoztatási paktumba tömörült.

A Gazdaság Házában Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a foglalkoztatást érintő új változásokra hívta fel a figyelmet. A fórumon indult útjára a Fejér megyei foglalkoztatási paktum támogatása című pályázati program, melyet 42 millió forint európai uniós és hazai forrás támogat.

A kormány gazdaságpolitikájával összhangban a közép-dunántúli régióban is fontos szerepet kap a foglalkoztatás növelése, mely meghatározó prioritást élvez, hiszen a gazdasági válság hatására régiónkban nőtt – a korábbi időszakhoz képest a legerőteljesebben – a munkanélküliség.

A program négy szervezet konzorciumi összefogásával az elkövetkező két éves időszakban valósul meg. A megyei foglalkoztatáspolitikai célok elérése, a helyi képzési szint növelése érdekében a partnerek számos akciót, programot tartanak, szakmai szolgáltatásokat biztosítanak az érintettek – közük kiemelten a pályakezdők és nők – számára.

A partnerek: Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft., Fejér Megyei Roma Reintegrációs Információs és Tanácsadó Egyesület, Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik