„Ez egy következmények nélküli ország, és talán az is marad. Az emberek megtanulnak együtt élni a hallgatással, mintha az volna a rend” – olvasható a könyvében. Ha két hónappal korábban készül ez az interjú, akkor lehet, hogy ez még inkább egy napjainkra reflektáló kijelentés lenne. Hogy látja ezt a jelen kontextusában?
Kétségtelen, hogy vannak olyan társadalmi reflexeink, amelyek történelmi tapasztalatokból táplálkoznak. A szüleink és nagyszüleink generációja hosszú időn át olyan rendszerben élt, ahol nem lehetett következmények nélkül kimondani a kendőzetlen véleményt, nem lehetett bármiről szabadon beszélni, és nem lehetett mindig azt olvasni, hallgatni vagy tenni, amit az ember szeretett volna. Az ilyen tapasztalatok szerintem nem tűnnek el egyik napról a másikra, hanem akár generációkon át velünk maradnak.
Ezzel párhuzamosan kialakulhat az a hit is, hogy bizonyos emberekre nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint másokra. Az elmúlt tizenhat évben újra felépült az érinthetetlenség mítosza.
Április 12-én valóban kormányváltás történt, de ettől még nem érzem érvénytelennek az idézetet. A politikai rendszer gyorsan változhat, a gondolkodásmódunk viszont sokkal lassabban. Nekünk, magyaroknak talán most azt kell megtanulnunk, milyen egy olyan országban élni, ahol a döntéseknek és a tetteknek valódi következményeik vannak.
A könyve főszereplője a fiktív Kajetán Andor csillagász, akit az államhatalom az űrverseny korában akar rávenni arra, hogy a rendszerrel nem kompatibilis kollégája munkáját saját nevére vegye. Kik és milyen történetek ihlették a regényt?
