Az egyik legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon volt tapasztalható, mely részben az üzemanyagár-növekedésnek köszönhető.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi vitára bocsátott tervei szerint hét járást alakítanak ki Csongrád megyében - közölte B. Nagy László kormánymegbízott.
A kérdések mindegyike a nyugdíjjal, illetve a nyugdíjjogosultsággal kapcsolatos. A kérdéseket Szél Bernadett, Schiffer András és Scheiring Gábor LMP-s politikusok magánszemélyként nyújtották be.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke szerint a jegybanktörvény módosítása az egyik előfeltétele az EU részéről a Magyarországgal kötendő megállapodásnak.
A kerékpárosok biztonságos közlekedését szolgálja az a fokozott ellenőrzés, amelyre az év elején január 06. és 22. között kerül sor Csongrádon és környékén.
Szerda délután búcsúztatták a 77 évesen elhunyt Garas Dezsőt. A színészlegenda a Zárórában beszélt a halálról, a félelemről, és barátairól. Az egyik legendás barát pedig elárulta nekünk Garas titkát.
"Magyarország népe egyszer már megismerte a világ ellenszenvének szörnyű következményeit - áll a Békemenet Magyarországért facebook-csoport felhívásában.
Az MSZP azt várja, hogy a kormány a forint árfolyamát erősítő gazdaságpolitikával és a Fidesz által ellenzékből követelt jövedékiadó-csökkentéssel tegyen meg mindent a szerdán csúcsra emelkedő üzemanyagárak mérsékléséért.