Belföld

Orbán: Igenis van jövőnk

"Végre újra hiszünk magunkban" - a kormányfő szerint ennek bizonyítéka az is, hogy a válság közepette új egyetem alakulhatott Magyarországon.

A miniszterelnök szerint az, hogy Magyarország a számtalan külső és belső gondja közepette is új egyetemet alapít, azt mutatja, hogy “igenis van jövőnk, végre újra hiszünk magunkban, és ezért lesz erőnk kiverekedni magunkat a nehézségekből”. Többé nem hagyjuk magunkat eltéríteni a saját céljainktól – jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapító ünnepségén, szerdán az Országházban.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A kormányfő azután mondta el beszédét, hogy Kövér László házelnök átadta az új egyetem alapító nyilatkozatát Patyi Andrásnak, az intézmény rektorának, aki átvette az egyetem ünnepélyes jelképeit is.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, történelmi jelentőségű, hogy mostantól egységes egyetemi rendszerben készítik fel azokat, akik a közszolgálat legfontosabb hivatásait választják.

Az intézmény rektora szerint a diplomaszerzés után várható biztos munka és biztos megélhetés miatt érdemes választaniuk a felvételizőknek a január 1-jén létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE). Patyi András elmondta: a három intézmény – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara – jogutódjaként létrejött egyetemen 2012 szeptemberétől új tantárgyak, a 2013-14-es tanévtől pedig új szakok indítását tervezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik