Elpuhultak vagyunk, túlsúlyosak, rosszul táplálkozunk, kevés vitamint juttatunk a szervezetbe. A télvíz idején tobzódó kórokozók számára nem jelentünk kihívást.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter által alapított blog szerkesztői véleménye szerint csak Schmitt Pál haladéktalan lemondásával védhető meg a köztársasági elnöki poszt tekintélye.
A szocialisták változatlanul a parlament rendkívüli ülésének összehívását sürgetik, hogy ott visszavonhassák az Európai Unió által kifogásolt törvényeket.
Több tematikus ülést is tart a következő két hétben a kabinet, a jövő héten várhatóan hétfőn, szerdán és pénteken tanácskozik majd, és tárcánként áttekinti az eddig elfogadott törvényeket.