Éppen ezért Brájer Éva a terület képviselője fórumot hívott össze november 28-án, szerdára 18 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Művelődési Házba. Több szempontot is figyelembe kell venni az új közlekedési rend tervezésekor: egyfelől az érintett utca lakóinak érdekeit, ugyanakkor a már kialakított gyalogos rend esetleges változtatásait, az utcában és a környékén közlekedők érdekeit és szokásait, valamint a területen működő tömegközlekedés igényeit az utazók érdekeiért. Már a felsorolás is hosszadalmas, de közös akarattal jobbá lehet tenni mindent. A Nagyváradi utcában és környékén élőknek együtt kell dűlőre jutniuk, ugyanis a városrész képviselője egyedül nem kíván dönteni olyan ügyben, ami közel ezer embert érint.
Ezért kéri Maroshegy képviselője, hogy a jelzett időben jelenjenek meg az érintett lakók, hogy közös érdekeiket figyelembe véve születhessen egy olyan döntés, amit a város közlekedési szakembereivel közösen ki lehet alakítani.
A szakma által elképzelhető forgalmi korlátozások csak az egyirányúsítás felé mutatnak, hiszen a Nagyváradi utcát lezárni nem lehet. Ezzel kapcsolatban három verzió képzelhető el.
Az első változat, hogy a Nagyváradi utcát egyirányúvá teszik a Brassói utcától a Szilvamag irányába, a Balatoni útig teljes hosszában. A javaslat szakmai előnye, hogy a Nagyváradi utca reggeli csúcs idején történő elhagyása gyorsabbnak látszik a Szilvamagon keresztül. A hátránya, hogy a hazajutás több utcában csak a Brassói utcán keresztül lehetséges, valamint a Brassói utca megközelítése a Balaton felől nehézkesebb a balra kanyarodás miatt. Hátránya e rendszernek még az, hogy újra kell gondolni, és át kell alakítani az iskolajáratot, amit a következő évtől rendszeressé kívánnak tenni.
A második változatban a Nagyváradi utcát egyirányúsítanák a Balatoni út felől a Brassói utcáig teljes hosszában. E rendszerrel nehezebb a területet elhagyni, ezért további javaslatként a Brassói utcát is egyirányúsítanák a Nagyváradi utcától a Balatoni út felé. Ezzel a Brassói útról történő kikanyarodás két sávból történhetne balra, illetve jobbra, valamint a város felé történő forgalomba jutás a Brassói utcából jobbra kanyarodva a közeli körforgalom felől is gyorsan megvalósítható. Ebben az esetben nincs szükség a buszjárat változtatására.
A harmadik változatban a Nagyváradi utca csak a Nagyszebeni utcától lenne egyirányú a Brassói utca felé. Előnye, hogy kevesebb embert érint a változás, nem változna a busz menetiránya és rendje, ugyanakkor a reggeli csúcsban az átmenő forgalom jelentősen csökken. Nagy hátránya, hogy a rövid irányított szakasz miatt jobban ösztönzi a változás a szabálysértéseket.
Hibridként megoldható lehet, hogy a Nagyváradi utca ilyen egyirányúsítása mellett a Nagyszebeni utcától a Szilvamag felé is egyirányú lenne a Nagyváradi utca. Ebben az esetben a reggeli csúcsot segítené, de a gondok délután jelentkeznének, valamint a szabálysértés kockázata tovább nő.
Annyi biztos, a labda fel van dobva a maroshegyieknek, de legalább maguk dönthetnek környezetük alakításáról. Nem szabad olyan döntést hozni, hogy az rövid időn belül sok embernek okozzon jelentős hátrányt, mert akkor újra kell kezdeni az egészet, és az általában igen sokba kerül. A Nagyváradi utcában és a környékén élőknek olyan döntést kell hozniuk, ami legalább fél éven keresztül alkalmazott lesz, hogy aztán a tapasztalatok ismeretében átgondolhassák, maradjon vagy sem az új rendszer.