Négy polgármesterjelölt, háromtagú választási bizottság, kéttagú tévéstáb, egy városi képviselő, valamint három állampolgár – így néz ki a választási gyűlés jelenléti íve. Komoly, konkrétan kétszáz százalékos javulás ez a 2010 őszi állapothoz képest, amikor is az egyik oldalon a polgármesterjelöltek és úgy harminc képviselőjelölt sorakozott fel, velük szemben pedig az 1, azaz egy főből álló közönség ült.
A hétezer lakosú Enyinghez tartozó Alsótekeresen vagyunk, és mint első bekezdésünkből kiderült, polgármestert választ a település, most vasárnap, időközin, az előző vezető áprilisi halála miatt.
A képekre kattintva megismerheti a jelölteket!
Fotók: Kummer János
Enying nevét többféleképpen ejthetjük. A hétköznapi emberek úgy mondják: enying. A Dallas-fanok úgy: juing. A bűnügyi rovat olvasói pedig úgy: a Cozma-gyilkosok városa. Idevalósi ugyanis Sztojka Iván és Raffael Sándor. „Alig láttuk őket. Azt is csak az újságokból tudjuk, hogy jobbára a Balaton-parton bizniszeltek, kurvákat futtattak, védelmi pénzt szedtek, ide csak aludni jártak, de nem abban az időben, amikor mi tesszük a fejünket párnára” – ezt a települést átmenetileg vezető és a posztra most az időközin bejelentkező Méreg János alpolgármester állítja.
A szín miatt
Ha valaki nem tudná, Marian Cozma a Veszprém román kézilabdázója volt, Sztojkáék ölték meg 2009 februárjában egy szórakozóhelyen, szóváltást követően. A sportoló két csapattársát is megkéselték, de ők szerencsére túlélték az attakot. Hamar elterjedt, hogy egyikük, a szerb Pesics apja szerb zsoldosokat küld bosszút állni az enyingieken. „Egy teljes hónapon át kétszáz kommandós járőrözött a városban – emlékezik Méreg úr. – Egyik ismerősömet ezerkétszáz méteres távon háromszor igazoltatták, és kétszer fújattak vele szondát. A romák közül, aki tudott, elmenekült, attól tartottak, hogy valaki csak a szín miatt nekik esik.”
“Eltelt húsz év úgy, hogy ezen a településen semmi nem történt, olyan szintű visszafejlődést mutat, hogy fantasztikus – ezt már egy másik polgármesterjelölttől, Halász Gábortól halljuk. – Enyinget leírták, ha bemegy az ember a bankba hitelért, és megtudják róla, hogy itteni, ajtót mutatnak neki.”
Szigetitől Halászig
Halász úr vadász, hobbiból, de nem nyúlra lő ő, nem is madárra, hanem kizárólag nagyvadra. És pecázik is, naná, hátsó szélvédőjét a következő, nem éppen kampánykompatibilis felirat ékesíti: “Horgászni mentem, majd megcsinálom holnap.”
Amikor nem állatot kap puska- vagy horogvégre, olyankor építőipari vállalkozó. Sokáig pörgött a vállalkozás, manapság viszont fogytán a megrendelés, így jut idő a politikára, egyebek mellett ilyen megállapításokra: „Enyingen huszonhét százalék a regisztrált munkanélküliek aránya, a valóság viszont hatvan százalék. Minden házban otthon vannak, segélyből él a fél falu, meg alkalmi fekete melóból.”
Halász Gábor indult a 2010-ben is, kérdezzük, hány voksot kapott. “Hát ezt nem tudom megmondani, én soha nem figyelem ezt” – szól a válasz. Azért mi megnéztük: hatvannégyet, ami bő két és fél százalék. „Egyszerű ember vagyok, a barátaim is azok, kőművesek, kamionosok” – így mutatja be magát.
Magyar Alumínium Inotai Tárcsa és Keskenyszalag Divízió
„RÁM SZÁMÍTHAT!” – ezt az üzenetet Pődör Gyula helyezte szórólapja tetejére. Pődör Fidesz-tag, de nem fideszes. Pontosabban fideszes, de csak legbelül. Egészen pontosan fideszes volt ő szőröstül-bőröstül még pár hete is, mi több, Fidesz-jelöltként gyűjtötte össze első hétszáz kopogtatócéduláját, ám félúton „választói nyomásra” eldobta a pártszínt, kikukázta az addig bezsákolt ajánlószelvényeket, s függetlenként elölről kezdte az egész procedúrát.
„Gyárigazgatóként megtanultam, hogy minden partner partner. Független jelölt vagyok, így mindenki megtalálhatja a hozzám vezető utat” – ez Pődör hitvallása. Talán menet közben tudatosult benne, hogy a két évvel ezelőtti választáson a Fidesz-logó alatt induló elődje mindössze tizenhét százalékot kapott, a független nyertes meg bő ötvenet.
Fórumra készülve
Pődör urat elsőre jámbor muzeológusnak néznénk, de már a fönti ars poeticában is utalás történik arra, hogy a könyörtelen kapitalizmusból érkezett a politikába. Válságmenedzser. „Az első munkahelyemet leszámítva mindig olyan helyre küldtek, ahol nagy a baj, s én az összes céget fel is virágoztattam, nyereségessé tettem.” Egyebek mellett irányított fehérjefeldolgozó üzemet, s vezette a regényes elnevezésű Magyar Alumínium Inotai Tárcsa és Keskenyszalag Divíziót is. „Annyi munkát hoztam a cégnek, hogy egy részét vissza kellett mondani” – ezzel érzékelteti előttünk személyes hatékonyságát.
Előre!
Enyinget újraindítjuk!” – íme a harmadik polgármesterjelölt, Szigeti Zoltán jelmondata. Szigeti úr kakukktojás az indulók között. Egyrészt, mert budapesti, ott is él, csupán a nyarakat ölti Enyingen. Másrészt nem független, hanem a mindössze kétéves Szabad Nemzet Egyesület jelöltje. A szervezetről annyit tudni, hogy „egyértelműen jobboldali, valahol a Jobbik és a Fidesz között áll”, valamint „próbálunk odamenni, ahol baj van”. Gárda-klónt gyanítunk a társaságban, de Szigeti megnyugtat, eszük ágában nincs egyenruhába bújni, lőgyakorlatot tartani; a Szabad Nemzet civilekből rekrutálódik, főleg a budapesti nyolcadik kerületben segítenek „hajléktalanokon és kurvákon”. Ha megválasztják, Enyingre is elhozza aktivistáit, építenek, mondjuk, játszóteret.
Szigeti Zoltán slukkol
Annak idején vegyipari szakközepet végzett Szigeti Zoltán, aztán tanítóképzőt, majd kosárlabdaedzőit a TF-en. „A magam százhetvenöt centijével én voltam az NBI legalacsonyabb játékosa”. Tesitanár volt bő egy évtizedig, aztán a Posta munkásszállóját vezette, onnan 1989-ben az Úttörővasút vezéri székébe került, hogy az ő irányításával neveződjék át Gyermekvasúttá az ifjúkommunista vállalkozás. Két év Előre! után a vérellátóknál landolt, „véradószervező” azóta is. Kacskaringós út ez a vörös nyakkendőtől a véren át a középradjobbig.
Szigeti Zoltán szabit vett ki a kampányra, de nem görcsöl, akkor sem vágja fel az ereit, ha nem nyer. „Egyszer egy próbát megér.”
Extramini bluebox
Sorolt férfiak közül legföljebb a rejtetten fideszes Pődör Gyula szoríthatja meg a favoritot, a cikkünk kezdetén már emlegetett „polgármesteri jogokkal felruházott” Méreg Jánost. Méreg úr mezei képviselőként indult 2010-ben, és a legtöbb szavazatot kapva jutott a testületbe. Övé a helyi kábeltévé-hálózat, a városkában ő az egyetlen szolgáltató, pincéjében mini televíziós stúdió üzemeltet a fia, ifjabb Méreg, extramini blueboxszal.
Idősb Méreg fontos és népszerű embere a településnek, illetve népszerű volt egészen a közelmúltig, amikor is az Enyinget csőddel fenyegető önkormányzati adósság takarékossági lépésekre kényszerítette őt. „Kicsit leamortizáltam magam” – Méreg ma ekképpen értékeli a fejleményeket.
Eladta a köz öreg buszát, elzáratta egy üres önkormányzati épület fűtését, megduplázta az idősek háza lakóinak számát, elküldött pár embert a helyi könyvtárból és az iskolából. Úgy számolja, további évi tízmilliót spórolna, ha a gimnáziumot átpasszolná a megyének, az egyháznak, bárkinek. Tett is erre kísérleteket, hamvukban holtakat. Következmény: „Én lettem kinevezve első számú iskolarombolónak.”
Méreg János a pincében
Enying vergődik: nagy az adóssága, rossz a híre, s tán ez az ország egyetlen „teljesen csatornázatlan” városa. Pedig a lehetőségei alapján többre hivatott: tíz kilométerre a Balaton, a kabókapusztai „svájci negyedben” világhírű istálló és díjugratópálya épült, az emlegetett Alsótekeresen pedig az ország egyik legnagyobb faiskolája áll.
Utóbbi vállalat csarnokából indult riportunk, zárjuk is itt, ezen a Tímár Péter Egészséges erotikájának díszleteit idéző helyen.
Négy lakossági fórum tartatik, négy városrészben, négy, egymást követő napon. Az első az alsótekeresi.
Nyugi a köbön
Puszta volt itt valamikor, épült rá szép szocialista állami gazdaság, hozzá pár sorház a munkásoknak. A rendszer kimúlt, a vállalat kiprivatizálódott, a lakásokat megkapták a bérlők, nincsenek többen kétszáznál. Nyugi a köbön, zöld minden, ameddig a szem ellát díszfák sorakoznak mértani rendben, a kisbolt és a kocsma reggel nyit ki pár órára meg este néhányra, kétszázhúszból kijön egy kóla-kávé-szódavíz kombó. Olyan arcok ülnek az ivóban, fröccs és sör fölött, hogy elég lenne rátolni a fekete-fehér szűrőt a fotosopra, és gyárthatnánk a díjnyertes „Magyarország az ezerkilencszázötvenes években” sorozatokat.
A faiskola csomagolócsarnoka is úgy néz ki, ahogy bő fél évszázaddal ezelőtt megépült, csak szeretni lehet. Fémkeretben totálüveg, fal vashullámlemezből, kongó öltözőszekrénysor, terítőnek viaszkos vászon ebédek nyomával. A falon átfolyós vízmelegítő, az egyik sarokban PB-gázpalack, a másikban közös asztal mögött a polgármesterjelöltek, vállhoz ér a váll.
Halász Gábor szól először, a „nem a szavak, hanem a tettek embere vagyok” állítással pozícionálja újra magát, kijelenti, bérbe adná, méghozzá kedvezményesen az üres önkormányzati ingatlanokat, hogy „szép lassan kijöjjünk a gödörből”.
Szigeti, Pődör, Méreg, Halász – A vérszervező, a gyárigazgató, a kábeltévés és a vadász
Méreg János viszont a szavak embere, olyannyira, hogy papírból darálja nyomdakész sikerlistáját: ésszerűsítette a „pazarló intézményrendszert”, „negyven férőhelyes parkolót” hozott létre, s ezzel együtt „elindultunk kifelé az adósságspirálból”. Csatornázást ígér, mint az összes elődje, de ebből tán lesz is valami, hiszen a szerződés aláírva, hamarosan két és félmilliárdos támogatás érkezik hozzá, Enying éves költségvetésének közel duplája.
Pődör Gyula azt emeli ki, hogy „Enying és minden hozzátartozó részegységének” polgármestere akar lenni. Racionalizálást ígér, plusz munkahelyeket, állítólag „tárgyalásban van”, „használja kiterjedt kapcsolatrendszerét”. Dolgozzon a nép, ez a legfontosabb, állítja Pődör, mintha a miniszterelnököt hallanánk. „Ahol munkahely van, a rend és a fegyelem is megerősödik, mert aki dolgozik, annak éjjel nincs ideje” zsiványkodni.
Megtudjuk azt is, Pődör Gyula annyira barátja a vállalkozóknak, hogy „havonta, kéthavonta összehívná őket a városházán, kikérné tanácsukat, meghallgatná a kéréseiket”.
Ígéretlicit
Szigeti Zoltán még ennél is magasabbra tekint: „Én nem összehívnám őket, hanem elmennék hozzájuk!” Gerjed az ígéretlicit.
Szigetit a szomszédjai bíztatták az indulásra. Hangsúlyozza, egy budapesti (konkrétan: ő maga) tudja igazán, hogyan kell pályázni, plusz a fővárosban „van a pénz”, ott „lehet ötleteket lopni”. Két lábbal a földön áll, leggrandiózusabb tervei közé tartozik az enyingi ügyfélszolgálat nyitva tartási idejének meghosszabbítása, valamint egy zebra felfestése a főútra, amit az „életveszélyesen mennek a gyerekek az iskolába, és életveszélyesen jönnek haza az iskolából” megállapítással indokol.
Egy állampolgár, a választási bizottság meg egy narancs mappa
Ez a négy program.
A jelenlévő háromtagú választási bizottság elnök asszonya megkérdezi a háromfős hallgatóságot, van-e kérdés, majd választ sem várva el is köszönne, de egy dühös néni felpattan, s azt szegezi ingerülten Méregnek: „Hogy áll jelen pillanatban a költségvetés?” Méreg válasza: „Időarányosan.” „Na de hogy áll a költségvetés?” „Ahogy mondtam, időarányosan. Kevesebb az adósság, mint két éve.” „Na de hogy áll a költségvetés?” „Hatvanmilliós mínusszal terveztük. Időarányosan áll.” „Na de…”
Mit tehet ilyenkor egy választási bizottsági elnök? Állampolgári szóba vágva lezárja a lakossági fórumot.
Mi meg átballagunk a kocsmába. Ott négyen ülnek. Ez az igazi fórum.
