Belföld

Tarlós: szakmai alapon próbálok gondolkodni

Visszafogott lesz a főpolgármester bírálatában és az alternatív javaslatokra helyezné a hangsúlyt Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a FigyelőNetnek adott interjújában elmondta: az MDF egy megtévesztő párt, és arról is beszélt, milyen az, amikor Demszky Gábor rámosolyog.

Tarlós István

Tarlós István (59) a fővárosi Fidesz frakció vezetője 2006 óta. Korábban tizenhat évig volt Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Nős, három felnőtt gyermeke és két unokája van. Az Árpád Gimnázium humán tagozatán érettségizett, majd mélyépítő mérnökként diplomázott. 1989-ben az SZDSZ-ben kezdett politizálni, 1994 nyarán kilépett a pártból. 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként, 1990-ben, 1998-ban és 2002-ben függetlenként, jobboldali támogatással lett polgármester.

Három és fél hónapja tagja a fővárosi közgyűlésnek, amely leginkább politikai vitáktól hangos. Erre számított?

Azt nem mondom, hogy ezt vártam, de nem lepnek meg a történések. Az MDF, az Antall József miniszterelnök úr pártjának romjain vegetáló társaság sem nem demokrata, sem nem konzervatív, inkább csak az MSZP megbízható, háziasított belső ellenzékeként működnek. Ugyanakkor a koalíció oldalán sem teljes az összhang. Őszintétlennek és erőltetettnek tartom a főváros jelenlegi működését.

A főpolgármesteri posztért folytatott kampányban azt mondta, együttműködik majd a másik oldallal.

A magunk részéről a városvezetés ésszerű javaslatait elfogadjuk, amelyekkel pedig nem értek egyet, ott a kritikák helyett inkább alternatív előterjesztéseket készítek majd.

Lát fogadókészséget az alternatív javaslataira?

A főpolgármester oldaláról nem, de ez nem is baj. Én a jövőben visszafogott leszek Demszky Gábor bírálatában, mert a kemény szavak úgysem változtatnak a helyzeten. Inkább a saját, a várossal kapcsolatos elképzeléseimet szeretném publikálni.

Nocsak, gesztust gyakorol Demszkyvel szemben?

Nem ez a célom, de nincs értelme, hogy elkoptassam magam az állandó kritizálásban. Szokatlan számomra az ellenzéki szerep, hiszen Óbudán tizenhat évig nekem volt ellenzékem.

Milyen alternatív javaslata lenne a jelenlegi városházi helyzet feloldására? Hiszen csak egy főpolgármester-helyettest sikerült választani eddig.

Nem az én feladatom megoldani ezt a helyzetet. Ez a főpolgármester úr felelőssége, leckéje.

Pedig korábban már megnyilvánult az ügyben, amikor kiállt a Demszky által nemkívánatosnak nyilvánított szocialista Gy. Németh Erzsébet mellett…

Szerintünk Gy. Németh Erzsébet szakmailag alkalmas. Amikor a személyét támogattuk az mindenekelőtt annak szólt, hogy a város működését szerettük volna elősegíteni.

Gy. Némethet Ön is elfogadta volna helyettesének?

Itt van egy kicsi és megtévesztő párt, az MDF, amely szeretne az országban és a fővárosban is a mérleg nyelve lenni. Magyarországon ma két komoly erő és értékrend harca folyik. Az egyiket alapvetően az MSZP, a másikat a Fidesz határozza meg. Ennek a két pártnak kell előbb-utóbb az alapkérdésekben kiegyeznie. Budapest mentális fejlődésének az érdekében a két nagynak kell valamilyen együttműködési felületet találni. A kampányban ezért mondtam, hogy ha én leszek a főpolgármester, akkor az MSZP-nek is pozíciókat ajánlok a vezetésben. Tehát Gy. Németh Erzsébetet én elfogadtam volna, ahogy más szocialista politikusokat is, helyettesemként.

Nehezményezi, hogy a jelenlegi koalíció nem ajánlott az ellenzéknek városvezetői posztot?

Nem nehezményezem, hiszen én magam semmiképp sem lettem volna Demszky Gábor helyettese. Sem a választásokkor kialakult kis szavazatkülönbség, sem a barátságtalan viszonyunk nem tenné ezt lehetővé. Persze a politikai oldalak között valami közeledésre szükség lenne.

Mostanra már megismerkedhetett Budapest pénzügyi helyzetével és a közgyűlés légkörével. Ezek ismeretében mi várhat idén a fővárosiakra?

Felül kell vizsgálni és újra kell rangsorolni a fejlesztési elképzeléseket. Egészen odáig vissza kell menni, hogy miből épül a négyes metró. Mert, ha csak uniós pénzből, akkor egészen vissza kell venni a fejlesztések volumenét. A legnagyobb bajt abban látom, hogy a jelenlegi városvezetés nem tartja túl fontosnak a város működési feltételeinek biztosítását. Az oktatás és az egészségügy feltételei nem lehetnek lényegtelenek az erőszakolt fejlesztésekhez képest.

Ez volt a kritika, van alternatív javaslat is?

Mindenképpen lehet javaslatokra számítani, ha nem is teljes körűen. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükség átalakításokra vagy a közüzemidíj-emeléseknél nem kellett volna hozzányúlni a problémához. Mi csak a mértéket tartjuk túlzónak. Az előterjesztéseinkre lehet számítani, az már más kérdés, hogy ezek átmennek-e a közgyűlésen. Sajnos a jelenlegi városvezetés egyáltalán nem pragmatikus alapon, hanem még hangsúlyosabban politikai alapon működik, mint az előző ciklusban.

Akkor ön csapdába került? Hiszen az átpolitizált közgyűlésben kell dolgoznia, a politikai kérdéseket mellőzve – ahogy azt az Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével aláírt szerződésében vállalta.

Én szakmai alapon próbálok gondolkodni. Így nehezebb a dolgom, de a városvezetés felelőssége Demszky Gáboron van. A főpolgármester úr keresztülviheti az akaratát, rám mosolyoghat a pulpitusról, hogy megint az lett, amit ő akart, de négy év múlva majd őt kérdik a város állapotáról, nem engem.

Rendszeresen mosolyog önre a főpolgármester?

Ha adhatnék neki tanácsot, akkor azt tanácsolnám, hogy ne mosolyogjon.

Milyen a viszonya a saját frakciójával?

Vannak, akikre feltétlenül számíthatok, azt pedig az idő dönti el, hogy a frakció azon része, akiket egyáltalán nem ismerek, csak a Fidesz miatt támogat vagy saját magam miatt is.

Ön a közgyűlés esélyegyenlőségi, foglalkoztatáspolitikai és kisebbségi bizottságának elnöke. Ezt szerette volna, vagy ez jutott?

Lehetséges, hogy elkövettem egy apró hibát, hiszen kaptunk egy sokkal fajsúlyosabb bizottságot is, a városrendezésit. A frakcióvezetéssel, valamint a megyeszékhelyekre és a kerületekbe történő látogatásokkal azonban nem fér össze egy ekkora időbeli elfoglaltság. Ezért én választottam a súlytalanabb bizottságot. De arról van szó, hogy a februárban megalakuló közművelődési bizottságot én vezetem majd.

Orbán Viktorral mikor találkozott utoljára?

Rendszeresen konzultálunk, legutóbb alig egy hete beszéltünk.

Ha ilyen aktív a viszony, akkor miért kellett szerződést kötniük?

Én nem vagyok tagja semmilyen pártnak, így természetes, hogy megállapodást kötünk egymással.

Mit tartalmaz a kontraktus arra az esetre, ha valamelyikük nem tartja be a megállapodást?

Mi van, ha a kormányon belül nem tartanak be egy koalíciós szerződést? Felbomlik a koalíció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik