Belföld

A KFKI-csoport előzetes, nem auditált konszolidált árbevétele meghaladta a 17,6 milliárd forintot, a csoport hozzáadott értéke elérte a 8,6 milliárdot, míg az adózás előtti eredmény 295 millió forint lett a 2003-as pénzügyi évben – áll a társaság által kiadott közleményben. Mindeközben a működési költségekből több mint egymilliárd forintot sikerült lefaragni, többek között az adminisztratív létszám jelentős csökkentésével és a folyamatok r
2004. 02. 17. 12:45
A Gazprom orosz gázmonopólium kedden azt közölte, hogy egyre mélyül gázár-vitája Fehéroroszországgal, mivel Minszk nem hajlandó aláírni egy tranzitmegállapodást , veszélyeztetve ezzel a Németország és Lengyelország felé irányuló idei szállításokat. A megállapodás hiánya eddig nem érintette az idei szállításokat.
2004. 02. 17. 12:19
Olyan időszak jön a magyar gazdaságban, amely következetességet, kiszámíthatóságot és kemény pénzügyi szigort igényel - mondta kedden Medgyessy Péter miniszterelnök Draskovics Tibor pénzügyminisztériumi beiktatása alkalmából.
2004. 02. 17. 11:34
Hivatalosan meg nem erősített, de az alapkezelőktől származó hiteles forrásokból a FigyelőNet úgy értesült, hogy kedd délután 5 óráig a Mol jegyzett tőkéjének 10,2 százalékát értékesíti a privatizációs tanácsadóként eljáró SSSB befektetési bank (a Citibank brókercége). Az ÁPV Rt. és a Mol egyelőre nem reagált lapunk megkeresésére.
2004. 02. 17. 11:15
Akinek nem jut elég támogatott hitel, az mehet a piacra. A drága és még drágább forintos ajánlatok mellett egyre több bank kínál euróhitelt. Havonta több tízezer forintot spórolhatunk, csak körül kell nézni.
2004. 02. 17. 11:15
A Deutsche Lufthansa AG tőzsdére bocsátja Amadeus részvényeinek jelentős részét. A Légitársaság a Madridi Tőzsdén kívánja értékesíteni Amadeus Global Travel Distribution S.A.-ban meglévő részvényeinek 13,2 százalékát - értesült a FigyelőNet a cég sajtóközleményéből.
2004. 02. 17. 11:15
Nagy-Britanniában januárban átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, az EU-szabvány szerint számítva - jelentették a brit statisztikai hivatalban kedden.
2004. 02. 17. 11:07
A vártnál kissé magasabb januári inflációs adat hatására átmenetileg gyengült a forint kedden reggel a bankközi devizapiacon. Az adatközlést követően 264,90 forintig emelkedett az euró jegyzése, félóra múltán azonban az árfolyam visszatért a hétfő délutánival megegyező 263,90/264,10 forintra. A forint nyitás után 6,18 százalékon, fél tízkor 6,50 százalékon állt a sáv erős oldalán. Piaci vélekedések szerint az egyébként is magasra várt
2004. 02. 17. 09:54
A januári inflációs adat lehet leginkább meghatározó a részvénypiacra kedden - vélik az MTI által megkérdezett szakértők. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21 pontos emelkedéssel, 9965 ponton nyitott kedden.
2004. 02. 17. 09:40
A számítógéphasználati szokásokról készült legújabb felmérés szerint egy átlagos brit irodai dolgozó döntően kétféle hozzáállással reagál, ha gépe vírusfertőzött lesz: „Nem az én hibám, és különben is sok a dolgom", vagy csak annyit mond: „Kit érdekel?".
2004. 02. 17. 09:23
A német Audi autógyár, a Volkswagen luxusautó-részlege 10 százalékkal több eladást vár az új modellből, az A6-osból annak teljes lefutása alatt, mint elődjéből, az A4-esből, amelyből eddig körülbelül egymilliót értékesítettek.
2004. 02. 17. 09:14
Németországban januárban átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban kedden végleges adatként, megerősítve az előzetes becslést.
2004. 02. 17. 09:12
Olvasói sztorik