Fényt derítettünk a Mazda roadster eddigi hatalmas sikerére. A több mint 700 ezer példányban készült modell valóban párját ritkítóan különleges élményautó. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>
A vasárnapi fináléjához közeledő labdarúgó EB hangulata jóllehet már nem fokozható tovább, a győztesnek megnyílnak majd a dicsőség kapui, a vesztes pedig csalódottan térhet haza. A támogatók és befektetők többségének azonban most érkezik csak el a rázós pénzügyi meccsek ideje.
A Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX 28 pontos vesztségben 11 628 ponton kezdett, de már fél óra múlva 11 600 pont alatt volt, a nap közepén pedig 11 535 pontig csúszott.
A bankközi piacon 250,20/40 forinton jegyezték az eurót pénteken délután, ami a forint erősödését jelenti, hiszen a közös európai devizát csütörtökön délután 251,20/40 forinton fejezte be a napot.
Viktor Gerascsenko, a Jukosz új igazgatótanácsi elnöke pénteken rámutatott, hogy az ostromlott orosz olajóriás számláinak befagyasztása tevékenységének leállását idézheti elő, miközben egyre több elemző latolgatta, hogy a cég állami ellenőrzés alá kerülhet, legalábbis átmenetileg.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) a pénzügyminiszter külön engedélyével bocsátja ki majd a Richter Gedeon Rt. részvényeire váltható kötvényt.
A BÁT pénteki rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok visszavonták a BÁT és a BÉT integrációjáról hozott korábbi határozatot, döntöttek személyi kérdésekben és a Keler-részvények egy részének eladásáról is határoztak.
A városban működő vállalkozások hivatalos bejelentése alapján a következő másfél évben kétezer új munkahely lesz Székesfehérváron - jelentette be a város polgármestere.
Kinában hatósági szabályzást vezettek be a mobiltelefonos üzenetek szűrésére. Az új szabályozásnak köszönhetően a felügyeleti szervek megszűrnék a pornográf és tisztességtelen tartalmú üzeneteket.
Legalább kétmillió magyar szavazót – szinte a teljes jobboldali szavazótábort – kell meggyőznie a Magyarok Világszövetségének ahhoz, hogy sikerre vigye a kettős állampolgárságról szóló népszavazást.
A szlovén Gorenje meg akarja venni a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező cseh Mora Moravia tűzhelygyártó céget - írta pénteki számában a Mlada fronta Dnes.
Mádl Ferenc a Sándor-palotában fogadta a mandátumot szerzett magyar EP-képviselőket. Felhívta a képviselők figyelmét, hogy munkájuk során, állásfoglalásaikban jól kell harmonizálniuk Magyarország és Európa érdekeit.
Az Európai Unió piacán a közép-európai kis- és középvállalkozások küzdelmes harc előtt állnak: nemcsak jóval szigorúbb feltételeket kell teljesíteniük, hanem az új, nyugat-európai riválisaikkal is szembe kell nézniük.
A BÉT új tulajdonosainak terve szerint a bécsi és a budapesti tőzsdék olyan közös pályázattal indulnának a varsói tőzsde privatizációján, amely lehetőséget biztosítana a Varsói Értéktőzsdének is arra, hogy tulajdonrészt szerezzen cserébe a bécsi és a pesti börzében-nyilatkozta a BÉT új elnöke.
A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több mint 320 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy ügydöntő népszavazást írjanak ki a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében
Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmjének - mely elnyerte az idei cannes-i Filmfesztivál Legjobb Filmjének járó díjat - magyarországi premierje augusztus 26-án lesz - tájékoztatta lapunkat a Mokép.
A dohánytermékek csempészetével összefüggő bűncselekmények feltárására és a dohányáruk hamisításának megelőzésére bűnmegelőzési együttműködési megállapodást kötött a Belügyminisztérium és a Philip Morris Magyarország Kft.
A kormányszóvivő által bejelentett, a maradványpénzek felhasználásáról szóló új eljárási rend nem is annyira új: ezeket az összegeket eddig is csupán a tárca jóváhagyásával lehetett elkölteni.
Az elektronikus egészségügy létrehozása nem megy egyik napról a másikra. Az előkészületek tavasz óta zajlanak, és megvannak a szükséges források is. Az eEgészség Programiroda vezetőjét kérdeztük.
Autóba rejtett pokolgép robbant egy Irak határán lévő törökországi kisvárosban. A merénylet célpontja nagy valószínűséggel a helyi kormányzó volt - írja a Reuters.