Nyilvánvaló, hogy belharcok dúlnak a szocialista pártban. A leginkább Gyurcsány Ferenc van útban, aki többek szerint miniszterelnöki ambíciókat dédelget. Menesztését azért még többen kétlik, mint amennyien valószínűsítik.
Írország tárgyalásokat kezdeményez az uniós tagországok és az Európai Bizottság képviselőivel, hogy a jövőben az ír (gael) nyelvet is elismerjék az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyikeként.
Távozik az olasz kormányból Umberto Bossi, a reformokért felelős miniszter. Az Északi Liga vezetője az Európai Parlament képviselője lesz - jelentették be Rómában.
A Wizz Air diszkont légitársaság a jelenlegi heti 42 helyett, 56 járatot indít Budapestről Szeptember 15-től - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Bár az euró árfolyama az utóbbi napokban többször is becsúszott a 250 forintos határ alá, a FigyelőNet által megkérdezett elemzők még nem látják elérkezettnek az időt a jegybanki kamatcsökkentésre.
Tavalyhoz képest felével csökkent a tűzesetek száma az első félévben. A halálos áldozatok száma az elmúlt évben eddig 79 - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Vasárnapra virradóra jutatták fel az űrbe a világ legnagyobb távközlési műholdját. A csaknem hat tonnás szerkezet Észak-Amerikának biztosít különféle távközlési szolgáltatásokat.
A Dombass-csoport vásárolhatja meg a már több mint 1 éve felszámolás alatt álló DAM Steelt. A vételárról üzleti titokra hivatkozva nem érkezett tájékoztatás, a DAM működő vagyonát ugyanakkor a pályázati kiírás 5,325 milliárd forintban állapította meg.
Hiába jönnek a kedvező makroadatok, és hiába jelentenek jókat az amerikai cégek, sem a magyar, sem a nemzetközi részvénypiac nem tud erőre kapni. A hazai pályán még mindig a külföldiek türelme a kritikus.
A német autóipar válságának tünete a Mercedes-sztrájk. Az elegáns autókat gyártó DaimlerChrysler azzal revolverezi a szakszervezeteket, hogy ha nem elég nekik az alacsonyabb bér, elköltözteti a gyártást. Az eset nem egyedi: a VW is vérszemet kapott.
Országút szélére vetve találta meg a Heathrow teljes és szigorúan titkos terrorelhárítási akciótervét egy autós - írja a Sun. A Scotland Yard azonnal vizsgálatot indított.
A hasznosított szántóterület a tavalyinál 4 ezer hektárral kisebb, 4,4 millió hektár volt május végén. A vetésszerkezetben a gabonafélék aránya közel azonos az előző évivel. – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.
Váratlan kihívója akadt Günter Verheugen eddigi bővítési biztosnak. Pavel Telicka, a Bizottság cseh tagja ugyanis bejelentette, hogy szívesen versenybe szállna a gazdasági biztos posztjáért.
A Bayer Ag. mintegy 2,38 milliárd euróért felvásárolja a svájci Roche konszern több, nem orvosi vényre vásárolható készítményeket gyártó részlegét - jelentette be a két cég hétfőn.
Ötmilliárdos keretet különített el a kormány, melyet az önkormányzatok a leépítésekhez ígényelhetnek. A támogatott elbocsátások a közszféra korcsúsodásához nyújthatnak segítséget - írja a Világgazdaság.
Az új fizetésképtelenségi törvény koncepciója szerint – amely az ősszel kerül a kormány elé – magánvagyonukkal is felelhetnek a cégvezetők, ha elmulasztják a csődbejelentést – írja a Világgazdaság.
Szombaton a Mercedes autógyár két nagy üzemében összesen 14 és félezer munkás (közülük 12 ezer Sindelfingenben) sztrájkolt tiltakozásul, hogy a cég vezetése úgy kívánja megtartani állásukat, hogy csökkentik a fizetéseiket és növelik a munkaidejüket.
A Fővárosi Bíróság döntése értelmében a Csabaholding Kft. hajthatja végre a felszámolást a szlovákiai Parmalat SK utódaként működő Lieko S.R.O. ellen. A bejelentés a maga nemében egyedülálló térségünkben - írja a Napi Gazdaság.
Miután az elmúlt két évben több tízezres leépítést jelentett be az amerikai Boeing repülőgépgyár, a hét végén közölte, hogy most 3 ezer új állást fontolgat, még az idén.
Medgyessy Péter azt tervezi, hogy felmenti hivatalából Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági és sportminisztert. Helyére az eddigi politikai államtitkárt, Mesterházy Attilát helyezné – értesült a Népszabadság.
A jövő januárban életbe lépő uniós jövedéki adótörvény várhatóan nem hoz érezhető változásokat. Ugyanakkor a kormányzat fel kívánja venni a harcot a csempészturizmussal - írja a Népszava.