Valótlan személyi adatokkal és hamis okiratok felhasználásával vásárolt akciós mobiltelefonokat egy férfi Hódmezővásárhelyen. A gyanú szerint a futár is segítette.
Hat tűzeset mellett három műszaki mentéshez riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt.
A gulyásleves és a marhapörkölt volt a sláger kabuli nemzetközi reptéren tartott főzőesten.
A népkerti futópálya átadását követően egy sportcélú szabadidőközpont kialakításáról is szó esett a Somogyi domb körüli kihasználatlan zöld területen. Utána jártunk, közel egy év után, milyen lépések történtek ennek megvalósítása érdekében.
Az elmúlt évek legnagyobb augusztus 20-ai ünnepségsorozatára készül a város, vannak akik szerint azonban kissé korán.
A hónap végén az országban megszűnik az analóg földfelszíni sugárzás.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 15 éves szentesi lány eltűnésének ügyében.
A 94 évvel ezelőtti román megszállás idején, ártatlanul kivégzett vásárhelyiekre emlékeztek csütörtökön kora este a Kutasi úti emlékműnél.
Új arculat, új rendszer: egy hét múlva indul a huszonharmadik Körös-toroki Napok, immáron KTN Csongrád néven.
A bécsi koncertjét követően Szentesen járt a magyar gyökerekkel is rendelkező Los Angeles-i popsztár, Kesha – tudta meg a delmagyar.hu
A héten megkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat pályamunkáinak begyűjtése. Az augusztus eleji zsűrizésre több száz képzőművészeti alkotást várnak a szervezők.
Az utcán, botokkal, vascsövekkel a kezükben szidalmazták egymást egy öt- és egy négyfős társaság tagjai Magyarcsanádon. Csoportos garázdaság miatt indul büntetőeljárás.
Két tűzesethez és két műszaki munkához riasztották kedden a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem egységeit.
Motoros és egy személyautó ütközött össze hétfő délután Szentes és Nagytőke között. A motort vezető férfi megsérült. A mentők kórházba szállították.
Egy, a társasházak energetikai korszerűsítését támogató pályázatot mutat be szerdán a Széchenyi Programiroda.
Egy tűzesetnél és egy műszaki mentést igénylő esetnél kellett beavatkozniuk a Csongrád megyei tűzoltóknak vasárnap. A déli órákban egy téves riasztás is érkezett.
A Kultúr Raktár programsorozat keretében a városba látogatott a Happy Junior Band gyerek harmonika zenekar.
A tegnapi nap folyamán két tűzesetnél és egy műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeinek.