Kizárólag magyar szerzők műveit viszik színpadra a BFMK idei évadjában.
Magyaros történetekkel lép színpadra a Bessenyeiben Hadházi László.
Három bevásárlókocsinyi kutyatápot kaptak vásárhelyi állatvédők az egyik áruház vevőitől.
Bukfencezni, hulahoppozni és egy kicsit még zenélni is megtanította mackóját egy orosz állatidomár.
Szinte téglánként hordták szét a kilencvenes években olajszőkítéssel vádolt Juhász István egykoron több tízmillió forintot érő tanyáját.
Az érintett drámapedagógusok is megszólaltak a nagy port kavart szentesi diákszíndarab ügyében.
Dorombosok pengetnek szombaton a vásárhelyi Tájházban
A járási hivatal épületébe kerül át a vásárhelyi egészségbiztosítási pénztár ügyfélszolgálata. A nyitva tartás is változik.
A vasúton szállított harckocsikat egy Békés megyei fiatalember örökítette meg.
Pénzzel akarta elkerülni az ellenőrzést, így a közúti szabálysértésből vesztegetési ügy lett.
A vendégek távozás után újra visszamentünk az Alföldi Galériába, hogy alaposabban szemügyre vegyük az Őszi Tárlat kiállított alkotásait.
Ambrus Sándor fél évszázados munkásságát mutatja be az idei Kezek dicsérete kiállítás.
A két testvérváros, Ulm és Hódmezővásárhely utcáit, tereit, épületeit vitték vászonra az idei diák őszi tárlat fiatal alkotói
Tizenhárom helyszín, huszonnyolc program október első hétvégéjén. Indul a Vásárhelyi Őszi Hetek.