Belföld

A város mellett robbantanak

Robbantas(960x640).jpg (robbantás, bocskai istván lövészdandár, )
Robbantas(960x640).jpg (robbantás, bocskai istván lövészdandár, )

Bombákkal gyakorlatoznak a következő két hétben a Bocskai-dandár katonái a laktanyában és a sándorfalvi gyakorlótéren.

Robbantási gyakorlatot tartanak október 9-én és 15-én a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya mögött, illetve október 10-én és 16-án a sándorfalvi gyakorlótéren – tájékoztatta portálunkat Budai Anna, a lövészdandár kommunikációs munkatársa. A közelben élők ezeken a napokon, reggel nyolc és délután négy között nagyobb dörejeket hallhatnak majd.

A robbantás hangjának terjedése a feladat típusától – földrobbantás vagy szerkezetrobbantás – a felrobbantott töltet mennyiségétől, valamint az időjárási és légköri viszonyoktól függ – mondta el érdeklődésünkre a szóvivő, hozzátéve, a feladatok a katonák felkészítését, illetve a már megszerzett tudásuk bővítését, szinten tartását szolgálják.

Egy korábbi gyakorlat (Fotó: MH 5. Bocskai István Lövészdandár)

A Magyar Honvédség fegyveresei a tavaszi és az őszi időszakban rendszeresen tartanak robbanószeres gyakorlatokat. Része az általános katonai kiképzésnek, valamint az egyik legfontosabb eleme a robbantás foglalkozásvezető tanfolyamnak, az ilyen szakemberek képzésének.

A tanfolyamon a leendő kiképzők megismerkednek a robbantás-technika elméleti kérdéseivel, a robbanóanyagok tulajdonságaival, a robbanóhálózatok kiépítésének részfeladataival, a töltetek számvetésének összefüggéseivel és alapszabályaival, de konkrét robbantási feladatot is végrehajtanak – árulta el a dandár sajtósa.

A vásárhelyi lövészdandár katonái mindig ezen a két helyen, a laktanya mellett, illetve Sándorfalván gyakorlatoznak, és mint megtudtuk, mindig olyan biztonságos töltetmennyiséggel dolgoznak a, amely nem tesz kárt a környezetben, illetve nem veszélyezteti a robbantáson résztvevőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik