Kultúra

Koncertek, kiállítások és prominens vendégek Vásárhelyen

Tizenhárom helyszín, huszonnyolc program október első hétvégéjén. Indul a Vásárhelyi Őszi Hetek.

Október 4.

Péntek este Miklósa Erika ad koncertet a Református Ótemplomban (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)

Protokolláris programokkal indul a hétvégi programsorozat. Péntek délután díszközgyűlés lesz a 20 éves ulmi testvérkapcsolatok tiszteletére, majd térzene és zászlófelvonás a Kossuth téren.

Négy órakor a XI. Diákok Őszi Tárlatának megnyitójával kezdődnek a kulturális programok. A Németh László Gimnázium aulájában rendezett tematikus kiállításon épp a két városról készült alkotások lesznek majd láthatóak.

Hat órakor az idén januárban elhunyt Szalay Ferenc munkásságát bemutató könyvbe lapozhatnak bele az érdeklődők. Az albumból nemcsak a Tornyai-plakettel, Munkácsy-díjjal, Érdemes Művész címmel kitüntetett kiváló vásárhelyi festőművész életútját, de általa az elmúlt fél évszázad képzőművészeti tendenciáit, az őszi tárlatok koncepciójának és arculatának alakulásait is megismerhetjük. A könyvbemutatóra a Városházán kerül sor.

Este nyolc órakor Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő ad koncertet a Református Ótemplomban, ahol többek közt Händel, Vivaldi, Purcell és Orff legszebb oratórikus műveiből énekel. A világhírű koloratúrszopránt Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, a Kodály Filharmonikusok Debrecen igazgatója és Tóth László trombitaművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezető művésze kíséri majd.

Október 5.

A politikum és a képzőművészet találkozása lesz az Emlékpont szombati kiállításának témája. Patay László Tárgyalás című festménye (Forrás: Emlékpont)

Reggel kilenckor nyitják meg az Őszi Vásár standjait a belváros sétálóutcáján. A kézműves portékák mellett egész nap szabadtéri koncertekkel várják az idelátogatókat. Kettő órakor a magyar, szerb, cigány és sváb népzenei motívumokat, valamint a jazz a rock és klasszikus zene dallamait ötvöző Cimbaliband zenekar lép színpadra, négytől a klasszikus verseket megzenésítő Kávészünet Orchestra, hat órától pedig a világszerte ismert és elismert dalszerző-énekes Palya Bea ad koncertet a vásárhelyi közönségnek.

Délelőtt 11 órakor egy a politika és a művészetek kapcsolatát bemutató kamarakiállítással az Emlékpont is csatlakozik a Vásárhelyi Őszi Hetek programadóihoz. A tárlaton 18 olyan műalkotást tekinthetnek meg a látogatók, melyek direkt vagy rejtett politikai utalásokat tartalmaznak, illetve közvetlen társadalmi, szociográfiai problémákat vetnek fel.

Az Alföld elmúlt 200 évének művészetét igyekszik bemutatni az Alföldi Galéria délután egykor újranyíló állandó kiállítása. Az átszervezett, újragondolt gyűjtemény átadásán Császár Angéla Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színésznő is közreműködik majd.

Szombaton, délután fél háromkor, az Őszi Hetek keretében avatják fel a Székkutasi Emlékházat. A rendezvényen köszöntőt mond, Lázár János országgyűlési képviselő, Szél István polgármester valamint Szenti Tibor néprajzkutató. Az átadással egy időben mutatja be a Kiállítás a fehérgárdistákról a székkutasi Falumúzeumban című kiadványt Őze Sándorné író, a község díszpolgára.

Ezen a napon tárja fel a közönségnek Ambrus Sándor népi iparművész megújult, több száz egyedi kerámiát felvonultató kiállítását a Belvárosi Fazekasházban. Az elmúlt ötven év változatos formavilágát és a fazekasság népi hagyományait ötvöző alkotásokat három órától tekinthetik meg az érdeklődők.

Fél négykor új szobrot avatnak a Szent István téren. A Szent Hildegardot ábrázoló alkotás Ulm város ajándéka volt a két város közötti két évtizedes partnerkapcsolat emlékére.

Október 6.

Az Őszi Tárlat zsűrizésre váró képei (Fotó: Vásárhely24/Szombat Mihály)

Vasárnap reggel folytatódik a vásár a Dr. Rapcsák András úton, ahol az egyedi kézműves remekek mellett népi komédiásokkal, vándorfotósokkal, gólyalábasokkal, zenészekkel és táncosokkal is találkozhatunk a forgatagban. Délután Bíró Eszter énekes, színész zenél a gyerekeknek, fél hattól pedig a 30 éves fenállását ünneplő, Kossuth-díjas Ghymes együttes koncertjét hallgathatjuk meg. Ezen felül este hét óráig egy szabadtéri kiállítás keretében az elmúlt hatvan év Vásárhelyi Őszi Tárlatainak plakátjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A hétvége legnagyobb eseménye a jubiláló Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitója lesz az Alföldi Galériában. A több mint 260 alkotást felvonultató tárlat, az elmúlt évekhez hasonlóan pontban délben nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Az évfordulóra való tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök és Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is részt vesz az ünnepségen.

A megnyitó után, fél kettőtől a tavalyi fődíjas, László Dániel festőművész egyéni, Ösvény című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Tornyai-múzeumban. Az eseményen ott lesz Dr. Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök is.

A napot megemlékezések zárják. Négykor megkoszorúzzák a Kossuth téri 1848-49-es emlékművet, ötkor pedig virágokat helyeznek el a Kincses temető Hősök kertjében.

A nemzeti gyásznap alkalmából két órától egy ’48-as honvédek és ’56-os szabadságharcosok portréiból összállított fotókiállítás lesz látható a Bessenyei Ferenc Művelődési központban.

A Vásárhelyi Őszi Hetek hivatalos programfüzetét itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik