Tóth Bálint Soma

Tóth Bálint Soma

Napra pontosan fél évszázada volt a legelső buli, amit a műfaj szakértői hiphopbuliként tartanak számon. De hogyan jutott el ez az eleinte fekete bárányként kezelt műfaj oda, hogy kitörölhetetlenül rányomta bélyegét a tömegkultúrára? Hát, például úgy, hogy a zenészek és ruhamárkák közötti legelső együttműködés is rapperekhez kötődik.

2023. 08. 11. 21:05

A Gilgo Beach-i rém azután került a hatóságok látókörébe 2010-ben, hogy egy elhagyatott, óceánmenti út mentén holttesteket találtak. A Long Island-i gyilkosságok gyanúsítottját, a családja mellett titkoban escortokkal is találkozgató 59 éves építészt csak most, a nyomozás újraindítása után tudták beazonosítani.

Mit akarnak Hollywood május elején sztrájkba lépett írói? És milyen hatással lehet a tiltakozásuk a szórakoztatóipar fellegvárára, ezáltal a globális tömegkultúrára? A tiltakozók legutóbb nemcsak Donald Trumpnak nyújtottak mentőövet, hanem az influenszerek legnagyobb dinasztiájának, a Kardashian-klánnak is teret adtak.

Míg a nagyközönség még mindig csak rácsodálkozik a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekre, addig a zene- és kultúripar más szereplői már támadást is indítottak az utóbbi időben szélesebb körben is terjedő új technológia ellen. Legutóbb Drake és The Weeknd jelentkezett egy mesterséges intelligencia segítségével létrehozott „kollaborációval” – pontosabban egyikük sem, hanem egy inkognitóban alkotó művész.

2023. 05. 06. 09:59
Olvasói sztorik