Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
Olympic Channel

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a szövetség globális olimpiai partnere, a Toyota az Olympic Channel néven a napokban elindított olimpiai tévécsatornája alapító tagjává vált.

2016. 09. 05. 10:29
Médiatanács

Eheti ülésén a Médiatanács több médiavállalatot, köztük a TV2-t, az RTL-t, a közmédiát, a Life Networköt és a Simicska Lajos féle Lánchíd Rádiót is megbüntette. A kormánybarát Karc FM-nek, ahol Bayer Zsoltnak is műsora van, anyagi támogatást ítéltek meg.

2016. 09. 02. 13:27

A UPC Magyarország megállapodott a TV2-vel és az RTL Klubbal az általuk júliustól követelt műsordíjról. A kábelszolgáltató a felére tudta lealkudni a TV2 és az RTL Klub által követelt új műsordíjat, de így is havi 370 forintba kerül majd a két csatorna.

2016. 09. 02. 12:43
A Prime televízió logója

Hétfőn este 9-kor kezdi meg műsorát a Prime nevű szórakoztató csatorna. Az állami műsorszóró MinDig TV rendszerén kódolatlanul kezdik el sugározni az első hónapban, így érik el a 80 százalékos országos lefedettséget.

2016. 09. 02. 12:21
Cinemax

Csütörtöktől megváltozik a Cinemax tévécsatornák műsorstruktúrája és arculata – jelentette be a prémium csatornákat működtető HBO Magyarország illetékese. Az átalakulásról hamarosan kódolatlan hétvégén is meggyőződhetnek a nézők

2016. 08. 31. 16:54
Az M5 kísérleti adása

Szeptember 18-án alakul át oktatási-kulturális jellegű csatornává a riói ötkarikás játékokat megelőzően elindított M5 tévéadó, melynek új, Ötödikes című műsoráért egyébként 418 millió forint összeget számlázhat majd egy kis pécsi vállalkozás.

2016. 08. 30. 14:41
Olvasói sztorik